Kérem szépen, most aztán bátran elmondhatjuk, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik. Családot alapítani nem csak egyéni, hanem nemzeti létkérdéssé is vált. S mit tehet egy 30 feletti, családra vágyó nő? Újra szétnéz a környezetében, s megállapítja azt, amit megszokott (aki olyan, az már elkelt, aki meg nem kelt el, az épp azért nem, mert olyan, amilyen), illetve érdeklődik, hogy hol lehetnek a potenciális társ-, majd férj- és apajelöltek. A hír, hogy a harmincas pasik a gimis csajokat hajtják (aki nem hiszi, bátran kérdezze meg középiskola felsőbb éveibe járó lány ismerőseit, hogy mégis, ugyan, hány éves „fiúk” kerülgetik őt), engem az online társkeresés mezejére zavart.
Valahogy így kezdődött a netes társkeresős történetem.

Az elején komolyan vettem a kitűzött célt: ismerkedni, randizni, majd megállapodni egyikük oldalán. Őszinte voltam, valós névvel és fényképpel.

Bíztam a szerencsében, hiszen mindannyian ismerünk olyanokat, akik ismernek olyanokat, akik netes társkeresőn jöttek össze. Persze hallottuk már Steve Feltham nevét is, aki 25 éve kutatja a Loch Ness-i szörnyet.

Pár nap alatt kiderült, hogy ebből nemhogy férjtalálás nem lesz, de ha sokáig maradok fent az oldalon, akkor bizony úgy döntök, hogy inkább apácazárdában töltöm életem hátralévő részét.

Minden kitartásom és pozitív hozzáállásom ellenére, de inkább által, 8, azaz nyolc napot bírtam. Következzék hát nem elrettentésül, inkább csak tájékoztatóul néhány eset, amikből azért képet lehet kapni, mi is a helyzet ismerkedési fronton.

Elmentem a belvárosba venni néhány dolgot, mivel a rokonság nagy részének mindenféle születés- és névnapja van novemberben. A cím viszont nem ezért van, bár sokan gondolhatnánk, hogy mi már ebből adódóan elkezdjük a nagy családi ünneplést november elején és be sem fejezzük a következő év kezdetéig. Ugyan van benne valami, de mégsem ez jutott az eszembe a cím kapcsán.

Ahogy említettem, elmentem körülnézni, ki minek is örülne és döbbenten tapasztaltam, hogy lassan minden kisebb és nagyobb boltban, az ilyen nagyobb helyeket ne is említsük, megjelent a karácsony… Girlandok, fenyők, minden tiszta műhó és karácsonyfadíszek tömkelege, hóemberkék gyülekezete a Mikulással, valamint a hozzá tartozó elmaradhatatlan, piros orrú rénszarvasok rémisztgetnek néha, mert nem feltétlenül szépek. Minden telis tele ezekkel a figurákkal és díszekkel, de még csak november van, ráadásnak a klímaváltozásnak "hála" olyan 20 fok körüli hőmérséklettel.

Megint rám tört a filozofálgatós énem és ezt egy versnek köszönhetem. Pontosabban egy zeneműnek, amit a kórussal énekelünk (na most már ezt is elárultam magamról, de minek is tagadnám, hisz gyermekkorom óta ezt teszem). A vers Kőrösi Csoma Sándorról szól, pontosabban mintha az ő gondolatait közvetítené a költő számunkra. Nos, itt olvashatjuk ezt az igazán sokat sejtető mondatot. Elgondolkodtam – ugye szoktam máskor is, csak mostanában nem sikerült papírra, jobban mondva „képernyőre” vetni.

Nyáron festettük a házat… Szerintem senkinek nem kell most azt ecsetelgetnem, mit is jelent ez egy nyolcvan esztendős családi ház esetében. Általában csak az a szó jut róla eszembe, hogy kissé horrorisztikus állapotok kezdenek uralkodni és több ideig tart kipakolni, mint maga a festés, a visszapakolás meg még a kettőnél együtt is több időt vesz igénybe. Ilyenkor átnézzük, mi is kell még nekünk az életünkhöz, előkerülnek mindenféle régi ruhák, papírok, rácsodálkozunk könyvekre, amiket már el is felejtettünk, hogy léteznek valahol az egyik polcon. Elővesszük, odarakjuk az asztalunkra, hogy majd elolvassuk, de van, amiből hirtelen több példány is akad, mivel megfeledkeztünk létéről és beszereztük az újabb kiadást.

Anyák napja van. Számomra mindig különösen fontos volt ez a nap és a mai napig ha tehetem, Édesanyámmal töltöm. Most már hosszú évek óta csak vele, hiszen drága nagymamám már rég nincs velünk. Emlékszem, kisgyermekként rohantam ki reggel az udvarra leszedni az összes virágot, amit csak találok, hogy két hatalmas csokorral érkezzem meg a konyhába.

Természetesen ők ketten tudták, hogy „titokban” próbálok kilopakodni az udvarba és azt is, hogy azok a virágok, amelyek nyíltak, mind áldozataim lesznek, és addig szedem őket, amíg egyet is találok a minél szebbnek készülő csokraimhoz.