A minap olvashatták kedves Olvasóink egy régebbi írásomat, amire bevallom még sokszor mi is rácsodálkozunk a szerkesztőségben, ha egy-egy régi írást újra átolvasunk. Aztán átértékeljük sorainkat, mert lehet öt év alatt sok minden változott.

Minden változik, az élet maga a változás. Folyamatosan alakul a természet, az emberek, a fogalmak, a szavaink. Most utóbbi kapcsán szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Kedves Olvasóinkkal.

Tegnap volt Anyák napja és természetesen, ahogy már régebben is írtam, ez nálunk különösen fontos nap, hiszen legtöbbször Édesanyám születésnapja is ekkor van vagy pár nap eltéréssel. Idén sem volt ez másként, csak azzal a különbséggel, hogy immár nekem is két kis Hercegről kell gondoskodni és valahogy majd bekerülni az Anyák napja ünneplésébe úgy, hogy már nemcsak én köszönöm meg, hanem nekem is köszönik majd azt, hogy vagyok. De ez még nem mostanában lesz.

Az ember gyereke az utóbbi évtizedekben sokszor olvashatta, hogy a klasszikus zene mennyire jó a gyermekek fejlődésére, Mozart mennyire nyugtató és tesz boldoggá úgy, hogy még a tehenek is több tejet adnak, ha azt hallgatják. Kezdő anyukaként, dagadó büszkeséggel újságoltam, hogy az én kis Hercegeim Mozartot hallgatnak és gospelt, keringőre, meg az Apáca show dalaira alszanak el.

Nagyon sokáig nem olvashattak tőlem semmit kedves Olvasóink és erre elég nagy, sőt ha lehet mondani a legnagyobb indokom adódott, amit a címben is láthatnak. Ha kissé mesebelien szeretném megfogalmazni és hű lenni a Királyi és a Királylány történeteimhez, akkor már érthető a címválasztás. Az elmúlt évben jelent meg még egy-két írás arról, milyen is egy esküvő és hogy a Királylány igent mondott a számára feltett nagy kérdésre, amit a Királyfitól kapott. Ennek pedig vannak „következményei”, ez esetben rögtön kettő is.