Egy éve viszont újból szert tettem egy nagyon helyes kis járműre, egy csodálatos piros-fehér pöttyös üléshuzattal és piros csengővel. Nem egy mai darab, de a célnak teljesen megfelel és immár újra, bár be kell vallanom, kezdetben elég nagy félelemmel vágtam neki a biciklizésnek. Főleg a mi magyarországi kerékpárútjainkon, amelyek néha inkább valami kátyúhalomhoz hasonlítanak, vagy netán egy kétirányú úton lettek kialakítva, ahol még parkoló járművek is vannak… Na, ilyenkor gondolkodom el elég erősen azon, hogy vajon aki ezt megtervezte, életében járt-e valaha abban az utcában. No de emelkedjünk felül ezen rémképeken és élvezzük, hogy hajunkba kap a szél. Emellett az élmény mellett pedig mindig újabbak is adódnak, amelyek a közlekedésben lévő társainkhoz kapcsolódnak és most itt nehogy azt gondolja valaki, hogy az autók vezetőire gondolok. Nem! A gyalogos társakra. Néha megfordul ugyanis a fejemben, hogy az, ami külföldön olyan jól működik, nálunk miért vált ki döbbenetet vagy éppenséggel óriási ellenkezést. Itt most arra céloznék, hogy néhány országban, ahol azokon az utcákon, ahol elég széles járda található, az épület mellett, tehát belül közlekednek a gyalogosok, a külső sávon pedig a biciklisek. Nincs felfestve, elkülönítve, de mindenki tudja és úgy is közlekedik. Nálunk, ha ezt véletlenül egy biciklis kihasználja, mert nem mer a kétsávos, parkoló autókkal teli úton menni, néhányan még rá is kiabálnak vagy éppenséggel jó hangosan megjegyzik, hogy „ez a gyalogosoknak van!” Ahelyett, hogy észrevennék, még így is kényelmesen elférnek. Jó, tény és való, hogy például ha hárman mennek egymás mellett, az már nehézkes, mert valakinek biztosan előrébb vagy hátrébb kellene lépnie. Nem egy nagy probléma… véleményem szerint… de lehet, hogy csak én gondolom így…
Minden esetre, azért gondolkozzunk el azon, mielőtt egy biciklist megszólnánk, hogy miért ott közlekedik, vajon milyen indokkal teszi és hogyan. Természetesen vannak olyanok is, akik merő heccből, kalandvágyból, korukból fakadóan próbálják bizonyítani baráti körüknek, hogy ők mi mindent meg mernek tenni, de azért nem mindenki kalandvágyból közlekedik a gyalogosok mellett. Addig, amíg nem alakul ki nálunk is egy közlekedési kultúra minden területen, mert nem csak az autósoknak, hanem a bicikliseknek, rollereseknek és gyalogosoknak, kutyasétáltatóknak is ki kell alakuljon az a közlekedési kultúrájuk, addig nem fogjuk tudni békében egymás mellett az utunkat járni. Pedig hogyha létezik, talán kevesebb bosszúságot okozna mindenkinek az utakon.
Rószegh Lili