Csocsoszan (299)
Alkategóriák
Ősz van és ez nálunk az alma szezonja. Mindenféle van a kertünkben és hát ebből adódóan amilyen almás sütemény van, előbb-utóbb az asztalra kerül. Már a préseltetést is fontolóra vettük, hisz az igazi almalénél nincs is finomabb, de mire odáig jutottunk, rájöttünk, hogy nagy részét már megeszegettük, így maradt a jövő évre az ötlet. Másnak viszont tudom ajánlani. Nézzen csak körbe ott, ahol él, biztosan fog találni valakit, aki ezzel foglalkozik.
A ma délután szintén almás sütemény készítésével telt, mivel rábukkantam egy új receptre és menten ki is szerettem volna próbálni. Az íze finom, bár nálam abból a papírból kissé nehezen jöttek ki, szóval lehet elméreteztem az alma mennyiségét, mert bevallom, azt nem igazán mértem meg, hanem a minél több, annál jobb elvét vettem alapul, ami süteményeknél nem feltétlenül hasznos…
De íme a recept és mindenki kipróbálhatja a saját konyhájában is.
A hosszú hétvége első napjának estéjén… egy kis csapat elindult egy kis ország déli részén, egy erdő szélén, hogy megfelelő leshelyet találjon magának és a sötétség lassan leszállt, köd árasztotta el a vidéket… na nem kell megijedni, de nagyjából így kezdődött életem első vadászós estéje. Azért valljuk be, van egyfajta bája, a gyönyörű őszi estében, a színpompás erdőket nézve, alkonyatkor elindulni és felülni egy lesre.
Életem daliás Hercege rábízott egyik legjobb barátjára, aki tapasztalt vadászként nem tudom, mennyire örült egy cserfes leányzónak, aki kimondottan az élő állatokat szereti és maximum azért megy el az erdőbe és ül fel egy magaslesre, hogy csodálja a tájat és az állatokat, de remélhetőleg benne is olyan élmények maradtak, amik után még közelébe mehetek bármilyen lesnek, ha ő is ott van.
Megint rám tört a filozofálgatós énem és ezt egy versnek köszönhetem. Pontosabban egy zeneműnek, amit a kórussal énekelünk (na most már ezt is elárultam magamról, de minek is tagadnám, hisz gyermekkorom óta ezt teszem). A vers Kőrösi Csoma Sándorról szól, pontosabban mintha az ő gondolatait közvetítené a költő számunkra. Nos, itt olvashatjuk ezt az igazán sokat sejtető mondatot. Elgondolkodtam – ugye szoktam máskor is, csak mostanában nem sikerült papírra, jobban mondva „képernyőre” vetni.
Nyáron festettük a házat… Szerintem senkinek nem kell most azt ecsetelgetnem, mit is jelent ez egy nyolcvan esztendős családi ház esetében. Általában csak az a szó jut róla eszembe, hogy kissé horrorisztikus állapotok kezdenek uralkodni és több ideig tart kipakolni, mint maga a festés, a visszapakolás meg még a kettőnél együtt is több időt vesz igénybe. Ilyenkor átnézzük, mi is kell még nekünk az életünkhöz, előkerülnek mindenféle régi ruhák, papírok, rácsodálkozunk könyvekre, amiket már el is felejtettünk, hogy léteznek valahol az egyik polcon. Elővesszük, odarakjuk az asztalunkra, hogy majd elolvassuk, de van, amiből hirtelen több példány is akad, mivel megfeledkeztünk létéről és beszereztük az újabb kiadást.
Szimbólumokról szóló sorozatunk legnépszerűbb része az állatszimbólumokkal foglalkozó írásunk. Rengeteg megkeresést, kérdést kaptunk a témában, ezért az Olvasóink által legtöbbet keresett állatokat mutatjuk be. Kezdjük a „királyi” állatokkal, az oroszlánnal, a medvével és a sassal.
A Bodrog-parti Athén – látogatás Sárospatakon
Leánynapokat tartottunk. Lehet, hogy furán hangzik, de kellenek az ilyen lányos napok időnként, ami nálunk azért nem azt jelenti, hogy végigjárunk mindenféle boltot, meg szépészeti tevékenységeket végzünk. Mi inkább kirándulunk. Egyik legjobb barátnőmmel immár évek óta, bár hozzátenném, hogy sokszor munkánk miatt is mentünk egy-egy városba, viszont akkor már mindig összekötöttük egy kis kirándulással és több napot is eltöltöttünk Európa különböző területein. Most viszont országhatáron belül maradtunk és Sárospatakot, az ország egyik gyöngyszemét látogattuk meg.
Vörös torony
"Harminchárom éves lettem én" - Avagy onnan tudom, hogy öregszem, hogy a velem egykorúak fiatalodnak
Próbálom fejben tartani a szülinapokat, de bevallom, nem mindig sikerül. Ilyenkor jól jönnek a különböző programok, amik emlékeztetnek az ismerőseim születésnapjaira.
Nemrégiben egyik ismerősöm nevénél megjelent a figyelmeztetés, hogy ma van e neves napja. Gyorsan írtam neki egy köszöntőt.
Nem vagyok egy kortól stresszelő személy, de gondoltam, mivel nemsokára én is betöltöm a 33-at, megnézem miként is hat ez a szám felírva egy név alá. Így hát megnyitottam fentebb említett ismerősöm adatlapját, és csodálkozva láttam, hogy a 31-es szám szerepel ott. Gondoltam biztosan a Skype hibásodott meg, ezért lejjebb görgettem az adatlapot. S nem, nem a Skype számolta el magát, 1982 helyett 1984 szerepel(t) a születési évnél. Bennem egyetlen kérdés merült fel, és mocorog azóta is: ha már valaki fiatalítani akarja magát, miért pont két évvel? Mire elég két év?
Mit csinál egy nő, ha nincs formában? Eszik. Üvölt. És takarít….
A hirtelen ránk köszöntő hűvös(ebb) idő miatt, vagy talán másért, de pár barátnőm nem érezte túl jól magát lelkileg. Pár nap múlva sorra kerestem meg őket, és érdeklődtem, hogy ki hogy van. Szerencsére mindannyian életvidáman válaszolták, hogy „most már jól”. S a kérdésemre, hogy mégis, mit csináltak, ugyanazt mondták: takarítottak.
A legtöbb nő ismeri ezt a tuti receptet, a takarítás során nem csak a környezetünk lesz rendezettebb, hanem a lelkünk is. Gondoljunk csak a mondásokra: „Tisztaság fel egészség.” „Rend a lelke mindennek.” Nézzük hát, mi miatt!
Sok mindent köszönhetünk a multiknak, jót, s rosszat egyaránt. Messzire vezető téma ez, de én most csak egyetlen aspektusát emelném ki: az időszámítást.
Merthogy a multik jelentős időszámítási reformot valósítottak meg az életünkben. Szeptember végétől halottak napjára készülnek, de egyre inkább mégis Halloweent ünnepeltet(né)nek velünk, magyarokkal is. Az első csoki mikulások novemberben kerülnek ki, és a karácsonyi csinnadratta sem várat már ezek után sokáig. Januárban még ki sem hűlnek a szilveszteri holmik után a polcok, máris megjelennek a Valentin-nap szokványos rózsaszín-piros tárgyai (főként szívecskéi), február végétől pedig a húsvéti tojások és nyulak uralnak mindent. A pünkösd ilyen szempontból semmi érdemlegeset nem jelent – nem is baj, tegyük hozzá. Július végétől az iskolaszerek sokkolják a diákokat (lelkileg) és a szülőket (anyagilag).
Erre a látványra számítottam én is tegnap, 2015. augusztus 15-én, iskolatáska, füzet, írószer és mindenféle gyerekcsalogató holmikra. Ehelyett az egyik áruházláncban teljesen más jellegű díszlet fogadott: töklámpások, denevérek, télre gyűjtögető sünök.
Kedves Olvasóink láthatják, lassan beutazzuk az ország egy részét, a másikat meghagyjuk a következő évekre, hogy mindig tudjunk valami újdonságról beszámolni. Nekem most nem a napfényes alföldi róna jutott, hanem az ország leghűségesebb városa. Nem kell megijedni, nem fogok nagy történeti eszmefuttatásba kezdeni és a városról egy kisebb értekezést írni. Inkább az élményeimet osztanám meg, amelyeket a várostól kaptam. Ezen élményekhez pedig természetesen az is nagyban hozzájárul, ha álmaink Hercege kísér el minket és baktat velünk végig a városon.
Még...
Minden ember életében vannak titkok, amiket csak a megfelelő bizalmi szinten álló személyekkel oszt meg, és azt is csak hosszas vívódás után. Ilyen például az, hogy 30 év felett a nők talpa kínosan szárad, vagy ismerőseink egy részét azért „drágám”-ozzuk kitartóan, mert nem jut eszünkbe a nevük, vagy mert kolibrik laknak a kertünkben. Igen, Magyarországon.
Amikor először megjegyeztem, körülbelül 2008 vagy 2009 nyarán, hogy mintha kolibriket láttam volna elsuhanni a zempléni otthonunk kertjében, kaptam nagy letorkolásokat, és emlékeztettek rá, hogy ez egykori biológia tagozatos gimnazistától több, mint buta észrevétel.
Azóta elteltek az évek, a nyarak még melegebbé váltak, Google a barátunk, Wiki pedig a barátnőnk lett, s ezzel – az egyébként megsokasodó számú – magyar kolibri rejtélye is megoldódott.
A Szegedi Szabadtéri Játékokra indultunk társasutazás keretein belül (mivel a Miért is nem szeretünk mi színházba járni? c. írásunk a színházakra, és nem a színdarabokra vonatkozik), és kicsit fanyalogva vettem tudomásul, hogy Kecskeméten is megállunk egy kicsit szétnézni. "Miért nem inkább Szegeden töltünk el több időt?" elégedetlenkedtem magamban.
Nem mintha bármi bajom lenne a várossal, utaztam át párszor rajta, és talán épp ezért gondoltam úgy, hogy inkább tranzit, semmint célállomás. Talán azért is, mert hegyeimhez szokva eddig unalmasnak véltem a látványt.
Siettünk, hogy a Városházán délben (egész konkrétan 12 óra 5 perckor) felcsendülő harangjátékot meghallgassuk. Amíg várakoztunk, azt hiszem, elrabolta a szívemet a város. Rendkívül hangulatos, barátságos kép tárult elém, és kedvet kaptam ahhoz, hogy felfedezzem ezt a kis ékszerdobozt. Sajnos a városban töltött egy óra ehhez kevés volt, de kedvcsinálónak mindenképpen elegendőnek bizonyult.
Szerelemhozó tárgyak – avagy kalandom a hiányzó szerelemterülettel
Amikor új emberekkel találkozom viszonylag hamar elhangzik a csodálkozó kérdés, hogy miért is vagyok egyedülálló nő. Bevallom, nem igazán tudom megindokolni, ezért az új ismerősöknek inkább néhány randi- vagy kapcsolati élményemmel szoktam reprezentálni a helyzet gyökereit. Általában a második sztorinál elhangzik a „Te vonzod a hülyéket.” rövid, de felettébb pontos ténymegállapítás. Ezt követi a „De miért?” kérdés, amire egyelőre még senki sem tudott választ adni. Egy kedves barátnőm úgy vélte, hogy ha mi nem boldogulunk a feladvánnyal, forduljunk szakértőhöz, és bejelentett egy – na azért nem pszichológushoz, hanem egy látó hölgyhöz.
A hölgy valóban sok mindent látott, de erre a kérdésre ő sem tudott pontos választ adni. Megnyugtatott, hogy lesz még néhány „furcsa” ismeretségem (ennél kevésbé diplomatikus jelzőt használt), de el fog jönni az Igazi, akire megéri várnom. Azonban ő is lázasan kereste, vajon miért bukkan fel az életemben ez a sok elrettentő példa. Ő sem tudta megfogalmazni az okot, de amikor megkérdezte milyen alakú házban lakom, és erre én büszkén L alakút válaszoltam, diadalittasan csillant fel a szeme. Főleg, amikor a tájolás után kiderült, hogy a komplett szerelem sarkom hiányzik. A megoldást is elmondta: húzzak fel falakat, és hozzam ki egy síkba az egész házat. Dacosan ráztam a fejem, ez fizikai és anyagi képtelenség. Megnyugtatott, van megoldás, a feng shui számtalan praktikát ismer a hiányterületek pótlására. Így vetettem be magam a téma feltérképezésébe, és számtalan, bár meg kell mondani, gyakran ellentétes tanácsra bukkantam.
A szerelem még mindig elkerül, de a talált praktikákat szívesen megosztom minden érintett Olvasónkkal.
Az igazsághoz tartozik, hogy ezek közül csak párat próbáltam ki, felettébb elrettentő eredménnyel. Először is, ültettem a hiányterületre vörös rózsát, mert azt csak nemrég tudtam meg, hogy a rózsa ambivalens növény, hiába a szerelem szimbóluma a nyugati kultúrában, a feng shui szerint a tüskéi a várt boldogságot is távol tartják.
Azt lehet, hogy igen, de a házhoz beparkoló teherautóval szemben alulmaradtak. Szó szerint.
Momó, a kislányok őre
Rozika és Gitta lassan cseperedtek. A tündérek, manók, a kerek erdő és kerek rét lakói, minden állat a faluban és környékén boldogan nézték, ahogy kis barátaik növekednek mind méretükben, mind értelmükben is, emellett pedig még szeretetük a körülöttük lévők iránt is egyre nőtt. Kedvességük, vidámságuk miatt a falu lakói is szerették a két kislányt, szüleik és nagymamájuk pedig próbálták vigyázni minden lépésüket.
Egy napon, nem sokkal Gitta negyedik születésnapja után azonban váratlan dolog történt, ami addig még sosem fordult elő a kislányok életében. Édesapjukat a közeli lovardába hívták, édesanyjuk is egyik megrendelőjéhez kellett vinnie az új ruhákat, nagymamájuk pedig még nem ért haza a boltból. Nem volt mit tenni, hiszen aki állatok gyógyítását vállalja, annak az életében előfordulhatnak váratlan események, ezért édesapjuk ugyan aggódva, de magára hagyta a házban Rozikát és Gittát, megígértetve velük, hogy addig, míg nagymamájuk haza nem ér, egymásra vigyázva játszanak a szobában és senkinek nem nyitnak ajtót. Egyedül Momó lesz az, aki vigyáz rájuk, így szüleik rá bízták a két kislányt.