Mikor vágjunk bele az újba?

Első lépés: számoljunk le a múlttal

Hosszú kapcsolatok után nehéz az újrakezdés. Az élet minden területén, de különösen igaz ez a párkapcsolatoknál.

Sokan szinte azonnal új kapcsolatba lépnek (rohannak), de talán érdemes lenni kicsit hagyni, hogy begyógyuljanak a sebek, s megtanuljuk azt, amit ebben a viszonyban, emellett az ember mellett meg kellett (volna) tanulnunk. Maga a komoly és/vagy hosszú párkapcsolat fogalma nem ugyanazt jelenti mindenki számára. Egy pszichológustól hallottam, hogy ötévnyi együttélés esetén már házasságról beszélhetünk lelki értelemben. Különösen így van ez napjainkban, a házassági kedv iránti rendkívüli alacsony hajlandóság korában.

Van egy szó, amire szinte minden ember gyomra összerándul, viccek ihletője, a kabarék királya, vagyis királynője. Az anyós. Sokunknak van. Akadnak szerencsések, akik második édesanyjukat találják meg párjuk anyukájában. Kétségtelenül ők vannak kevesebben.

Az, hogy az anyós nem feltétlenül könnyíti meg az ember életét, arra van egy észak-amerikai csippewa indián mese, amelyik A gonosz anyós címet viseli. Mindenféle hátsószándék nélkül szeretnénk ismertetni ezen érdekes történetet.

Egy néni egy bácsit tol kerekesszékben. - Felnézek a munkából és ezt látom meg az ablak túloldalán. (Ott, ahol életet is élnek az emberek, nemcsak papírokat, dokumentumokat gyártanak.) Az öreg magyaráz, a néni hirtelen satuféket nyom és a bácsi által mutogatott irányba tolja tovább a tolószéket. Arcán csak egy másodpercre látszik a harag, oly hirtelen elmossa a szeretet. Szeretik egymást. Most is. Életük alkonyán, megremegett egészségügyi állapotban.

Az ember társas lény. Egész életünkben lelkünk másik felét keressük.

Blabla.

Mindezt a XXI. században gyakran online társkereső portálok segítségével. Regisztráltam egyre én is. Egyedül voltam. Sokszor internet közelben. Minden adva volt.

Röviden: nem.

Kicsit bővebben: tuti, hogy nem.

Részletezve: Nem, csak ezt nem akarom-tudom-szeretném-bírom megmondani Neked.

A háttérben gyakran áll rossz lelkiismeret, mert lelke mélyén tudja, hogy hibázott, csak valahogy ezt így, egyenesen nem kívánja bevallani. Gyakran elhangzik akkor, amikor a nő szeretne elmenni valahová, vagy megvásárolni olyasmit, ami nélkül a férfiak köszönik, de jól megvannak. (Mivel sok ilyen van, gyakran visszatérő kifejezéssel van dolgunk.)

Mi a meditáció?

Erre sokféle választ kaphatunk, de fogadjuk el, hogy egyféle befelé fordulás, szemlélődés. Tudatunkkal egy gondolatra, vagy tárgyra összpontosítunk, s ez a gyakorlat segít meglátni, hogy mi zajlik bennünk. Kiváló módja, hogy megismerjük valódi erősségeinket, helyesen lássuk önmagunkat, s szerepünket, utunkat a nagyvilágban. Tudatosságot tanulhatunk, fejleszthetjük kreativitásunkat.

Az alapok

A lakás és a ház díszeit jelentik a szobanövények, melyek rengeteg törődést, ápolást igényelnek, és valljuk be, szeretetet is, merthogy – és most kérem nem nevetni – a növények a háziállatokhoz hasonlóan megérzik és meghálálják a szeretetet. Igen, érzik és maximálisan igénylik is, cserébe viszont egészségtől kicsattanó, gyönyörű szobanövényekkel büszkélkedhetünk. A természet beköltözik otthonunkba és barátságossá, meghitté varázsolja azt.

Amikor egyetemre jártam az Oroszország XVIII. századi történelméről szóló kurzus első órája bevezető volt. A tanár úr elmondta a XVII. század végén – XVIII. század elején jellemző orosz állapotokat. Külön kitért az útviszonyokra. S mi hallgattuk, hogy utak gyakorlatilag nem léteznek, télen lehet csak jól közlekedni a jég miatt, tavasszal az utak a sár miatt járhatatlanok, s gyakorlatilag a vasútépítés korszakáig nem lehet közlekedni. Ez volt egy 2002. szeptemberi előadáson, és szólt a XVIII. századi viszonyokról. Mi pedig megállapítottuk, hogy mennyire elmaradt Oroszország.

Mi, weblapunk írói, harmincas éveink elején járó nők vagyunk. Az ország különböző pontjain élünk, eltérő a munkánk, s bizony családi állapotunk is: vannak közöttünk harmonikus házasságban élő családanyák; frissen férjhez ment, de ugyanilyen lendülettel oly könnyen bele is fáradt fiatalasszony; a régi elől menekülő, az új életbe bártan belevágó elvált nő; s korunk divatját kényszerből követő egyedülálló nők, akik magukat következetesen hajadonnak, s nem szinglinek aposztrofálják.

Vegyes társaság a miénk. Pár dolog azért összeköt minket. Egyik az, hogy mindannyian nők vagyunk, s ennek átérezzük árnyoldalai mellett kimondhatatlan szépségeit is. Tudunk nevetni a világon, de leginkább önmagunkon. Szeretjük az állatokat, a nyári eső lágy cseppjeit a bőrünkön… Próbáljuk magunkat középen tartani, ami ha sikerül, kacagunk, ha pedig nem, akkor mosolygunk. A másik kapocs közöttünk az írás-olvasás szeretete. Valamennyien humán szakokon szereztünk diplomát, bár az élet egyikünket sem tudott az általunk eltervezett pályán tartani. Mégis írogatunk kamaszkorunk óta, különböző fórumokon, pályázatokon, néha kötetekben is előfordulunk.

Honlapunk névadója, Cso-cso-szán, megtestesíti mindazt, amit fontosnak tartunk az életben: a szeretetet, a szerelem utáni vágyat, a bátorságot és a méltóságot. S persze a nőkre kimondhatatlanul jellemző naivitást és hinni akarást.

Reméljük, minden kedves Olvasónk talál ízlésének, érdeklődésének megfelelő írást honlapunkon!

Folyamatosan megújuló tartalommal várjuk vissza Olvasóinkat!

Kellemes időtöltést, jó olvasgatást, és hasznos felmerülő gondolatokat kívánunk!

Üdvözlettel és tisztelettel:

Bodor Mária,

a Szerkesztőség nevében

Inkább a férfiakat szoktuk ezen a honlapon pellengérre állítani, de törekvéseink vannak az önkritika gyakorlására is. Ezen írásunkban nem reprezentatív, de több férfival és nővel folytatott beszélgetéseink alapján a következő eredményeket kaptunk a biztos házasság-gyilkoláshoz.