Az én életem például teljesen, hiszen azóta nemhogy férjhez mentem, hanem két kicsi Herceggel telnek a mindennapjaim és itt fogalmazódott bennem újra az út… Amikor összeházasodtunk, de már jóval előtte is tudtuk, hogy szeretnénk gyermeket és ha lehet, legalább kettőt. Az egyikünknek sem jutott soha az eszébe, a kettőt nem külön-külön fogjuk felnevelni, egymás után, hanem rögtön egyszerre. Az én családomban, ahogy már írtam, nem volt példa ikrek érkezésére és az én Királyfim ősei között utoljára a 19. században fordult elő ikerpár. Szóval ezt jól vésse emlékezetébe mindenki, hisz a mondás is úgy tartja, heted íziglen bármi megtörténhet és meg is történik.

Egy új utat kaptam, hiszen sosem gondoltam erre. Gyermeket szerettem volna, de bevallom, magától a várandós léttől és a szüléstől mindig tartottam, hisz sok rossz élményt láttam, hallottam családtagoktól, barátnőktől. De úgy voltam vele, hátha nekem az nem lesz. Viszont a belső félelem megvolt és ez merem nyíltan vállalni is, mert szerintem még sokan lehetnek így vele, csak erről nem igazán szoktak beszélni. Az út viszont engem akart és ahogy a mondás tartja, ha már lúd, legyen kövér, rögtön kettőt pici élet kezdett növekedni bennem, aminek a gondolatával azért meg kellett barátkozni. Az utam szerencsére nem volt túl göröngyös, de azért azt sem mondhatnám, hogy teljesen sima, zökkenőktől mentes, de erről már írtam.

Az út következő részét a kórház jelentette, ahol soha életemben nem töltöttem el pár óránál többet, így igazán „ijesztő” része volt számomra az egész időszaknak, mondhatni a legijesztőbb, hiszen ahogy viccesen a nővérnek mondtam, minden olyat kipróbálok, amit még soha életemben nem tettem. De az út ezen szakasza is már mögöttünk van és az első hónapok is.

Most egy újabb utat járunk, amit még szintén sosem próbáltam és ráadásként csak egyetlen ismerős családnál láttam, akikkel azért nem voltunk/vagyunk napi szinten kapcsolatban, hogy mit is lehet egyszerre két gyerekkel kezdeni. Ez az utunk legizgalmasabb része, amit már nem egyedül járok, de ez az út mégis engem akart és nem másra várt.

Valószínűleg eltelik pár év és az út megint újat fog jelenteni, de azt majd akkor írom meg.

Rószegh Lili