Folyamatosan beszűkült a mozgásterünk, mire arra eszméltem, hogy már egyáltalán nem sétáltatok kutyát.

Igazából nem is én vettem észre, hanem az állatorvos hívta fel rá a figyelmemet, hogy a vizslámat bizony jó lenne rendszeresen megmozgatni.

Így hát esténként újra sétálunk. Az évek mindkettőnkön nyomot hagytak, ő már csak mellettem kocog, és nekem is bőven elég a 30-35 perc a korábbi 1-1,5 óra helyett. A rövid séta máris érezhető eredményeket produkált: Berci újra kiegyensúlyozott, az izmai feszesebbek, séta közben szociális kapcsolatokat is ápolunk, én váltok pár szót a helybeliekkel, ő pedig begyűjti a békés természetének járó simogatásokat. A fejemben kavargó gondolatok elcsitulnak, a fölöslegesek elhagynak, a megmaradóak megszelídülnek. Közben pedig megnyílnak új csatornák az ihletett állapot felé. Érdekesség, hogy Arisztotelész is sokat sétált tanítványaival, és II. Sándor orosz cárt például nevelője, a költő Vaszilij Zsukovszkij kifejezetten séta közben szerette tanítani. A séta ugyanakkor kiváló meditációs eszköz is, érdemes rákeresni erre az interneten.

Persze a kutyasétáltatás mégis főleg rólunk szól, Berciről és rólam, a kettőnk közötti kapcsolat megerősítéséről, ápolásáról. Minden további pozitív változás csak hab a tortán, s be kell vallanom, életemben ez az első olyan orvosi utasítás, amit örömmel és maradéktalanul végrehajtok.

Kiss Gabriella