Sajnos egy hétvége nem elég a városra, úgyhogy még párszor valószínűleg ellátogatunk, hogy minden múzeumot és kis utcát nyugalomban járhassunk végig. Most időnk csak arra volt elegendő, hogy hatalmas sétát tegyünk szállásunktól, ami a híres villanegyedben, a Lőverekben volt (amiről én is tévesen eddig úgy gondoltam, hogy Lővérek… de most láttam, nem az… és már 1225 óta megtalálható a név mindenféle írásos dokumentumban). Tudom mindenkinek ajánlani az ottani szállásokat, mert már az is csodás élmény, ha valaki ott körbesétál és természetesen csodás a látvány a belvárosra is. A másik indok pedig az, hogy nincs messze (mondjuk attól függ melyik részén lakozunk, de jelen esetben nem volt messze) az egyetem épülete a csodálatos botanikus kerttel.
A botanikus kertet a 19. század végén alapították és a park csak az egyetem 1921-et követő Sopronba költözése után kezdett az erdészeti oktatásban résztvevők „tankertjévé” válni. Óriási élmény a gyönyörű parkban és az ott álló hatalmas épületek közt sétálni. Mind az épületek, mind a fák között különböző korúakat találunk – a legmodernebb kutatóközpont ott áll a 100 éves épület mellett, míg a fák, bokrok és virágok is hatalmas és apró méreteikkel, gyönyörű színeikkel csábítanak minket – még a rekkenő hőségben is! Elképzeltem, milyen lehet itt tanulni és élvezni ezt a világot még akkor is, ha éppen a következő vizsgától rettegünk és alig merjük átlépni a főépület hatalmas kapuját… vagy akár egy kisebb ajtót is… minden bizonnyal ők ugyanúgy rettegnek, mint a többi egyetemista. Csak ők egy olyan intézmény falai közt tengetik, pontosabban a legnagyobb figyelemmel és sok tanulással töltik mindennapjaikat, ahonnan ha kinéznek az ablakból, csodákat látnak, de talán sokkal inkább él bennük az a tudat, hogy egy többszáz éves intézmény legújabb növendékeinek egyikeként állnak a sorban és léphetnek majd diplomájukat átvéve arra az ösvényre, amelyen anno a selmecbányai diákok indultak.
Ha pedig már kigyönyörködtük magunkat a kertben, ahol amúgy a híres tanárok szobrai is állnak, így szinte élő múzeumként funkcionál, akkor indulhatunk is a belváros felé. Sopron az egyik olyan városunk, ahol a belváros épületei megmaradtak, így a régi épületek és a történelem kedvelői számára igazi csemegeként szolgál. Fedezzük fel a zegzugos utcákat, az orsolyiták régi templomát, azt a helyet, ahol az ország egyik első leánynevelő intézete állt (csak hogy a hölgyeknek is kedvezzünk). Együnk valami finomat valahol és irány a Tűztorony! Ahogy ezt mi is tettük, kellő tériszonnyal felvértezve, de a kíváncsiság erősebb és az is, hogy még sosem voltunk ott fent…
A Tűztorony a város jelképe, római alapokon nyugszik, hisz ne felejtsük már akkor is lakott település volt Scarbantia néven (sajnos a régészeti parkra nem jutott idő, de ami késik, nem múlik). Mai formáját a 17. század végén nyerte el és mára még egy jó kis kávézót is kialakítottak, hogy a megfáradt toronyjáróknak visszafelé kellő felüdülést, vagy éppenséggel felfelé indulva egy kis alap ledolgoznivaló kilót biztosítson. Akit visszariasztana, hogy belépőjegyet kell fizetni, ne tegye, mert leírhatatlan a látvány és az út is, ami felfelé és lefelé vezet (tériszonyosoknak kiváló edzőterep), főleg pedig az, ha olyannal teszed meg az utat, akire mindig is vártál.
Soproni tartózkodásunk most kissé rövidre sikerült, de mivel még visz oda utunk reményeink szerint, ezért mindig lesz valami új látnivaló. Aki szereti a dimbes-dombos utcákat és mindent, aminek köze van a történelemhez és a városról nem csak az jut eszébe, ami VOLT, az vegye fel bakancslistájára Sopront időről időre.
Rószegh Lili
