Idén első utunk szülővárosába vezetett, jobban mondva engem hozzá. Már régóta terveztük és most a négynapos ünnepből lekanyarintva egy kicsit, kalandoztunk Budapesten. Az idő bár hűvös, de napsütéses volt, amit mi kimondottan kedvelünk, hisz amelyik városban az utóbbi években megfordultunk, általában napsütés fogadott minket és ez még Anglia területére is igaz volt. Így egy kissé az éjszakába nyúló beszélgetés után nekiindultunk a budai várnegyednek. Voltunk a Magyar Nemzeti Levéltár épületénél, elsétáltunk a Mátyás-templom előtt, megfordultunk a várban és elérkeztünk délután ahhoz a ponthoz, amikor már nagyon hiányzott valami finom gőzölgő fekete egy kis édességgel társítva. Gondolkoztunk, vajon hova is mehetnénk, aztán együttes és nagyon határozott javaslat alapján léptünk be a Ruszwurm cukrászda ajtaján, reménykedve abban, hogy lesz számunkra egy kicsinyke asztal, ahol a sok finomság közül valamit meg is kóstolhatunk.
Azt tudtuk, hogy ez a város egyik, ha nem legrégebbi működő cukrászdája, amit 1827-ben alapított egy Schwabl Ferenc nevű cukrász a Mátyás-templomtól nem messze. A hely névadója, Ruszwurm Vilmos 1882-ben vette át a cukrászda vezetését, ami a mai napig, tulajdonosait váltogatva, egy állandóan nyüzsgő helye a környéknek. Ami megállás nélkül nyüzsög az ott megforduló rengeteg turista következtében. Belépve a dolgozók egymáshoz való szavain kívül nem is nagyon hallottunk mást anyanyelvünkön beszélni, így képzelheti mindenki, micsoda meglepetést okozott két fiatal nőszemély, akik magyarul kérdezték, akadna-e még szabad asztal. Első pillanatban angolul is válaszoltak, hogy persze, épp felszabadult egy asztalka, aztán egy széles mosollyal nyugtázták, hogy hát hozzánk magyarul is szólhatnak. A kiszolgálás kifogástalan, kedves, mosolygó és kellően határozott fiatalok alkotják a kis csapatot, akik a finomabbnál finomabb süteményeket és kávékat szolgálják fel a betérőknek és adják ki a csomagocskákat a süteményt elvitelre kérőknek.
Az aprócska belső tért ellensúlyozzák a korabeli bútorok, a századfordulós hangulatot idéző belső és a csodálatos sütemények. A Ruszwurm krémes kihagyhatatlan, de talál itt mindenki kedvére a torták, sütemények és pogácsák között olyat, amit ki fog próbálni és onnantól kezdve garantáltan szeretné majd még egyszer megkóstolni. A kávék közt is akad mindenféle csoda, amik közül mi egy Szamos marcipánlikőrös habos csodát választottunk és nem is csalódtunk benne. Ha pedig valaki amiatt kezdene most aggódni, mennyi pénzt is hagyhattunk mi ott a várnegyed kellős közepén, akkor meg kell nyugtassak mindenkit, hogy teljesen megfelelő ár-érték aránnyal dolgoznak és nem is szaladtak el az árak csak azért, mert egy turisták által megállás nélkül teli cukrászdáról van szó.
Délutánunkat a Hősök terén és Vajdahunyad váránál zártuk, ahol hosszan kígyózó sorok vártak bebocsátásra az orchidea kiállításra, de azt mi már nem vártuk meg, hanem a csodás élményeinkkel gazdagodva hazatértünk és lassan rá kellett döbbennünk, ha már a pályaudvar felé kell venni az utunkat.
Ha van egy rövid hétvégénk és van valahol valaki, akit igazán szeretünk, látogassuk meg, és nem kellenek nagy programok, elegendő egy jó kis cukrászda is, hiszen sokkal fontosabb az, hogy találkozzunk. Ne csak telefonon és a neten beszéljünk egymással! Mennyivel jobb is az, ha egymás mellett, gőzölgő tea vagy kávé, egy finom ebéd vagy jó sütemény társaságában, amit akár otthon is elkészíthetünk, együtt tárgyaljuk ki életünk kisebb és nagyobb eseményeit. Másik oldalon pedig néha saját városunkban is közlekedhetünk turistaként és csodálkozhatunk rá azokra a csodákra, amelyeket legtöbbször csak a messzi vidékről érkező turisták vesznek észre.
Rószegh Lili