Tartom magam korábban már kifejtett nézetemhez, miszerint az emberi élet hasonló a könyvekhez, tele van fejezetekkel, csak épp túl gyorsan haladunk vele, és nem szakítunk időt arra, hogy észrevegyük, hogy bizony egy fejezet lezárult. Persze bizonyos fejezetek annyira érezhetően érkeznek el végükhöz, hogy képtelenség nem észrevenni.

Mostanában sokat gondolkodom az idő fogalmán. Mit is jelent nekünk, mire van és mire nincs, amit a kedves Olvasók is tapasztalnak, mivel az utóbbi időben ritkábban jutottam a gépem adta fehér lap elé, hogy bármilyen gondolatot megosszak azokkal, akiket érdekel.

Azt szokták mondani, mindenkinek arra van ideje, amire akar időt szánni. Ezt én is így vélem, aztán hogy mi valósul meg belőle, az csak utólag derül ki. A két kis Herceg pedig minden időhöz való viszonyomat átalakította, hiszen ők még nem ismerik a „várjál”, „majd pár perc múlva”, „hamarosan” fogalmakat, nekik csak az itt és most, a rögtön létezik. Nekem, aki olyan büszke voltam arra, hogy leveleimre, ha nem is azonnal, de nagyon gyorsan válaszolok, most már fel sem tűnik, hogy napokig rá sem nézek a levelezésre, de nemhogy rá sem nézek arra, még a gépet sem nyitom ki. Ami eddig az életem szerves része volt, az mára hátrébb sorolódott. Biztosan lesz majd később olyan időszak, amikor előtérbe kerül, de a fő helyen most mások állnak.

A Sátoraljaújhely feletti Szár-hegyen található Magyar Kálvária emlékhely a trianoni békediktátummal elcsatolt országrészekre emlékezik.

Kedves Olvasóink tapasztalták már, hogy bizonyos ételek rossz ómenek életükben, elfogyasztásuk után negatív események történnek Önökkel? – És most nem ételmérgezésre vagy allergiára gondolok.

Az én életemben a körözött tölti be ezt a szerepet, és így leírva be kell vallanom, valóban baljóslatú nevű csemegéről van szó.

A kép forrása: https://cookpad.com/hu/receptek/1926801-klasszikus-korozott

Ez az élet!
Ezt a mondatot testvérem osztotta meg két unokaöccsével, ugyanis próbálja a két kis Hercegünket az életre nevelni, mint felelősségteljes nagynéni és keresztanya. Az ő feladata ez és én meg is hagyom neki. Így ő hordozza sokszor körbe az udvaron őket és magyarázza, melyik növény micsoda, megszagoltat velük mindent, ami csak létezik, hogy minél több inger érje őket. Élvezik mindhárman, bár legtöbbször négyesben rójuk az utat, mert azért kettőt egyszerre egyikünk sem bír el.

Az élet pedig számára sokszor az éltető nedűt jelenti. Szereti is, de munkája miatt is, hogy minél jobban bírja éberen a dolgokat, sok koffeint visz a szervezetébe a fekete leves, vagyis a kávé formájában. Ez történt egyik hétvégén is és mivel egyik Kisherceg épp éber állapotban volt, ölébe kapta és megosztotta vele egyik bölcs gondolatát: „Szagold csak! Érzed? Ez az élet!”

Édesanyám szomszédasszonyának a verandáját csak Kálák díszítik, és évtizedekkel ezelőtt a néni adott egyet anyukámnak. Sajnos nála egyszer sem bújt elő a kecses virágja, de kitartóan őrizgette és reménykedett abban, hogy talán majd következő tavasszal virítani fog.

Amikor külön költöztem, a családi szőttes folytatásának jegyében nagyon sok mindent hoztam el a szülői házból, így – természetesen – a Kálát is. A verandámon kapott helyet, télen hűvösben volt, nyáron pedig, hogy ne legyen útban a házfelújítás során, kiültettem a kertbe. Eldobálta leveleit, de beültetéskor életerősek voltak a rizómái és hamar szárba kaptak nagy levelei. Aztán tavasszal a sokat várt hófehér virágja is előbukkant. Tapasztalgattam, most már elmondhatom, ha a nyarat kint tölti szabadföldben, akkor minden tavasszal, rendszerint április első napjaiban megörvendeztet a virágával. Ha elmarad a kiültetés, akkor virágot sem hoz.

Egy sajnálatos baleset folytán hetek óta nem kielégítően működik a lábfejem, ennek következtében itthonról dolgozom, mert ebben az esetben szerencsés tény, hogy a munkavégzésemre nagyobb veszélyt jelent az Alzheimer-kór, mint a bokarándulás.

Így tehát hetek óta leginkább önmagammal összezárva tengetem az időt, ami egyébként nagyon harmonikusan telik, s mivel szeretek tevékenykedni, örömmel veszem, hogy a feladatlistám olyan mint a cápa fogsora: kiesik ugyan egy, de máris a helyére lép egy új.

A minap olvashatták kedves Olvasóink egy régebbi írásomat, amire bevallom még sokszor mi is rácsodálkozunk a szerkesztőségben, ha egy-egy régi írást újra átolvasunk. Aztán átértékeljük sorainkat, mert lehet öt év alatt sok minden változott.

Múlt hétvégén vendégek jöttek, ami mostanság elég gyakori, hiszen a családban máshol nincsenek ikrek, így mindenki látni akarja őket, és ahogy nőnek, természetesen nem is tiltunk el senkit sem tőlük. Szokják az embereket, hiszen nem csak mi létezünk és a nagyszüleik. Ebből adódóan azonban most már próbálok magam valamilyen finomságot az asztalra teremteni, mert bevallom, az első három hónapban ennek esélye a nullával egyenlő volt. Ez az időszak viszont magával hozta azt, hogy a kézműves és termelői piacokon árult sütikkel kezdtünk barátkozni, amiknek nagy rajongói lettünk, hiszen általában tényleg házi készítésűek és nagyon finomak. Ezt a verziót is tudom ajánlani mindenkinek, aki megteheti, de a legjobb mégis, ha maga tud a konyhában tüsténkedni.

Minden változik, az élet maga a változás. Folyamatosan alakul a természet, az emberek, a fogalmak, a szavaink. Most utóbbi kapcsán szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Kedves Olvasóinkkal.