Mostanában a nagy metrókatasztrófa miatt tömegével jelennek meg a túlélők történetei. Tudom, hisz engem is sokan felkerestek, és kértek, hogy meséljek róla. Általában elzárkóztam ezek elől a megkeresések elől, nem volt szokásom nyilatkozni. Bár lehet, hogy ha a tv-ben azt mondom, hogy nem nyilatkozom, az máris nyilatkozatnak számít? Hagyjuk ezt, messzire vezetne, s én nem akarom a felelősöket keresni, sokan megteszik helyettem. Én csak a saját történetemet szeretném elmesélni, vagyis annak egy részét, ami úgy alakult, hogy egy ezrek életét megváltoztató, közülük sokakét kioltó, tragédiával fonódott össze, elkerülhetetlenül.

Ez az írás a hozzám hasonló kételkedőknek szól, akik szeretnek saját szemükkel meggyőződni bizonyos dolgokról…

Apró gyermekként hallottam először, hogy milyen gyönyörű a lillafüredi vízesés, hogy mennyire romantikus. Ugyanezt erősítették meg a fotók, amiket láttam róla. Gondoltam, ezt meg kell néznem a saját szememmel is. S ezzel kezdődött meg életemben a vízesés megpillantását célzó vadászatom.