Egy néni egy bácsit tol kerekesszékben. - Felnézek a munkából és ezt látom meg az ablak túloldalán. (Ott, ahol életet is élnek az emberek, nemcsak papírokat, dokumentumokat gyártanak.) Az öreg magyaráz, a néni hirtelen satuféket nyom és a bácsi által mutogatott irányba tolja tovább a tolószéket. Arcán csak egy másodpercre látszik a harag, oly hirtelen elmossa a szeretet. Szeretik egymást. Most is. Életük alkonyán, megremegett egészségügyi állapotban.
Magamra nézek. Állítólag jól nézek ki. Fiatal vagyok. Egészséges. Körbepillantok. Számítógép, papírhalmok, post-it-ek, számológép. Az óra késő délutánt mutat. Egyedül vagyok. Sietnem kellene. A sok üléstől könnyen végezhetem én is tolószékben, de ha nem lépek ki az ablakom túloldalára, az én székemet senki sem fogja tolni idős koromban...