Viola a kanyargós Tisza mentén lakott egy kis faluban, Tiszatardoson. A kislány imádott sétálni, tenyereként ismerte az ártéri erdőket, ahogyan az ott élő növényeket és állatokat is. Mindennap lesétált a sebesen hömpölygő Tiszához, nem tudott betelni a látvánnyal. A víz tavasszal zöld volt, nyáron a nádas és a sudár partmenti fák miatt kecsesebbnek tűnt, mint máskor, ősszel szürkeség és a tajtékok jellemezték, télen pedig gyakran befagyott és a ködbe, hóba burkolózva mesebeli táj képét öltötte magára.

Viola a családjával élt e gyönyörű vidéken. Az egyik téli reggelen kishúga betegen feküdt mellette. Bátyja felé fordult, de őt is láz gyötörte. A kislány felkelt az ágyából, és bement szülei szobájába, de ők szintén rosszul érezték magukat. Viola a nagyszüleitől sem tudott segítséget kérni, mert ők is betegen nyomták az ágyat. – Nincs mit tenni, nekem kell orvosságot hoznom nekik! – sóhajtotta, majd teát főzött szeretteinek, rétegesen felöltözött és kilépett a hideg téli reggelbe.

Először a közeli Tokaj felé vette az útját, de a hóvihar hóakadályokat emelt az útra, ezért kénytelen volt megfordulni. Úgy döntött, hogy komppal átmegy a Tiszán, és Tiszalökön vásárolja meg a gyógyszereket.

A Tisza partján könny szökött a szemébe, amikor meglátta, hogy jégzajlás miatt nem tud közlekedni a komp. Összeszedte minden bátorságát, és úgy döntött, hogy majd a jégtáblákon keresztül fog átmenni. Már a jég szélén állt, midőn észrevett a parton egy hatalmas halat. Gyorsan odasietett, hogy segítsen rajta. Pár méterrel arrébb meglátta az egyik parton felejtett csónak evezőjét. Az evezővel áttörte a jeget, és a halat óvatosan a vízbe engedte. El sem hinnétek, mennyire meglepődött, amikor a hal megszólalt:

- Köszönöm, kedves kislány, hogy megmentetted az életemet! És most meséld el, kérlek, hová igyekszel ebben a zord időben! – Viola udvariasan elmondta a kérteket. A hal megrázta a fejét, és így szólt: - Szó sem lehet róla, hogy rálépj a jégre! Nem elég vastag, az életedet nem szabad kockáztatnod! Inkább menj el a Tündér Kisasszonyhoz, aki a gyógyfüvek nagy ismerője, és biztosan tud segíteni neked! Mondd meg, hogy én küldtelek. Az erdőben lakik, a gátőr háza mögött, abban a szomorúfűzben, melynek egyik ága még télen is zöld. Fogd meg azt az ágat, tekerd meg háromszor jobbra, majd háromszor balra, és akkor be tudsz lépni a Tündér Kisasszonyhoz!

Viola megköszönte a segítéseget, és elindult a megjelölt irányba. A hal útmutatásai alapján könnyedén megtalálta Tündérlakot, és a faág megcsavarása után ott állt előtte a gyönyörű Tündér Kisasszony. Viola udvariasan elnézést kért a zavarásért, és elmondta jövetelének az okát. A Tündér Kisasszony szomorúan rázta a fejét.

- Drága Viola! Bárcsak segíthetnék neked! A Halak Hercege jól mondta, nálam minden gyógynövény megtalálható, és minden betegséget lehet velük orvosolni, de pár órája meglátogatott az Állatok Királynője, megkínáltam csipkebogyóteával, ő pedig véletlenül elvitte magával a gyógynövényes szekrényem kulcsát. Sajnos nem mehetek utána, mert ilyen hidegben nem repülhetek, ugyanis a tündérszárnyaim azonnal megfagynának és eltörnének. Meg kell várnod, amíg újra eljön hozzám!

De Viola tudta, hogy nem várhat. A szeretteinek a segítségére volt szüksége, ezért felajánlotta, hogy majd ő elmegy a kulcsért.

- Nagyon bátor kislány vagy! Az Állatok Királynője bármilyen alakot fel tud venni. Mikor itt járt, éppen róka képébe bújt.

- De hogyan fogom őt felismerni a többi róka között? – ijedt meg Viola.

- Cseppet se aggódj! Az én barátnőm kicsit hiú, így a rókafarka aranyszínben pompázik.

Viola megköszönte a segítséget és a szakadó hóban folytatta az útját az erdőben. Nagy zajt csapott, hogy felverje az állatokat. Mivel tél volt, a nap már korán nyugovóra készülődött, és Viola attól félt, hogy a sötétben nem fogja megtalálni az Állatok Királynőjét. Mielőtt teljesen elszomorodott volna, egy rókacsapat futott el mellette, a középső állatnak pompázatos aranyszínű farka volt. Viola nem késlekedett, rögtön megszólította a rókát, és mélyen meghajolt előtte. Az Állatok Királynője intett, hogy kövesse. Viola így is tett, és hamarosan egy kellemes rókaodúban mesélte el, ki ő, és miért zavarta meg a királynőt.

Az Állatok Királynője türelmesen végighallgatta, majd mosolyogva megszólat: - Nagyon szívesen odaadom neked a kulcsot, hisz én mostanában úgysem megyek Tündérlakba, és Tündér Kisasszonynak biztosan máskor is szüksége lehet a gyógynövényeire, és igen, ő tavaszig nem repülhet ki… - ezzel megrázta a farkát, amiből kiesett egy formás kis ezüstkulcs.

- Köszönöm szépen a segítségedet, kedves Királynő! Mondd, tehetek valamit érted?

A róka elmosolyodott, és így felelt: - Igazán nincs mit köszönni! De ha már felajánlottad a segítségedet, megtennéd, hogy segítesz megtisztítani a bundámat? Tiszta víz, és mindenféle aljnövényzet ragadt bele.

Viola szívesen szárazra törölte a rókabundát, kiszedte belőle az aljnövényzetet, ágacskákat és alaposan megfésülte. Csakhogy mire végzett, már majdnem beesteledett. Ezért Állatok Királynője nem engedte gyalog útjára. Megrázta a nyakában lévő kis csengőt, és őzek húzta csinos kis szán állt meg Viola előtt. – Ők majd végigvisznek utadon. Szerencse kísérjen!

Viola mindent megköszönt és a felült a szánra, amely sebesen siklott a havon. Pár perc után megálltak Tündérlak előtt. Viola megcsavarta az ágat, és belépett a fába. A Tündér Kisasszony nem győzött hálálkodni a kulcsért, majd Viola kezébe nyomta a gyógyfüveket.

- Köszönöm szépen a segítségedet, kedves Tündér Kisasszony! Mondd, tehetek valamit érted?

A tündér elmosolyodott, és így felelt: - Igazán nincs mit köszönni! De ha már felajánlottad a segítségedet, megtennéd, hogy segítesz kitakarítani Tündérlakot? Tudod, ilyenkor télen nem érzek elég erőt magamban, hogy egyedül rendbe tegyem.

Viola szívesen segített, mire a hold fényesen ragyogott az égen, Tündérlak is csillogott-villogott. Viola mindent megköszönt, és felült a szánra. Hazafelé gyönyörködött a téli tájban, majd a házuk előtt leszállt a szánról, egyenként megsimogatta az őzeket, és megköszönte segítségüket.

Gyorsan beszaladt a házba, és a Tündér Kisasszony útmutatásai alapján elkészítette a füveket. Családtagjai mind megitták a teát, elrágcsálták a gyökereket, és pár nap múlva már teljesen egészségesek voltak. Szerettei faggatták Violát, hogyan mentette meg az életüket. A kislány mindent elmondott, de ők csak mosolyogtak, nem tudták elhinni a meseszerű történetet.

Hónapok múlva, amikor a fák újra zöldbe öltöztek, és a tavasz messzire kergette a hideg telet, Viola családja sétálni indult a Tisza mentén és az erdőben. Violán kívül az egész család meglepődött, amikor hirtelen egy nagy hal ugrott ki a Tiszából, és kedvesen odaköszönt:

- Örülök, hogy látlak, Viola! – majd nagy erővel ismét a folyóba csapódott.

A testvérek, szülők, nagyszülők alig jutottak szóhoz a döbbenettől. Még akkor sem hittek a szemüknek, amikor egy aranyfarkú róka odafutott hozzájuk.

- Kedves Viola! Örülök, hogy látlak, és hogy családod is meggyógyult!

Viola váltott még pár szót a rókával, és tovább indultak. Édesapja kérdésre nyitotta ajkait, de hang nem jött ki belőle, mert ebben a pillanatban egy csodálatos szépségű tündér szállt le a kislány vállára.

- Viola kedvesem, örülök, hogy újra látlak! S örülök, hogy sikerült megmentened a családod életét!

- Én is szívből örülök neked, Tündér Kisasszony! Látom, újra jól működnek a szárnyaid!

- Igen! És képzeld, végre a takarításhoz egyedül is kedvet érzek! – nevetett a tündér. Majd a család felé fordult, és komoly hangon így szólt.

- Viola bátorsága, szeretete, kitartása és kedvessége mentette meg mindannyiuk életét. Maguk pedig nem hittek neki! Pedig a folyóban és az erdőben élnek olyan lények, amelyeket csak a tisztaszívű gyermekek láthatnak!

Viola családja elszégyellte magát, bocsánatot kértek tőle, és megölelték. Ezentúl mindenki hitt a lánynak, és boldogságban, szeretetben éltek egész életükben.

Örök dilemmát vált ki ez a két szó. Az ember lánya rosszul van tőle.

Utánanéztem a neten. Érdeklődtem férfiaknál. S most következik hiteles fordítása: „Nem hívlak.”

A férfiak tudják. A nők nem akarják megérteni.

Egy szállítmányozási cégnél dolgoztam, amikor megismertem Líviát. Már régóta kerestünk egy megbízható személyt, akinek vállait a vállalat sok-sok gondja nyomhatja. Én magam több tucat munkakört láttam el, többek között a munkaügyet is. De most nem is rólam van szó.

Mindannyian éreztük már, hogy milyen, ha valaki irigy ránk. Érdekes egy dolog… Azt szokták mondani, hogy ez egy rendkívül negatív és pusztító érzés. Általában ha megtudjuk, hogy valaki irigyel minket, az első érzésünk a felháborodás. Utána mi is visszairigykedünk.

Mindnyájunkban felmerül ez a kérdés egy kapcsolat végén, nemtől és kortól függetlenül, ha úgy érezzük, hogy a villám csap belénk, amikor megtudjuk: vége. Sokszor csak növeli fájdalmunkat, ha a másik beismeri: beleszeretett egy harmadikba és azért lép le mellőlünk. Talán mindegy, hogy mi az ok. Minden kapcsolathoz és annak megromlásához is két fél kell, de a szakításból kilábalni általában egyedül. Vagyis a család, barátok segítségével, de a harcot nekünk kell megvívnunk – nem a másikkal, a harmadikkal, hanem önmagunkkal. A legmegválaszolhatatlanabb kérdések ezek: miként tehette meg ezt? Hol van az az ember, akibe beleszerettünk, akivel együtt éltünk? Miként lehet feldolgozni az érzést, hogy akiben megbíztunk, az gyakorlatilag hátba szúrt minket?

Alapok

A Feng Shui a közel háromezer éves kínai térrendező művészetet jelenti. (Gyakran emlegetik megszemélyesítve, Térrendezés Művészeteként is.) A feng shui jelentése szél és víz, alkalmazásának célja a harmónia megtalálása önmagunkban és önmagunk körül.

A nőknek napjainkban is van erre külön művészete, ami az „Ennyire futotta a pénzből” nevet viseli… Próbálunk otthonunkba, életterünkbe harmóniát varázsolni, ez a törekvés áll a feng shui töretlen divatja mögött. Igazából nem csak harmóniát, hanem szerelmet, pénzt, boldogságot, egészséget. Gyakorlatilag minden pozitív érzést, lelki- és családi állapotot. Írásunkban a feng shui alapjait, praktikáit mutatjuk be, s a részünkről a legnagyobb tisztelet mellett megmutatkozó kritikai észrevételeinket.

Anyukám felháborodva hív fel telefonon. Képzeljem el, hogy egy tehetségkutató egykori győztese, aki annyira mély nyomott hagyott a közgondolkodásban, hogy már a nevére sem emlékszik senki, nyafog a nyilvánosság előtt. Nyafog, hogy a család mekkora kötöttséget jelent az ember életében, és a karrierjét sem tudja szerettei miatt úgy építeni, ahogyan ő szeretné.

Mostanában a nagy metrókatasztrófa miatt tömegével jelennek meg a túlélők történetei. Tudom, hisz engem is sokan felkerestek, és kértek, hogy meséljek róla. Általában elzárkóztam ezek elől a megkeresések elől, nem volt szokásom nyilatkozni. Bár lehet, hogy ha a tv-ben azt mondom, hogy nem nyilatkozom, az máris nyilatkozatnak számít? Hagyjuk ezt, messzire vezetne, s én nem akarom a felelősöket keresni, sokan megteszik helyettem. Én csak a saját történetemet szeretném elmesélni, vagyis annak egy részét, ami úgy alakult, hogy egy ezrek életét megváltoztató, közülük sokakét kioltó, tragédiával fonódott össze, elkerülhetetlenül.

Ez az írás a hozzám hasonló kételkedőknek szól, akik szeretnek saját szemükkel meggyőződni bizonyos dolgokról…

Apró gyermekként hallottam először, hogy milyen gyönyörű a lillafüredi vízesés, hogy mennyire romantikus. Ugyanezt erősítették meg a fotók, amiket láttam róla. Gondoltam, ezt meg kell néznem a saját szememmel is. S ezzel kezdődött meg életemben a vízesés megpillantását célzó vadászatom.

A nők különbözőképpen képzelik el életük hercegét. Azonban, ha azt mondjuk nekik, hogy „a kis herceg”, szinte mindannyian ugyanarra a szőke, kedves fiatalemberre gondolnak.