Inkább a férfiakat szoktuk ezen a honlapon pellengérre állítani, de törekvéseink vannak az önkritika gyakorlására is. Ezen írásunkban nem reprezentatív, de több férfival és nővel folytatott beszélgetéseink alapján a következő eredményeket kaptunk a biztos házasság-gyilkoláshoz.

Örök dilemmát vált ki ez a két szó. Az ember lánya rosszul van tőle.

Utánanéztem a neten. Érdeklődtem férfiaknál. S most következik hiteles fordítása: „Nem hívlak.”

A férfiak tudják. A nők nem akarják megérteni.

Mindannyian éreztük már, hogy milyen, ha valaki irigy ránk. Érdekes egy dolog… Azt szokták mondani, hogy ez egy rendkívül negatív és pusztító érzés. Általában ha megtudjuk, hogy valaki irigyel minket, az első érzésünk a felháborodás. Utána mi is visszairigykedünk.

Mindnyájunkban felmerül ez a kérdés egy kapcsolat végén, nemtől és kortól függetlenül, ha úgy érezzük, hogy a villám csap belénk, amikor megtudjuk: vége. Sokszor csak növeli fájdalmunkat, ha a másik beismeri: beleszeretett egy harmadikba és azért lép le mellőlünk. Talán mindegy, hogy mi az ok. Minden kapcsolathoz és annak megromlásához is két fél kell, de a szakításból kilábalni általában egyedül. Vagyis a család, barátok segítségével, de a harcot nekünk kell megvívnunk – nem a másikkal, a harmadikkal, hanem önmagunkkal. A legmegválaszolhatatlanabb kérdések ezek: miként tehette meg ezt? Hol van az az ember, akibe beleszerettünk, akivel együtt éltünk? Miként lehet feldolgozni az érzést, hogy akiben megbíztunk, az gyakorlatilag hátba szúrt minket?

Anyukám felháborodva hív fel telefonon. Képzeljem el, hogy egy tehetségkutató egykori győztese, aki annyira mély nyomott hagyott a közgondolkodásban, hogy már a nevére sem emlékszik senki, nyafog a nyilvánosság előtt. Nyafog, hogy a család mekkora kötöttséget jelent az ember életében, és a karrierjét sem tudja szerettei miatt úgy építeni, ahogyan ő szeretné.