vasárnap, 16 augusztus 2015 20:31

Augusztusi őszünnep

Sok mindent köszönhetünk a multiknak, jót, s rosszat egyaránt. Messzire vezető téma ez, de én most csak egyetlen aspektusát emelném ki: az időszámítást.


Merthogy a multik jelentős időszámítási reformot valósítottak meg az életünkben. Szeptember végétől halottak napjára készülnek, de egyre inkább mégis Halloweent ünnepeltet(né)nek velünk, magyarokkal is. Az első csoki mikulások novemberben kerülnek ki, és a karácsonyi csinnadratta sem várat már ezek után sokáig. Januárban még ki sem hűlnek a szilveszteri holmik után a polcok, máris megjelennek a Valentin-nap szokványos rózsaszín-piros tárgyai (főként szívecskéi), február végétől pedig a húsvéti tojások és nyulak uralnak mindent. A pünkösd ilyen szempontból semmi érdemlegeset nem jelent – nem is baj, tegyük hozzá. Július végétől az iskolaszerek sokkolják a diákokat (lelkileg) és a szülőket (anyagilag).


Erre a látványra számítottam én is tegnap, 2015. augusztus 15-én, iskolatáska, füzet, írószer és mindenféle gyerekcsalogató holmikra. Ehelyett az egyik áruházláncban teljesen más jellegű díszlet fogadott: töklámpások, denevérek, télre gyűjtögető sünök.


Értem én, hogy egy multitól ne várjuk, hogy augusztus 20-ról, államalapításunkról megemlékező termékekkel várja látogatóit, bár a sok mindenféle között akár helyett is kaphatnának. A sün almája helyett elférne az országalma, zombi helyett lehetne gipszből Szent István szobor.


De tényleg nem várom, és igazából már az amerikai szokások átvétele sem veri már ki nálam a biztosítékot. Valamilyen szinten igazuk is van, a nyár utolsó heteit éljük. Ismerem a régi öregek mondását, miszerint amikor tarlón át fütyül a szél, már ősz van. Azaz, aratás után vége a nyárnak.


És persze, vége is van már valamennyire, de a gólyák és fecskék még itthon vannak, sőt úgy várjuk az esőt ebben az augusztusi hőségben, mint talán még soha.

Egyébként eső- és enyhüléshozó talizmánokat beszerezhetnének, arra nagy szükség lett volna ezen a nyáron. Bár lehet, hogy az is lesz – majd a tavaszi olvadásos-árvízveszélyes időszakban kikerülnek az áruházakba.


Az ősz, ha tetszik, ha nem, a kertek végén toporog, és bebocsátás nélkül is meg fog jelenni. De azért éljünk a jelenben, használjuk ki a jó időt, a még mindig hosszú nappalokat! Ezért az áruházláncnál tegnap vásárolt denevért elteszem októberig, mondhatni, nálunk a Halloween már a spájzban van.

 

Deneverfej

Utoljára frissítve: vasárnap, 16 augusztus 2015 20:45