Elemek megjelenítése címkék szerint: könyv

Szeretem a fákat. Az erdők lenyűgöznek ősiségükkel, titkos életükkel, a bennük rejlő misztikummal, a gyümölcsfák pedig nagylelkűségükkel, hiszen mi szakíthatjuk le testükből nevelt gyümölcsüket. Sok fát ültettem már magam is, a gyümölcsfák mellett díszfák és gesztenye-, tölgyfa is helyet kapott a portámon. Keveset tudtam életükről és mondjuk ki: érzéseikről. Az élet azonban szereti a fel nem tett kérdéseket is megválaszolni, ezért utamba küldte Peter Wohlleben: A fák titkos élete című könyvét, valamint az „Amiről a fák suttognak” című elképesztő dokumentumfilmet. (Elérhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=ZoQIuyuEHGw)

A fak titkos elete

Kategória: Könyvek
péntek, 14 február 2020 19:58

Az alacsony önbecsülés ötven árnyalata

Az elmúlt időszakban több ismerősöm javasolta, hogy olvassak kicsit kortárs irodalmat is. Egyikük A szürke ötven árnyalatát ajánlotta, amiről hallottam már, de megjelenése idején, a 2010-es évek elején annyi minden mással voltam elfoglalva, hogy eszembe sem jutott elolvasni. Gondoltam, miért ne. Kezdjük ezzel a kortárs irodalommal történő barátkozásomat.

A könyvtárban a könyvtárosok segítségét kellett kérnem, hogy hol találom e művet. Utólag már beismerem, hogy gyanakodhattam volna szemmeresztésük láttán, de figyelmen kívül hagytam, ők pedig nem szóltak, csak a könyvtár általam még sosem látogatott sarkába irányítottak, ahol a kortárs írók főként nőknek készített könyveit tartják.

Végigjutva E L James 647 oldalú irományán a következő benyomásokkal lettem gazdagabb:

Alacsony onertekeles

Kategória: Könyvek

Szabó László: Moneypuláció!!! – avagy Hollywood a jövőbe lát?
Reflexió

Egyik kedvenc olvasmányom a Harry Potter sorozat (kérem, senki ne húzza most az egeret a jobb felső sarok X jele felé), aminek egyik mondata mélyen megragadt bennem: „a pálca választja a varázslót”. Időközben megtanultam, hogy az autó pedig a sofőrt, az út az utasát; vagyis, ami összetartozik, az összeforr. Ezért hiába nem rendelkezem továbbra sem televízióval és jó ideje kerülöm a mozikat, ha az élet utamba sodor egy médiát érintő írást, akkor elolvasom, mert megtanultam, hogy az információ is megtalálja a neki kellő személyt. Így érdeklődéssel és őszinte kíváncsisággal vettem kezembe Szabó László „Moneypuláció!!! – avagy Hollywood a jövőbe lát?” sokat ígérő címet viselő könyvét, amely egy trilógia első részét képezi.
Viszonylag hamar kiderült, hogy a könyvben majdnem olyan elképzelt világ bontakozik ki előttünk, mint Harry Potteré, csakhogy utóbbit eleve mesének, fantasztikumnak tartunk, előbbit viszont valóságnak.


Gondolkozz, amíg még legális

 

Moneypulacio1

Kategória: Könyvek