Csocsoszan (299)
Alkategóriák
Hogy mi is a szabadság, azt mindenki magából kiindulva tudja leginkább megfogalmazni. Saját értékrendje, élete, tapasztalatai figyelembevételével. Amikor a versenyszférában dolgoztam, számomra a szabadság egész egyszerűen azt jelentette, hogy "az, amikor akkor addig alszom, ameddig fel nem ébredek magamtól". Aztán életformát váltottam és az elmúlt időszakban új definícióban bukkant fel bennem ez a fogalom: "Szabadság az, amikor én döntöm el, hogy mit olvassak." A mostani munkám miatt ugyanis sokat olvasok, korszakbeli és műfaji változatosságra nem lehet panaszom. Számomra az vált szabadsággá, amikor barátok, ismerősök által ajánlott, vagy a Sors révén elém tett, esetleg korábban már olvasott, de újra olvasást kívánó könyvet forgathatok.
Zsabokorszky Jenő pécsi fényképész felvétele a Pécsi Egyetemi Könyvtárról (a fotó képes levelezőlapon volt forgalomban a két világháború között)
A szerencsi Rákóczi-vár története
Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára, a szerencsi vár ezer szállal kötődik a Rákóczi családhoz és a magyar történelem viharos századaihoz. Írásunkban szakirodalmi eredményekre alapozva mutatjuk be Önöknek a vár történetét.
Tegnap megint elgondolkodtam ezen a kérdésen… Erről még nem írtam szerintem, inkább talán anyák napja környékén, hogy még nem feltétlenül érzem azt, hogy engem is ünnepelni kellene, bár ki tudja… Egyik ismerősömnek megszületett az unokája, aminek nagyon örültünk és kérdeztük, hogy jól van-e az ifjú anyuka, aki tényleg elég ifjan szült, hiszen ma már huszonévesen nem mindig vállalnak gyermeket.
Sok írásunkban foglalkoztunk már szimbólumokkal, mint a tudatalattira ható ősi tudás, többletértelem hordozóival. Ezúttal olyan szimbólumokkal foglalkozunk, melyek kevésbé jelképek, mint személy szerint vártam, sokkal inkább fizikai megtestesülésre utaló képek. Legalábbis adott esetben, nálam, talán csak kis fricskaként a sorstól, amiért túl sokat foglalkozom szimbólumokkal. - Rövid utazásunk következik a Lenormand kártya világában.
Az oldalunkat régóta követő hűséges olvasóinknak már feltűnhetett, hogy jó ideje elkoptak a kutyasétáltatás közben felmerült gondolatokból merítkező írásaim. Először a séta maradt el, aztán pedig a gondolatok.
A kép forrása: pixabay.com
A világunk szűkül, és ezt most a fizikai világunkra értem, vagy úgy is mondhatnám, hogy szépen lassan mindent elveszítünk, ha nem figyelünk eléggé.
Évekkel ezelőtt szinte naponként hosszú sétákat tettem vizslámmal a határban. Nem bántotta a vadakat, általában csak egy-egy kóbor macskát, vagy fülét hegyező nyulat láttunk. A kutyám szaladgált, én sétáltam mellette, majd hazatértünk. Egyszer szólt egy vadász, hogy ne engedjem el többé, mert ha meglátja, kilövi. Lehetne erről hosszan írni, de úgy döntöttem, hogy rendben, akkor megyünk másfelé. Mentünk másfelé, amíg meg nem jelentek a kutyasétáltatást tiltó táblák. Aztán az utcán, pórázon történő sétáról is leszoktunk a kóbor kutyák miatt.
Régen írtam és lehet, ez most már egy darabig így is lesz, de azért a remény még létezik, hogy talán hamarabb jut újra több időm az írásra. A két kis Herceg cseperedik, és ez gyorsabban történik, mint amire számítottam. Mindenki mondta régebben is, hogy a gyerekek pillanatok alatt nőnek és tényleg, hiszen még csak most születtek, most meg már a fogacskáikkal küzdünk. Ez a helyes kifejezés és ezen mindenki átesik. Sokszor jut eszünkbe, hogy milyen jó is az, hogy az ember élete első három évéből nem nagyon emlékszik dolgokra, mert akkor nem biztos, hogy örömmel vágna neki az életnek.
Történetünk egy nyári reggel kezdődött Nyíregyháza Örökösföld kisállat vásárán. Első látásra beleszerettem egy fekete-fehér törpenyúlba, akit örömmel vittem haza.
Otthon naivitásom új szintre lépett, amikor megpróbáltam összebarátkoztatni Dorka nevű kerekes kutyámmal. Dorka két lábon és két keréken közlekedve csak kevés lényre jelentett fenyegetést, de a barátságos törpe nyúl e kategóriába tartozott.
Így hát az új jövevényt édesanyám gondjaira bíztam, aki egyre nagyobb szeretettel gondozta (etette, futtatta, fésülte) a Puszogmány névre keresztelt jószágot, akiről időközben kiderült, hogy kevéssé törpe, viszont annál inkább öntörvényű és hangulatingadozásai közben elkövetett agresszív kilengései alapján bizonyára némi vérnyúl felmenőkkel is büszkélkedhetett.
Édesapámmal visszatérő szlogenünké vált, hogy krumplit javasoljunk a durcás nyúl mellé - a mi pocakunkba és ne az ő etető táljába. A rozmaringos sült nyúl burgonyaágyon fantazmagóriával hecceltük Puszogmányt és édesanyámat.
Nyuszika nőtt, aztán törpenyúl létére egész nagyméretűre cseperedett, inkább ő hergelte Dorkát. Évekkel később egy tavaszon követte Dorkát az örök vadászmezőkre, a jázmin bokor alatt pihenik álmukat.
Kora nyáron édesapám valami furcsaságot vett észre, de nem szólt addig, amíg biztos nem lett benne. Puszogmány sírján egy hatalmas krumplibokor nőtt és azóta is minden évben.
Ez Puszogmány évenkénti túlvilági ajándéka nekünk, akik annyiszor cukkoltuk őt krumplival.
B. M.
Tartom magam korábban már kifejtett nézetemhez, miszerint az emberi élet hasonló a könyvekhez, tele van fejezetekkel, csak épp túl gyorsan haladunk vele, és nem szakítunk időt arra, hogy észrevegyük, hogy bizony egy fejezet lezárult. Persze bizonyos fejezetek annyira érezhetően érkeznek el végükhöz, hogy képtelenség nem észrevenni.
Mostanában sokat gondolkodom az idő fogalmán. Mit is jelent nekünk, mire van és mire nincs, amit a kedves Olvasók is tapasztalnak, mivel az utóbbi időben ritkábban jutottam a gépem adta fehér lap elé, hogy bármilyen gondolatot megosszak azokkal, akiket érdekel.
Azt szokták mondani, mindenkinek arra van ideje, amire akar időt szánni. Ezt én is így vélem, aztán hogy mi valósul meg belőle, az csak utólag derül ki. A két kis Herceg pedig minden időhöz való viszonyomat átalakította, hiszen ők még nem ismerik a „várjál”, „majd pár perc múlva”, „hamarosan” fogalmakat, nekik csak az itt és most, a rögtön létezik. Nekem, aki olyan büszke voltam arra, hogy leveleimre, ha nem is azonnal, de nagyon gyorsan válaszolok, most már fel sem tűnik, hogy napokig rá sem nézek a levelezésre, de nemhogy rá sem nézek arra, még a gépet sem nyitom ki. Ami eddig az életem szerves része volt, az mára hátrébb sorolódott. Biztosan lesz majd később olyan időszak, amikor előtérbe kerül, de a fő helyen most mások állnak.
Még...
A Sátoraljaújhely feletti Szár-hegyen található Magyar Kálvária emlékhely a trianoni békediktátummal elcsatolt országrészekre emlékezik.
Kedves Olvasóink tapasztalták már, hogy bizonyos ételek rossz ómenek életükben, elfogyasztásuk után negatív események történnek Önökkel? – És most nem ételmérgezésre vagy allergiára gondolok.
Az én életemben a körözött tölti be ezt a szerepet, és így leírva be kell vallanom, valóban baljóslatú nevű csemegéről van szó.
A kép forrása: https://cookpad.com/hu/receptek/1926801-klasszikus-korozott
Ez az élet!
Ezt a mondatot testvérem osztotta meg két unokaöccsével, ugyanis próbálja a két kis Hercegünket az életre nevelni, mint felelősségteljes nagynéni és keresztanya. Az ő feladata ez és én meg is hagyom neki. Így ő hordozza sokszor körbe az udvaron őket és magyarázza, melyik növény micsoda, megszagoltat velük mindent, ami csak létezik, hogy minél több inger érje őket. Élvezik mindhárman, bár legtöbbször négyesben rójuk az utat, mert azért kettőt egyszerre egyikünk sem bír el.
Az élet pedig számára sokszor az éltető nedűt jelenti. Szereti is, de munkája miatt is, hogy minél jobban bírja éberen a dolgokat, sok koffeint visz a szervezetébe a fekete leves, vagyis a kávé formájában. Ez történt egyik hétvégén is és mivel egyik Kisherceg épp éber állapotban volt, ölébe kapta és megosztotta vele egyik bölcs gondolatát: „Szagold csak! Érzed? Ez az élet!”
Édesanyám szomszédasszonyának a verandáját csak Kálák díszítik, és évtizedekkel ezelőtt a néni adott egyet anyukámnak. Sajnos nála egyszer sem bújt elő a kecses virágja, de kitartóan őrizgette és reménykedett abban, hogy talán majd következő tavasszal virítani fog.
Amikor külön költöztem, a családi szőttes folytatásának jegyében nagyon sok mindent hoztam el a szülői házból, így – természetesen – a Kálát is. A verandámon kapott helyet, télen hűvösben volt, nyáron pedig, hogy ne legyen útban a házfelújítás során, kiültettem a kertbe. Eldobálta leveleit, de beültetéskor életerősek voltak a rizómái és hamar szárba kaptak nagy levelei. Aztán tavasszal a sokat várt hófehér virágja is előbukkant. Tapasztalgattam, most már elmondhatom, ha a nyarat kint tölti szabadföldben, akkor minden tavasszal, rendszerint április első napjaiban megörvendeztet a virágával. Ha elmarad a kiültetés, akkor virágot sem hoz.