Közlekedünk

Közlekedünk - közlekedjünk

 

Kozlekedunk ket kerekenGyermekkoromban volt egy csodás piros biciklim és nagyon szerettem. Ugyan nem tettünk szüleimmel hatalmas túrákat, én sem mentem messzebb a faluban az utca végénél, de élveztem, ahogy a hajam lobogott a szélben, mikor suhantam piros járgányommal az utcán és drága nagymamám is gyakran emlegette, hogy az elődjével – egy négykerekű sárga csodával – hogy hajtottam bele az árokba, ami tele volt csalánnal. Aztán teltek-múltak az évek és már nem ültem a biciklire, nem is nagyon találtam hozzá társat sem, másik indokom pedig általában az volt, hogy a végeláthatatlan mennyiségű könyvet, egyetemista koromban főleg szakirodalmat nem tudnám a biciklin olvasni, így nem is lett nagyobb járgányom. Szüleim feleslegesnek tartották ezt a fajta beruházást csak azért, hogy a garázsban egy újabb, nem is olyan olcsó porfogó legyen. Egyetemi éveim vége felé és azok után viszont több időt töltöttem Németországban és felfedeztem a csodás bicikli utakat, amiket egy kölcsönkapott bringával be is tudtam járni. Újra felfedeztem magamnak, mennyire is élveztem a közlekedés ezen formáját gyermekkoromban. Hazatérve mindig lelkesen meséltem, milyen jó is volt kint suhanni az utakon és az itthon maradottak döbbenten hallgatták. Egyetlen testvérem a mai napig nem hiszi el, hogy tudok biciklizni… mert ő azt nem látta…

Tél van, és így megint igénybe veszem a tömegközlekedést. Ez általában mindenféle kerekeken guruló hosszabb-rövidebb járművet jelent, szépen buszozgatok ide-oda. Amúgy nem azok közé tartozom, aki autóját elrakja télire pihenni, hanem mivel egyáltalán nincs, így én mindenhova gyalog járok, persze, elérhető távolságokra, de így is sikerül megtenni azért pár kilométert naponta (még az egészségnek is jót tesz, tudom javasolni). Télen is szeretek gyalog járkálni, de azért az esős, havazós, lucskos napokon inkább megvárom a közelgő buszjáratok valamelyikét és így újból vizslathatom utastársaimat, ahogyan azt régebben mindig csináltam.

Tomegkozlekedunk1

Bevallom sokáig azt hittem, hogy csak számomra – és úgy általában a nők számára - jelent az éjszakai vezetés egyfajta félelemgyakorlatot. Bőszen kérdezgettem róla vezetésben nagy rutinnal rendelkező férfiakat, és kiderült, nem csak nekem jelent kihívást a vezetésnek ez a fajtája, sőt a férfiak nagy része legalább annyira nem szereti, mint a nők.

Ejszakai vezetes3Nyilvánvalóan nem, hiszen a külvilágból származó információink jelentős része, akár 90%-a látás útján kerül birtokunkba, márpedig a sötétben éppen ez az arány redukálódik le.

A téli időszakban a sötét órák számának növekedése miatt gyakorlatilag már a délután közepétől az esti/éjszakai vezetés körülményei között találjuk magunkat. Ilyenkor a (szemerkélő) köd, az eső, a havas eső tovább csökkenti látási viszonyainkat. Ráadásul a „farkasvakság” jelensége nemcsak az ebben a betegségben ténylegesen szenvedőknél lép fel, hanem sokan nehezen alkalmazkodnak a szürkületbe és félhomályba boruló terephez.
Autós oktatóval, hivatásos sofőrrel és az utca emberével konzultálva foglaljuk össze, mire kell fokozottan figyelni az éjszakai vezetések során.

Ne felejtsük el, hogy a legtöbb közlekedési baleset naplemente után történik!

Meditativ kozlekedes1A cím elsőre talán különösnek hangzik, és valami új meditációs technikára gondolunk. Azonban nem erről van szó, hanem mindennapjaink autóvezetéséről. Sokan érzik azt, hogy a vezetés megnyugtat, ellazít, kikapcsol. Így is van, de azért fokozott óvatossággal közlekedjünk!
Rovatunkban kicsit kitekintünk a megszokott „sok fura ember van az utakon" konklúziónkból. Vannak mozzanatok, amik evidensek autóvezetés közben, de életvezetéskor nem, hiába töltenek meg könyvtárakat az okos tanácsok. Lássunk hát néhány párhuzamot a keleti életbölcsességek és az autóvezetés közbeni magatartások között.

Hova sietunk1

Vezetés közben viszonylag sokszor gondolok mások, számomra ismeretlen, édesanyjára. Főleg a sietők, előzködők,ész nélkül rohanók miatt. Útépítés kellős közepén is, amikor az egyik sáv lezárva, mert újra aszfaltozzák az utat, akkor is akad olyan félnótás, aki előzni próbálja a beláthatatlan kocsisort. Mindennapos az, amikor úgy előznek ki minket, mintha állnánk, és az érkezés helye vagy nem egyértelmű, vagy egész konkrétan hiányzik. Sebaj, nyomják neki.
Ilyenkor mindig az ugrik be, hogyha ennyi embernek halaszthatatlan munkája, elintézendő dolga van, akkor milyen jó is nekünk, mert hamarosan ebben az országban tényleg kolbászból lesz a kerítés. Hiszen annyian iparkodnak, szorgoskodnak előre, még életük (ami még hagyján, hiszen erről ők rendelkeznek), és mások élete kockáztatásával is (na, ez már kevésbé tolerálható). Hová sietnek? A dolgukra? Ami pénzt hoz? Akkor abból jó sok adót fizetnek, illetve a fogyasztásuk révén pluszba visszaforgatnak az államba, ugye? Az pedig egy részéből majd fejlesztéseket valósít meg?
Nem.
Hát persze, hogy nem...
Hiszen ha így lenne, akkor az utak mellett már rég az a bizonyos kolbászos kerítés díszelegne, nem pedig a szaporodó fejfák, gyászos mementóiként a régi közmondásnak, miszerint "Lassan járj..."

1. oldal / 2