Újra csicseregnek a madarak, az utóbbi két-három napot nem számítva azért már a nap is kezdett olyan lenni, mint tavasszal szokás és mi sem jelzi ezt jobban, mint a virágok. Lassan újra tele lesz az udvar virágokkal, az első kis ibolyák már ott virítanak, de nemcsak az udvar, hanem az erdők, mezők, az árokpart, a városi parkok, minden szépen színesedik.

Az ilyen álmodozó királylányok pedig mindig elképzelik, hogy egyszer csak ott terem az ő lovagjuk, hercegük, királyfi, bármilyen nemesi jellemvonásokkal rendelkező modernkori páncélos és nemcsak ott áll, hanem netán tartogat is a kezében valamit. Nem csokoládét, de nem is a korábban kapott süteményes dobozt. Valami olyat, amit lassan elfelejt a férfitársadalom, tisztelet természetesen a kivételnek és szerencsémre az egyik kivétel egy ideje úgy véli, talán én leszek a szerencsés királylány az életében, akit meglephet azzal, amit az akármilyen korú királylányok bármikor csillogó szemekkel fogadnak: a virág.

Régen, évszázadokkal ezelőtt a fiatalemberek vándorútra keltek. Mindenki más okból: ki tanulni vágyott egy messzi universitas falai között, voltak, akik csak a kalandot keresték és sorra járták a várakat egyik lovagi tornáról a másikra, míg mások épp egy műremek elkészítése miatt indultak útnak, hogy hazatérve a város legjobb szabói, asztalosai, kőművesei, esetleg szakácsai legyenek. Ki-ki a saját céljainak megvalósítására.

Királyfik, lovagok, csuhás barátok és mesterlegények rótták az utakat, élték át kalandjaikat, melyeket hazatérve, megállapodva, életük végső szakaszában mesélhettek unokáiknak saját vérmérsékletüknek megfelelően kiszínezve. Keresték önmagukat és talán a legtöbben meg is találták.

Akármerre nézek, mindenhol ugráló szívek és lassan a retinámat kiégető piros és rózsaszín mindenféle árnyalata vakítja el a gondolataim is. Igen, elérkezett a Valentin-nap őrülete. Szegény Szent Bálint is eszembe jut, a lassan húsz éve tartó egyre fokozódó ajándékozási mánia, ami a mi generációnkat (szörnyű még leírni is, kb. mintha 100 évesek lennénk, pedig nem), szóval azokat, akik még nem ebben nőttek fel, még lehet, annyira nem érinti meg.

Talán kezdjük ott, hogy olyan másfél évvel ezelőtt felmerült bennem és a páromban a terv, hogy nemsokára szeretnénk egy kisbabát, de nem akartuk csak úgy „bevállalni”, a kellő anyagi háttér megléte nélkül.

Mindketten dolgoztunk, páromnak jó munkahelye van/volt, és nekem is volt munkahelyem, csak az volt a gond, hogy minimálbért kerestem... Igen a mai világban sajnos ez nem meglepő. Eldöntöttem, hogy más munkahelyet keresek és isteni jelként egy olyan álláslehetőségről értesültem, ami pont abban a városban van, ahol két hónapja vettünk házat. Pályáztam, behívtak interjúra és végül felvételt is nyertem. Pár hónapot dolgoztam ott, mikor végül kaptam máshonnan egy nagyon jó állásajánlatot, olyat, ami számomra a top 5 munkahelyek egyike volt. Szerencsére megnyertem a leendő főnökeimet és felvettek. Szerintem azért, mert nagyon nyugodt voltam, viccelődtem és nem éreztettem azt, hogy ’meghalok, ha nem kapom meg’, mivel ott volt még a másik munkahelyem is, tehát teljes nyugalommal vártam a végeredményt. Mikor közölték, hogy felvettek, felmondtam és vártak rám egy hónapot az új munkahelyemen. Itt jól éreztem magam, megfelelő volt a fizetés és hát eleget dolgoztam, hogy végre belekezdhessünk a babaprojektbe.

Mindenkinek eljön az életében a Királyfi vagy Herceg, mindegy hogyan is nevezzük. Felbukkannak olykor még a Farkasok is, de szerintem mindenki találkozott már a kóbor Lovagokkal. Elnézést a középkori és néha mesés hasonlatokért, de így biztosan érthető, mire, helyesebben kire is gondolok.

Az én életemben ugye van egy állandósított Királyfi, aki immár évek óta elég biztos hellyel rendelkezik az életemben, azonban ez a Királyfi eléggé feledékeny. Néha akár hosszabb időre is megfeledkezik rólam, bár ha igazán szükségem van rá, ott terem, még akkor is, ha elvileg nem is tudhatná, hogy most éppenséggel ő kell nekem. Megérzi. A másik oldalról ő olyan szintű természetességgel kezeli, hogy én létezem, ami miatt el is feledkezik arról, esetleg örülnék neki, ha magától is eszébe jutna elhívni egy koncertre, színházba vagy kiállításra (ne mindig nekem kelljen nógatni) és netán még azt is megemlítené, hogy a megszokott farmerhoz képest, egész jól festek valamiféle ruhában is. Mondjuk, most gondolhatná minden kedves Olvasó, hogy én aztán jól kifogtam és vajon mégis miért ő a Királyfi az életemben... hát ez egy elég nagy titok, de így alakult, még számomra is rejtély.

Mellette azonban időközönként, valószínűleg előbb ismertetett jellemvonásai miatt, felbukkannak Lovagok és bizony a Farkas típusok sem kerültek el.