Csocsoszan (299)
Alkategóriák
A találkozás
Mostanában a nagy metrókatasztrófa miatt tömegével jelennek meg a túlélők történetei. Tudom, hisz engem is sokan felkerestek, és kértek, hogy meséljek róla. Általában elzárkóztam ezek elől a megkeresések elől, nem volt szokásom nyilatkozni. Bár lehet, hogy ha a tv-ben azt mondom, hogy nem nyilatkozom, az máris nyilatkozatnak számít? Hagyjuk ezt, messzire vezetne, s én nem akarom a felelősöket keresni, sokan megteszik helyettem. Én csak a saját történetemet szeretném elmesélni, vagyis annak egy részét, ami úgy alakult, hogy egy ezrek életét megváltoztató, közülük sokakét kioltó, tragédiával fonódott össze, elkerülhetetlenül.
Ez az írás a hozzám hasonló kételkedőknek szól, akik szeretnek saját szemükkel meggyőződni bizonyos dolgokról…
Apró gyermekként hallottam először, hogy milyen gyönyörű a lillafüredi vízesés, hogy mennyire romantikus. Ugyanezt erősítették meg a fotók, amiket láttam róla. Gondoltam, ezt meg kell néznem a saját szememmel is. S ezzel kezdődött meg életemben a vízesés megpillantását célzó vadászatom.
A nők különbözőképpen képzelik el életük hercegét. Azonban, ha azt mondjuk nekik, hogy „a kis herceg”, szinte mindannyian ugyanarra a szőke, kedves fiatalemberre gondolnak.
Ilyen még nem volt: macskák előtt tartott osztályfőnöki órát Galla Miklós. A legendás nevettető kedvenc Monty Python jelenetét, a Macskaösszezavaró Kft.-t idézte fel a jelenlévő 15 cica nem kis megrökönyödésére. A kultikussá vált epizódokat mi is feleleveníthetjük, hiszen javában tart a Comedy Centralon a Monty Python műsorözön.
Brad Pitt szerint Angelina Jolie szexibb, mint valaha!
Írta: csocsoszan.huBrad Pitt dicsérte feleségét, Angelina Jolie-t, hogy milyen bátor, merész, és szexi volt legutóbbi filmjének premierjén, a Z világháborún(World War Z).