Az egyik februári hétvégénket Esztergomban és kicsit Párkányban töltöttük, mivel nekem a munkám miatt oda kellett utaznom és így drága egyetlen Lovagom úgy döntött, velem tart, kirándulunk egyet. Lázasan kezdtem megfelelő szállás után keresgélni és nézegetni, vajon mit is tudunk majd megnézni a városban. Nem akartunk egy rohanós, mindent megnézünk egyszerre hétvégét, csak kényelmesen sétálni akár a hidegben is és valamit azért megnézni.
Sikerült egy nagyon szép, családi panzióba botlanunk és az ott eltöltött napok után úgy döntöttünk, egyszer még biztosan visszatérünk hozzájuk. Közel voltunk a Vízivároshoz, főtérhez, bazilikához, így mindent gyalogosan körbe tudtunk járni és még az idő is nekünk kedvezett. Hideg volt ugyan, de szép napos idő, ezért nyugodtan koptathattuk a város utcáit.

A hosszú hétvége első napjának estéjén… egy kis csapat elindult egy kis ország déli részén, egy erdő szélén, hogy megfelelő leshelyet találjon magának és a sötétség lassan leszállt, köd árasztotta el a vidéket… na nem kell megijedni, de nagyjából így kezdődött életem első vadászós estéje. Azért valljuk be, van egyfajta bája, a gyönyörű őszi estében, a színpompás erdőket nézve, alkonyatkor elindulni és felülni egy lesre.

Életem daliás Hercege rábízott egyik legjobb barátjára, aki tapasztalt vadászként nem tudom, mennyire örült egy cserfes leányzónak, aki kimondottan az élő állatokat szereti és maximum azért megy el az erdőbe és ül fel egy magaslesre, hogy csodálja a tájat és az állatokat, de remélhetőleg benne is olyan élmények maradtak, amik után még közelébe mehetek bármilyen lesnek, ha ő is ott van.

A Bodrog-parti Athén – látogatás Sárospatakon

Leánynapokat tartottunk. Lehet, hogy furán hangzik, de kellenek az ilyen lányos napok időnként, ami nálunk azért nem azt jelenti, hogy végigjárunk mindenféle boltot, meg szépészeti tevékenységeket végzünk. Mi inkább kirándulunk. Egyik legjobb barátnőmmel immár évek óta, bár hozzátenném, hogy sokszor munkánk miatt is mentünk egy-egy városba, viszont akkor már mindig összekötöttük egy kis kirándulással és több napot is eltöltöttünk Európa különböző területein. Most viszont országhatáron belül maradtunk és Sárospatakot, az ország egyik gyöngyszemét látogattuk meg.

Vörös torony

Kedves Olvasóink láthatják, lassan beutazzuk az ország egy részét, a másikat meghagyjuk a következő évekre, hogy mindig tudjunk valami újdonságról beszámolni. Nekem most nem a napfényes alföldi róna jutott, hanem az ország leghűségesebb városa. Nem kell megijedni, nem fogok nagy történeti eszmefuttatásba kezdeni és a városról egy kisebb értekezést írni. Inkább az élményeimet osztanám meg, amelyeket a várostól kaptam. Ezen élményekhez pedig természetesen az is nagyban hozzájárul, ha álmaink Hercege kísér el minket és baktat velünk végig a városon.

A Szegedi Szabadtéri Játékokra indultunk társasutazás keretein belül (mivel a Miért is nem szeretünk mi színházba járni? c. írásunk a színházakra, és nem a színdarabokra vonatkozik), és kicsit fanyalogva vettem tudomásul, hogy Kecskeméten is megállunk egy kicsit szétnézni. "Miért nem inkább Szegeden töltünk el több időt?" elégedetlenkedtem magamban.
Nem mintha bármi bajom lenne a várossal, utaztam át párszor rajta, és talán épp ezért gondoltam úgy, hogy inkább tranzit, semmint célállomás. Talán azért is, mert hegyeimhez szokva eddig unalmasnak véltem a látványt.
Siettünk, hogy a Városházán délben (egész konkrétan 12 óra 5 perckor) felcsendülő harangjátékot meghallgassuk. Amíg várakoztunk, azt hiszem, elrabolta a szívemet a város. Rendkívül hangulatos, barátságos kép tárult elém, és kedvet kaptam ahhoz, hogy felfedezzem ezt a kis ékszerdobozt. Sajnos a városban töltött egy óra ehhez kevés volt, de kedvcsinálónak mindenképpen elegendőnek bizonyult.