csütörtök, 22 szeptember 2016 20:31

Sivatagi rózsa - avagy a bizalom próbája: a tél

Sivatagi rózsa – avagy a bizalom próbája: a tél

Tavasz végén kiskertem egy újabb lakóval bővült. A piacon szereztem be egy kedves fiatalembertől, aki a különleges növényt „majomfának” nevezte. Szerelem volt első látásra, mármint a kis fácskával. Az eladó biztosított róla, hogy télálló, és bolygatás nélkül hamarosan pompás cserje lesz belőle.
A növénykém imádta a napsütést, sőt a hőséget, egész nyáron gyönyörű vörös virágaival örvendeztette meg a méheket és a járókelőket. Néha olyan sok virágot hozott, hogy ragasztani sem lehetett volna rá többet.

 

Sivatagi rozsa

Kiültetés után


Azonban engem épp ez a forróság iránti igénye kezdett aggasztani, amit a „majom” jelző tovább fokozott. A srácot egész nyáron nem láttuk a piacon, ezért édesanyámmal bőszen nyomozni kezdtünk a növény után, és végül az internet rejtélyes birodalmában „sivatagi rózsa” néven akadtunk rá. A kép stimmelt, a leírás viszont azt állította, hogy 15 C fok alatt esélytelen a túlélése. Így hát szeptember elején kiástam kertem gyöngyszemét és nagy tégliben kapott téli szálláshelyet.


A minap újra összetalálkoztam a piacon a sráccal, akitől megvásároltam. Megismert és kérdezte, hogy van a tavaszi szerzeményem. Mondtam, hogy nemrég ültettem be cserépbe. Csodálkozva kérdezte: miért? Magyaráztam neki, hogy internet, sivatagi rózsa, 15 C fok…. Ő pedig csóválta a fejét, hogy a növényt ugyan emlegetik sivatagi rózsaként, de számos változata van, és higgyem el: elviseli a teleinket, bár ha nagyon akarom, takarással védhetem, de anélkül is vígan áttelel.
De… magyarázkodtam… azt olvastam, hogy nem….
Rám nézett, és sóhajtva közölte velem: „Minden évben ötszáz tövet teleltetek ki a kertben. Még egyiknek sem lett baja.”


Akkor még csak furán éreztem magam, miért is nem hittem neki, aztán mire hazaértem, már kifejezetten szégyelltem magam. Miért is tartottam szavahihetőbbnek az internet névnélküli botanikus bajnokait, mint a srácot, akitől már sokszor vásároltam, és még egyszer sem csalódtam benne? Miért érezzük magunkhoz közelebbinek a leírt, de talán alaptalan mondatokat, mint a személyesen nekünk szegezett szavakat?

Miért szippantott be minket egy nemlétező tér, ami számos dologban megkönnyíti ugyan az életünket, de valjuk be, rengeteg veszélyt is hordoz magában?


Mikor és miért lett fontosabb, hogy ismerősöket gyűjtsünk a közösségi oldalakon, akik talán nem is köszönnek, ha szembetalálkozunk velük, minthogy sétáljunk egyet a barátainkkal?


Miért guglizunk rá mindenre, mikor akár egy húsvér, eleven embertől is megkérdezhetnénk dolgokat?


Kiben bízunk jobban, az arctalan szakértőkben vagy a kézzelfoghatókban, akiken le is lehet verni esetleges tévedéseiket?


Miért nézzük meg reggel hamarabb az internetes időjárás jelentést, ahelyett, hogy felhúznánk a redőnyt?


Miért fontosabb lefotózni és megosztani a vacsora fényképét, mint megkóstolni az ételt?


Idén sivatagi rózsám – majomfám már a tégliben telel. Jövő tavasszal ismét kiültetem, és kint is hagyom. Meglátjuk, hogy a tél kinek ad igazat, a kézzelfogható vagy a virtuális világnak.

Utoljára frissítve: csütörtök, 22 szeptember 2016 20:47