Csocsoszan (299)
Alkategóriák
Nyugodtan állíthatjuk, hogy a szerencse az élet azon kevés jelenségei közé tartozik, amit mindig örömmel fogadunk. Talán csak a színészek nem örülnek a szerencsekívánságoknak. Életünk minden pillanatában jól jön, áthatja mindennapjainkat (pl. amikor visszamegyünk otthon hagyott tárgyainkért, szinte gondolkodás nélkül leülünk), köszönéseinket („van vagy volt szerencsém; legyen máskor is szerencsém”; találkozásnál a kihez van szerencsém?, vagy a „minek köszönhetem a szerencsét?”), kifejezéseinket (a szerencsés emberre mondják, hogy mázlista, ördöge van; sikeres, burokban vagy jó órában született; megfogta az Isten lábát; jól imádkozott; a varjú is neki károg; almát szed a száraz fáról; elkapta a szürke ló farkát; még az ökre is borjadzik; ha szarba markol, az is arannyá válik a kezében; az istennyila is csak mellette csap le).
Sokat foglalkoztunk már a témával, érintettük állatszimbólumokról, növény-szimbólumokról szóló írásainkban, illetve teljes írást szenteltünk a szerencse szimbólumoknak. Azonban Fortuna mindig jöhet, főként év végén és egy új év elején, így hát szilveszterre hangolódva különböző népek szerencsehozó, illetve balszerencsét vonzó hiedelmeiből és szokásaiból válogattunk egy csokorra valót.
Közlekedünk - közlekedjünk
Gyermekkoromban volt egy csodás piros biciklim és nagyon szerettem. Ugyan nem tettünk szüleimmel hatalmas túrákat, én sem mentem messzebb a faluban az utca végénél, de élveztem, ahogy a hajam lobogott a szélben, mikor suhantam piros járgányommal az utcán és drága nagymamám is gyakran emlegette, hogy az elődjével – egy négykerekű sárga csodával – hogy hajtottam bele az árokba, ami tele volt csalánnal. Aztán teltek-múltak az évek és már nem ültem a biciklire, nem is nagyon találtam hozzá társat sem, másik indokom pedig általában az volt, hogy a végeláthatatlan mennyiségű könyvet, egyetemista koromban főleg szakirodalmat nem tudnám a biciklin olvasni, így nem is lett nagyobb járgányom. Szüleim feleslegesnek tartották ezt a fajta beruházást csak azért, hogy a garázsban egy újabb, nem is olyan olcsó porfogó legyen. Egyetemi éveim vége felé és azok után viszont több időt töltöttem Németországban és felfedeztem a csodás bicikli utakat, amiket egy kölcsönkapott bringával be is tudtam járni. Újra felfedeztem magamnak, mennyire is élveztem a közlekedés ezen formáját gyermekkoromban. Hazatérve mindig lelkesen meséltem, milyen jó is volt kint suhanni az utakon és az itthon maradottak döbbenten hallgatták. Egyetlen testvérem a mai napig nem hiszi el, hogy tudok biciklizni… mert ő azt nem látta…
Fahéjas csiga (alternatívában: kakaós, diós)
Nálam általában úgy zajlik a sütés, hogy fellapozok egy receptet, aminek hozzávalói nem feltétlenül állnak rendelkezésemre a spájzban. Így aztán némi kreatívkodásra van szükség, ami azért általában jól sül el/ki, és utána már a módosított receptúra alapján készítem a következő alkalommal. A következő recept is így alakult végleges formájára, s nem állítom, hogy ezzel én találtam fel a spanyol viaszt, de azt igen, hogy rendkívül finom kelt tészta, ami kiváló lehet reggelire, vacsorára, de akár ebéd mellé is.
Sivatagi rózsa – avagy a bizalom próbája: a tél
Tavasz végén kiskertem egy újabb lakóval bővült. A piacon szereztem be egy kedves fiatalembertől, aki a különleges növényt „majomfának” nevezte. Szerelem volt első látásra, mármint a kis fácskával. Az eladó biztosított róla, hogy télálló, és bolygatás nélkül hamarosan pompás cserje lesz belőle.
A növénykém imádta a napsütést, sőt a hőséget, egész nyáron gyönyörű vörös virágaival örvendeztette meg a méheket és a járókelőket. Néha olyan sok virágot hozott, hogy ragasztani sem lehetett volna rá többet.
Kiültetés után
Pótanyuka néhány napra
Pótanya lettem, helyesebben fogalmazva ügyeletes nagynéni, aki elvállalta, hogy 3 napon át vigyáz két hihetetlenül eleven, értelmes és minden hájjal megkent kislányra, akikért születésük óta rajong. Az ember azt hinné, hogyha születésétől ismeri a gyerkőcöket, nagy baj nem lehet és hát nem is lett, viszont nagyon sokat tanultam ebből a három napból. Eddig ugyanis csak olyan nagynéni voltam, aki pár órát volt velük vagy épp ott aludt velük a nagyszülőknél, de általában én voltam a játszótárs kicsit felnőtt méretekkel; a mesélő, aki minden alvó plüsst meg tud szólaltatni és az, aki engedi őket néha kicsit több csokit enni, mint amit lehetne. Emellett azonban ha rossz fát tettek a tűzre, tudták, hogy a mókának vége szakad és leülünk beszélgetni egy jót/rosszat, kinek épp mi jutott, arról, mégis mit műveltek az adott szituációban.
Nyaralás net nélkül
A mi kis világunkban lassan el sem tudjuk képzelni az életünket anélkül, hogy meg ne nézzünk valamit a fantasztikus világhálón. Ha csak egy pillanatra téved tekintetünk levelezésünkre, sőt inkább valamelyik közösségi oldalon lévő képgyűjteményünkre, esetleg csak hírekre, információkra vágyunk, netán térképet nézegetnénk. Nos, mindig kéznél van, hiszen már telefonunkon is megtalálhatjuk. De hozzátenném, nem mindenki vágyik erre, így én sem. Bármily hihetetlen, nem tartok igényt a telefonomon internetre, maximum, ha nagy szükségem van rá, akkor valamilyen nyilvános elérhetőséget keresek, de ez még alig fordult elő az évek során. Ebből adódik, hogyha kirándulni indulunk, onnantól kezdve semmilyen email, üzenet nem zavar. Ismerőseim eleinte furcsállották, de szerencsére csak egy részük, a többiek viszont lelkesedve szokták kérdezni, milyen érzés net és minden nélkül eltölteni akár egy hetet is.
A foci EB margójára
Az utóbbi pár hét kicsiny országunkban semmi másról nem szólt vagy éppen csak alig, mint a fociról. Az ország egyik fele már kezdetektől teljes lelkesedéssel várta az Európa Bajnokságot, a másik kicsit rettegve, hogy vajon mit is fog azon idő alatt csinálni, míg a többiek a képernyőt bámulják valahol. Mielőtt bárki is arra gondolna, hogy én is ez utóbbi táborhoz tartoznék, le kell rántsam magamról a leplet és elárulom, amit már ha emlékeim nem csalnak egy régebbi írásomban is megtettem, szeretem nézni a meccseket. Érdekel a foci és nem csak a magyar, hanem úgy általában szoktam nézni mindenfélét, de most térjünk vissza erre a két hétre.
A halhatatlanság titka
Amikor először hallottam azt, hogy a legjobb kereskedelmi forma az ajándékozás; amikor adunk valamit, csak úgy önzetlenül, amire nekünk nincs szükségünk, akkor cserében olyat kapunk, amire nekünk van szükségünk és hiányt szenvedünk belőle. – Mindezt hittem is, meg nem is.
Tavaszi kirándulás a Mecsekben
Lassan úgy érezheti a kedves Olvasó, hogy én bizony semmi mást nem csinálok mostanában, csak kirándulok. Bevallom, a hosszú hideg és sötét tél után már nagyon vártam, hogy végre kint a szabadban, erdőkön és mezőkön napfényes időben sétálgassak, kirándulhassak természetesen jó társaságban. Így minden élményemet meg tudom osztani és talán még olyan helyekre is felhívhatom a figyelmet, amit nem ismerünk annyira és rájönnek sokan arra, nem is kell nekünk feltétlenül az ország határain kívülre menni egy kis érdekes élményért. A hétvégén Pécsen és környékén jártunk egy kis baráti társasággal, főleg lányok, sőt, inkább csak lányok. Néha kimondottan szerencsés, ha összejön a társaság és igazi „csajos” dolgokról lehet beszélgetni, de hozzátenném, hogy azért is került össze ennyi nő, mivel egy kisebb hobbikórusban énekelek és ott bizony egyetlen férfiember található, a karvezetőnk. Évente egyszer, néha kétszer is sikerül összehozni egy kisebb kirándulást, ami most a Pécs melletti Püspökszentlászlót és környékét jelentette.
Aki még nem járt erre és szereti a természetet, a gyönyörű régi épületeket, kisebb kastélyt gyönyörű arborétummal a Mecsek közepén a Zengőtől nem messze, annak ott a helye! Ráadásnak az idő is gyönyörű volt, pedig így a pünkösdi hideg után nem is gondoltunk arra, hogy ilyen melegünk is lehet.
Az örök tavasz kertje – a Jeli Arborétum
A hétvégén kirándulni voltam egy kisebb csapattal és Nyugat-Magyarországra utaztunk, a Vasi-hegyhátra, megnézni egy kisebb csodát. Annyi minden szépet találunk az országunkban, de sokan inkább külföldre vágynak és csodálkozva néznek, mikor mesélem, merre jártam épp. A Jeli Arborétum, más néven a Jeli Varázskert ugyanis nemcsak számunkra különleges és lehetünk rá méltán büszkék, hanem egész Európából a csodájára járnak. Miért is? A kert ékessége a gyönyörűen virágzó rododendron, amivel egész hatalmas terület van beültetve és így május-június körül az összes bokor milliónyi virágba borul.
Még...
Szabó László: Moneypuláció!!! - avagy Hollywood a jövőbe lát? (Reflexió)
Írta: csocsoszan.huSzabó László: Moneypuláció!!! – avagy Hollywood a jövőbe lát?
Reflexió
Egyik kedvenc olvasmányom a Harry Potter sorozat (kérem, senki ne húzza most az egeret a jobb felső sarok X jele felé), aminek egyik mondata mélyen megragadt bennem: „a pálca választja a varázslót”. Időközben megtanultam, hogy az autó pedig a sofőrt, az út az utasát; vagyis, ami összetartozik, az összeforr. Ezért hiába nem rendelkezem továbbra sem televízióval és jó ideje kerülöm a mozikat, ha az élet utamba sodor egy médiát érintő írást, akkor elolvasom, mert megtanultam, hogy az információ is megtalálja a neki kellő személyt. Így érdeklődéssel és őszinte kíváncsisággal vettem kezembe Szabó László „Moneypuláció!!! – avagy Hollywood a jövőbe lát?” sokat ígérő címet viselő könyvét, amely egy trilógia első részét képezi.
Viszonylag hamar kiderült, hogy a könyvben majdnem olyan elképzelt világ bontakozik ki előttünk, mint Harry Potteré, csakhogy utóbbit eleve mesének, fantasztikumnak tartunk, előbbit viszont valóságnak.
Gondolkozz, amíg még legális
Citromos-mákos tallérok
Megint nekiálltam sütni. Megyünk is hétvégén baráti társasággal kirándulni, vasárnap pedig anyák napja. Korábbi években volt egy írásom, miért is tartom ezt a napot különösen fontosnak, viszont most inkább azt írom meg, mivel is lepem meg édesanyámat, akinek még a születésnapja is mostanában lesz.
Nem kell mindig nagy ajándékokra gondolni, viszont számomra elmaradhatatlan tartozéka ennek a napnak, hogy virágot viszek neki. Idén úgy gondoltam, hogy nem egy nagy csokor gyönyörű, ám idővel elhervadó szépséggel lepem meg, hanem pici rózsával, amit kiültethet a kertbe és így talán még jövőre is gyönyörködhetünk benne. Mellette pedig csináltam egy nagy adagot az egyik legújabb kedvenc kekszünkből, a mákos és citromos tallérocskákból.
Mondjunk le a kaktuszfóbiáról!
Az idei tél megviselte a növénykéimet. Sajnos a veszteséglistám - annak ellenére, hogy sokan hangoztatják, hogy nem is volt igazi tél - hosszabb lett, mint eddig bármikor. Oly sok pótolnivalóm akadt, hogy a virágboltok helyett inkább ismerősi körben néztem szét először. Kellett egy kis idő, mire leesett a tantusz, hogy mi az oka a hiányérzetemnek. - Szinte senkinél nem voltak kaktuszok! Még olyanoknál sem, akik eddig bőszen gyűjtötték.
Az okot mindenki ugyanabban jelölte meg: "a feng shui nem támogatja a kaktuszok tartását, mert szerencsétlenséget hoznak".
Megdöbbentem, hogy az összes ismerősöm a feng shui szerint él és rendezkedik be. Valami miatt mégsem sugárzik róluk az a fajta harmónia és boldogság, amit a szakirodalom ígér a kaktuszok távol tartása esetén...
Rövid hétvége Budapesten
Egy szép tavaszi hétvégét az egyik legrégibb és legjobb barátnőmnél töltöttem Budapesten. Immár lassan elmondhatjuk, hogy becsúszunk a több évtizedes barátságok sorába, de minden bizonnyal túl fogjuk szárnyalni az előttünk álló éveket együtt, ahogy idáig is tettük. Néha kell nekünk ilyen lányos hétvége, amikor kedvünkre járjuk a kiszemelt várost, keresünk jó kis cukrászdákat és barangolunk régi épületek között. Elmondhatom, hogy mindketten nagyon szeretjük és élvezzük az ilyen programokat. Pár éve pedig szinte minden esztendőben kerítünk rá alkalmat, hogy kettesben elmenjünk valahova és az összes múzeumot, várat, kastélyt, utunkba kerülő illatozó cukrászdákat megnézzünk és kipróbáljunk.
