Az év vége hagyományosan a megtisztítás, megtisztulás jegyében telik. Elmozdítjuk a nehezebb bútorainkat is, letöröljük mindenhonnan a port, az okos emberek pedig azt tanítják, hogy a takarítási folyamatot nem csak a házunkon, hanem a lelkünkön is végezzük el. Készítsünk leltárt, az idejétmúlt dolgokat dobjuk ki, hogy helye legyen a tudatosan megválasztott jónak.

Gyermekkorom óta nem volt karácsonyi hangulatom, de ez az idei életem legszebb karácsonya volt. Aki olvasta a tavaly ilyenkor született „Karácsonyi széljegyzet" című írásomat, biztosan azt hiszi, hogy kisebbfajta agyrázkódást szenvedhettem, pedig nem.

Az, hogy szép lett a karácsony, több dologból tevődött össze, összegyűjtöttem hát egykori önmagamnak és minden szkeptikusnak, hátha ezentúl ez a hangulat lesz általános az év végén!

Felkaptam a fejem. Ezt még sosem hallottam és most Jókai Anna ezt mondja egy műsorban. Milyen igaza van! Nem is tudunk róla és van, hisz hibernált állapotban bennünk létezik. Ott van, ahogy az a bizonyos Jókirályfi is jelen van életünkben (aki nem tudja, miről is írogatok én itt, az kicsit kénytelen visszakeresni az írásokban). De nemcsak a Jókirályfi éli hibernáltan életét mellettünk, bennünk, akárhol a világban, hanem Királylány létünk is hibernáltan létezik bennük, de ha valaki úgy érzi, benne nem, akkor azt mondanám, bennem bizonyosan ott él valahol mélyen. Próbál kitörni és megkísérli a lehetetlent: Királylányként szeretne élni egy olyan korszakban, ahol még azt is megmosolyogják páran, aki földig érő szoknyában jár, mondván minek söpri az utcát.

Vonzódom mindenhez, ami régi. Érdekel minden, ami azelőtt jött létre, hogy engem létrehoztak volna. Ez mindig is így volt, mióta az eszemet tudom. A zenében is nagyon szeretem azt, ami nem feltétlenül sorolható a divatos, trendi dolgok közé, aztán néha meglepetten veszem észre, hogy mintha épp divatossá válna. Legújabb ilyen felfedezésem a swinghez köthető, amit nem kisgyerekként kedveltem meg, hanem már egyetemista éveim alatt a jazz mellett és mintha most újra divatos kezdene lenni. Iskolás éveim előtt főként operát és balett zenéket hallgattunk, ahogy azt már egyik korábbi írásomban is említettem, főleg édesapám miatt, aki mai napig nagy rajongója a műfajnak.

Mindenkinek van. Senki ne gondolja, hogy az neki nincs, benne nem létezik az énje kicsit rosszabbik fele. Viszont van, aki ezt, amíg csak él tagadja és bezzeg ő csak rózsaszínben látja és láttatja a világot. Rólam általában nem gondolják, hogy van bennem egy kicsit feketébe hajló rész, bár mondjuk miért is kell ezt feketével jelölni. Lehet az babarózsaszín, halvány bézs, bármilyen színű, de az érzés, az sötét, mert már több ezer éve a rossz, az sötét... na de mindegy...

Szóval előtört a sötét oldal... nincs mit tenni és mivel ilyenkor nem szeretném azokat magamra haragítani, jobban mondva inkább jól belegázolni az önérzetükbe, akik igazán fontosak nekem, ezért magamban próbálom meg eltölteni az időt addig, míg újból a sütögetős leányzó leszek, aki mindenkit szeret. Ilyenkor ugyanis nem feltétlenül szeretek mindenkit és általában azokat „nemszeretem", akiket a legjobban szeretek. Ha most felbukkanna Királyi fehér lovastól még a kezem ügyébe kerülő csokoládés süteményt is a fejéhez vágnám, pedig úgy semmi konkrét okom nincs rá, csak éppen a sötét oldal uralkodott el ezen a novemberi estén.

Már megint zenét hallgatok. Bár nálam ez nem a már megint kategória, hanem állandósult része életemnek, és ahogy a kedves Olvasók már néhányszor találkozhattak vele, elég sokféle az a zenei kultúra, amit magaménak vallok. Szól a rádió, mert épp ehhez van kedvem, mielőtt dolgozni indulnék és egyszer csak hallom a következő szöveget:

„Én tudtam jól már az első percben: kudarcot vall Veled minden ravasz tervem. És ami lesz azt majd a véletlen gyúrja. De mégis megpróbálom újra."

Most nem kezdenék sem nyelvtani, sem stilisztikai elemzésbe és azzal sem foglalkoznék, vajon a magyar költészet maradandó emlékét hagyta-e hátra a dal szövegének szerzője. Viszont az, amit jelent, szerintem sokak számára ismerős érzés lehet. Vannak olyan emberek, kapcsolatok, barátok, szerelmek az életben, amikor tudjuk, hogy „Ő" az igazi barát, szerelem, legyen akárki és így közelítünk hozzá, de ő nem engedi. Nem tudunk közel kerülni hozzá, akárhogy is próbálkozunk, pedig mi tudjuk, ebből valami szép és tartós lehetne, de azzal is tisztában vagyunk már a legelejétől, vagy ha nem is az elejétől, viszont úgy a harmadik próbálkozás után már mindenki számára világossá válik, ő nem érzi, érti azt, amit mi igen és nem úgy reagál.