Elemek megjelenítése címkék szerint: lelkünk
Böjt 2021
Az idén is elkezdődött a böjti időszak, de most már tényleg el kell gondolkodnom azon, vajon mit is vonjak meg magamtól… Talán mások is egyet tudnak érteni azzal a felfogással, hogy a húsmentes 40 nap, az nem feltétlenül igazi böjt, főleg, ha az ember nem húsimádó és amúgy sem hiányzik az étrendjéből. Másrészt pedig nem is feltétlenül eszik mindenki húst. Az erről való lemondás helyett én inkább mindig valami mást választottam, amit tényleg szerettem. Például moziba menni, koncertre, színházba, megnézni valamit a tévében, amit amúgy már láttam, tehát nem hiányozna az életemből, vagy pedig ha még nem, akkor később úgyis újra meg tudnám nézni. Nem mentem cukrászdába, próbáltam kevesebb édességet enni és hasonlók. Ezek a vállalásaim lassan két és fél éve teljesen átalakultak.
A színes lábbelik esete a Mikulással
A jóidő múlásával rákényszerülök szokásos őszi cipősszekrény-revíziómra. Szomorúan rakosgatom a nyári szandákat, papucsokat, helyettük szedem elő a zárt cipőket. Hamarosan zöld, lila, rózsaszín, szürke, bordó, sötétkék lábbelik hevernek előttem.
Úgy teszek, ahogyan a bölcsek javasolják: nézz rá úgy a dolgaidra, mintha először látnád őket! Amit látok, hirtelen furcsa lesz. Csupa színes cipellő! Gondolkodom ezek mikéntjén s néhány emlék úszik elém.
Virágozzunk!
Kedves Olvasóink miként viszonyulnak a virágcsokrokhoz? Szeretnek virágot kapni? Szoktak virágot vásárolni szeretteiknek?
Mint annyi más dologban, e téren is sokat változtam az elmúlt időszakban. Hosszú éveken át nem örültem igazán a virágcsokroknak, inkább a cserepes növényeket preferáltam, mondván azok tovább élnek. Bizonyára szerepe volt ebben a feng shui tanácsainak, miszerint kerüljük a vágott = halott növényeket.
Tavaly több évtizedes munka végére értem és azt hiszem – egy időre legalábbis – kevesebb időt és energiát szándékozom a tudomány oltárán szentelni. A lezárás alkalmából viszont gyönyörű virágcsokrokkal ajándékoztak meg szeretteim, és volt, akitől egy vázát kaptam.
S azóta ez a váza bizony gyakran van használatban. Mert végre kezdem megérteni a virágok mondanivalóját. Merthogy ők vágottan sem halottak, sőt nagyon is élők és szavak nélkül, szépségükkel és illatukkal tanítanak minket.
Az Öregkirály beteg
Rég nem írtam. Ez biztosan feltűnt azoknak a kedves Olvasóknak, akik néhanapján esetleg az írásaimat böngésznék. A Kishercegek nőnek, immár futhatok és mindenki más is utánuk. Eleven, igazi kis energiabombák. Az utóbbi hónapokban így teljesen kitöltik a napjaim részét és természetesen azokét is, akik osztoznak életünkön.
Egy fejezet végén
Tartom magam korábban már kifejtett nézetemhez, miszerint az emberi élet hasonló a könyvekhez, tele van fejezetekkel, csak épp túl gyorsan haladunk vele, és nem szakítunk időt arra, hogy észrevegyük, hogy bizony egy fejezet lezárult. Persze bizonyos fejezetek annyira érezhetően érkeznek el végükhöz, hogy képtelenség nem észrevenni.
Ez az élet!
Ez az élet!
Ezt a mondatot testvérem osztotta meg két unokaöccsével, ugyanis próbálja a két kis Hercegünket az életre nevelni, mint felelősségteljes nagynéni és keresztanya. Az ő feladata ez és én meg is hagyom neki. Így ő hordozza sokszor körbe az udvaron őket és magyarázza, melyik növény micsoda, megszagoltat velük mindent, ami csak létezik, hogy minél több inger érje őket. Élvezik mindhárman, bár legtöbbször négyesben rójuk az utat, mert azért kettőt egyszerre egyikünk sem bír el.
Az élet pedig számára sokszor az éltető nedűt jelenti. Szereti is, de munkája miatt is, hogy minél jobban bírja éberen a dolgokat, sok koffeint visz a szervezetébe a fekete leves, vagyis a kávé formájában. Ez történt egyik hétvégén is és mivel egyik Kisherceg épp éber állapotban volt, ölébe kapta és megosztotta vele egyik bölcs gondolatát: „Szagold csak! Érzed? Ez az élet!”
Önmagunkban önmagunkról
Egy sajnálatos baleset folytán hetek óta nem kielégítően működik a lábfejem, ennek következtében itthonról dolgozom, mert ebben az esetben szerencsés tény, hogy a munkavégzésemre nagyobb veszélyt jelent az Alzheimer-kór, mint a bokarándulás.
Így tehát hetek óta leginkább önmagammal összezárva tengetem az időt, ami egyébként nagyon harmonikusan telik, s mivel szeretek tevékenykedni, örömmel veszem, hogy a feladatlistám olyan mint a cápa fogsora: kiesik ugyan egy, de máris a helyére lép egy új.
Mert engem akart az út…. újra…
A minap olvashatták kedves Olvasóink egy régebbi írásomat, amire bevallom még sokszor mi is rácsodálkozunk a szerkesztőségben, ha egy-egy régi írást újra átolvasunk. Aztán átértékeljük sorainkat, mert lehet öt év alatt sok minden változott.
Pár gondolat a kedvességről
Minden változik, az élet maga a változás. Folyamatosan alakul a természet, az emberek, a fogalmak, a szavaink. Most utóbbi kapcsán szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Kedves Olvasóinkkal.
Anyák napja – kicsit új szemmel nézve
Tegnap volt Anyák napja és természetesen, ahogy már régebben is írtam, ez nálunk különösen fontos nap, hiszen legtöbbször Édesanyám születésnapja is ekkor van vagy pár nap eltéréssel. Idén sem volt ez másként, csak azzal a különbséggel, hogy immár nekem is két kis Hercegről kell gondoskodni és valahogy majd bekerülni az Anyák napja ünneplésébe úgy, hogy már nemcsak én köszönöm meg, hanem nekem is köszönik majd azt, hogy vagyok. De ez még nem mostanában lesz.