A fejezetem régre nyúlik vissza, egészen Konfuciuszig, aki azt a megállapítást tette, hogy az utazás fontosabb, mint a cél. Ezt a bölcsességet tiszta szívemből átérzem, és egy évtizeden is túlnyúló feladatomat teljesítve, a célszalag átszakítása után sok-sok konzekvencia fogalmazódott meg bennem.
1. Az Élet jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk.
Visszatekintve meg kell állapítanom, hogy mindig ott voltam, ahol lehetőséget kaptam az előttem álló feladat elvégzésére, még ha menet közben ezt nem is gondoltam így. Gyakran vágytam más helyekre, azonban be kell látnom, az Élet mindig azt adta, amit az adott lépcsőfok igényelt és csak akkor engedett tovább, amikor annak minden szempontból eljött az ideje.
2. Az életünket magunk éljük.
"Magunk vagyunk az úton." - tartja buddhista gondolkodás. Most már én is így gondolom, az életünk egyszemélyes utazás, amely során kapunk útitársakat, segítőket, de ők csak adott szakaszon kísérnek el bennünket. Néha rövid ideig vannak velünk, de megszépítik, megkönnyítik az utazást, a feladat elvégzését.
3. Minden elért eredményünk, sikerünk megméretteti környezetünket.
Keserédes tapasztalatom alapján bajban könnyebb jót kapni másoktól, mint elismerést siker esetén. Környezetünk nem feltétlenül fogadja jól elért eredményeinket, az irigység olyan kapcsolatokat szakíthat szét, melyekről fel sem merült, hogy a célszalag átszakítása a kapcsolat szakítópróbáját is jelenti.
4. Ha el tudod képzelni, képes vagy megcsinálni.
Amikor vezetni tanultam, az oktatóm legalább annyira fontosnak ítélte a vizsgára történő lelki felkészítést, mint az autóvezetés és a forgalom összes csínjának-bínjának elsajátítását. Soha nem fogom elfelejteni, ahogyan komolyan és őszintén ezt mondta nekem: "Minden tanítványom jól vezet, mire vizsgázni engedem. Nem ezen múlik, hanem a pszichológiai felkészültségén. Mennyire tud felülemelkedni azon, hogy ez egy vizsga, hogy a háta mögött a vizsgáztató árgus szemekkel figyeli, mikor ejt hibát."
Hosszú évek óta merítkezem ebből. Ha képes vagyok lelkileg felülemelkedni a szituáción, akkor sikerül. S csak akkor tudok lelkileg erős maradni, ha képes vagyok rá. - Ha él bennem a képe annak, amit el akarok hinni.
Ma már azt is tudom, hogy azért kellett évtizednél is több idő a feladatom befejezésére, mert az első 2/3-ban magam sem hittem el, hogy valóban sikerülni fog elérni a célomat.
5. Az Élet épít és bont.
Lebontja azt, amivel nem foglalkozunk, s azt építi. amire figyelünk, aminek energiát adunk.
6. A legapróbb, legkisebb, legfeleslegesebbnek vélt munka elvégzése is minket erősít.
Ismerik Önök azt az érzést, amikor felettesük utasítására komoly energiabefektetéssel elvégeznek egy munkát, majd a főnök vállvonogatva közli, hogy mégsem kell? ilyenkor az ember fusztrációt, csalódottságot, dühöt érez, mert "potyamunkát" végzett. Örömmel jelentem, nincs potyamunka. Ha az egész nem is kerül soha felhasználásra, egyes részei, vagy a feladat elvégzése közben megszerzett emberi, lelki, szociális hozadék a későbbiekben kamatozni fog számunkra. Lehet sokkal-sokkal később, de fog.
7. Amikor nagyon halogatjuk valaminek az elvégzését, azt nem feltétlenül lustaságból tesszük, hanem azért halogatjuk, mert halogatnunk kell, hiszen nem jött még el a megfelelő idő.
Megírandó levél, tárcsázandó telefonhívások, amiket csak tologatunk magunk előtt, és egyszer kiderül, hogy mennyire jó, hogy nem tettük meg... Elintézendő feladat, aminek mire nekiesünk, kiderült, hogy nem is kell elvégezni...
8. Az Élet kaland.
.. bár olykor tragédia, komédia, tragikomédia. melodráma köpenyegébe burkolózik.
Egy-egy fejezet végén álljunk meg, nézzünk vissza, vonjuk le a következtetéseinket, majd gyűjtsünk erőt a következő fejezethez.
Kalandra fel, Kedves Olvasóink!
B. M.