A sokkal nehezebb dolog az, hogyan tudjuk megadni a karácsony varázslatos, misztikus voltát, ami a mi gyermekkorunknak még természetes része volt. Meddig tudjuk azt mondani, hogy a csizmákba a Mikulás hozza az ajándékot és karácsonykor a Jézuska, a gyönyörűen feldíszített fát pedig az angyalok. Nem az a probléma, hogy a gyerekek „előbb” nőnek fel. Ugyanúgy nőnek fel, ahogy anno mi is, viszont a világunk nem engedi meg számukra a csoda, a várakozás, a hit örömét. Hinni, hogy a Mikulás jön el hozzájuk és az angyalok készítik a fát.

Készülünk az ünnepekre, verseket, énekeket tanulunk és így többes számban, mert néhányat igenis újra kell tanulnunk nekünk is. Sütünk mindenféle finomat, díszítjük a házat és a legfontosabb, megpróbáljuk becsempészni az angyalok által feldíszített fát a házunkba szigorúan csak december 24-én este, a Mikulás zsákját az udvarra, meglepetést a csizmácskákba. A sok készülődés közepette pedig néhány mesét nézünk. Kezdetben örömmel, érdeklődve figyeljük a karácsonyi történeteket, de a mesékből lassan eltűnik a varázslat. A mesebeli gyerekek díszítik a fát, mert a szüleik nem érnek rá. Vásárolnak ajándékot, esetleg készítenek, amivel nincs probléma, hisz az ajándékozás öröme is fontos és azt is szükséges megtanulniuk, de szerintem nem feltétlenül a karácsonyhoz kapcsolódóan kell ennek megtörténnie. Miért nem maradhat meg ennek az ünnepnek a varázsa a gyerekeknek? Persze, lehet mondani, hogy miért engedem akkor, hogy mesét nézzenek… vagy csak azt, amit én előre megnézek és engedek nekik… hát az ember lányának azért nincs mindenre ideje, viszont csak úgy nézhetnek bármit, ha ott vagyunk velük. Nem zárhatom el őket a világ elől, hiszen azt két évvel ezelőtt a járvány már megtette. Fontosnak tartom, hogy ne záródjanak ki azokból a meseélményekből, amik az ovis társakkal való játék részeivé válnak. Csak picit értetlenkedve állok azelőtt, hogy miért kell a pici korosztály számára készült meséket is ennyire realizálni, miért nem maradhat meg egy pici a karácsonyi csodából…

Rószegh Lili