Eltelt a nyár és valószínűleg néhány kedves Olvasónk már kezdte hiányolni írásaimat (hallottam néhány kérdő mondatot erre vonatkozóan), illetve hogy vajon a néha felbukkanó recepteken kívül, amik még létezésemet jelezték, egyáltalán írok-e még valaha. Kérdésük és kétkedésük teljesen jogos volt, így egy kis indoklással is tartozom, miért is tűntem el ilyen hosszú időre. Az indokot pedig már a címben is olvashatták, miszerint idén öt esküvőre voltunk hivatalosak és ráadásnak az a plusz egy pedig a sajátom is volt, így kellően ki tudtam élvezni, idegeskedni és a végén pedig megnyugodva, kissé nagyobb mellénnyel nézni, hogy tényleg, utólag nézve egészen jól sikerült a sajátunk és mindig van valami, pontosabban elég sok minden, ami nem úgy történik, ahogy szeretnénk. Ebből a sok esküvőből eredeztethető az a gondolatom, hogy egy-két dolgot megosztanék Olvasóinkkal, de már előre meg kell mondanom, hogy itt nem egy folytatásos leányregény veszi kezdetét, ami napról napra követni fogja az eseményeket, mivel szerkesztőségünk tagjai végigkövethették azt, hogy ami eddig is távol állt tőlem, az most sem került közelebb.

Ami a legfontosabb és biztosan érdeklődésre tart számot, hogy immár az én Hercegem, Királyfim, hivatalosan is engem választott és ugyan nem egy kacsalábon forgó palotában élünk, de esküvőnk és életünk azóta is sok mesés pillanattal van teli.

Talán kezdjük ott, hogy olyan másfél évvel ezelőtt felmerült bennem és a páromban a terv, hogy nemsokára szeretnénk egy kisbabát, de nem akartuk csak úgy „bevállalni”, a kellő anyagi háttér megléte nélkül.

Mindketten dolgoztunk, páromnak jó munkahelye van/volt, és nekem is volt munkahelyem, csak az volt a gond, hogy minimálbért kerestem... Igen a mai világban sajnos ez nem meglepő. Eldöntöttem, hogy más munkahelyet keresek és isteni jelként egy olyan álláslehetőségről értesültem, ami pont abban a városban van, ahol két hónapja vettünk házat. Pályáztam, behívtak interjúra és végül felvételt is nyertem. Pár hónapot dolgoztam ott, mikor végül kaptam máshonnan egy nagyon jó állásajánlatot, olyat, ami számomra a top 5 munkahelyek egyike volt. Szerencsére megnyertem a leendő főnökeimet és felvettek. Szerintem azért, mert nagyon nyugodt voltam, viccelődtem és nem éreztettem azt, hogy ’meghalok, ha nem kapom meg’, mivel ott volt még a másik munkahelyem is, tehát teljes nyugalommal vártam a végeredményt. Mikor közölték, hogy felvettek, felmondtam és vártak rám egy hónapot az új munkahelyemen. Itt jól éreztem magam, megfelelő volt a fizetés és hát eleget dolgoztam, hogy végre belekezdhessünk a babaprojektbe.

Sajnos az utóbbi években azzal kell szembesülnünk, hogy míg az egy évre eső házasságkötések száma fokozatosan csökken, a válásoké nő. Ez nem csak Magyarországon van így, hanem világszerte is egyre inkább terjed ez a jelenség. Míg az 1980-as és 1990-es években 1000 házasságra kevesebb, mint 400 válás jutott, most több mint 600. Elgondolkodtató adat. Az emberek valahogy nem éreznek kedvet a házasságra, és ha mégis rászánják magukat, ott lebeg felettük az elrettentő statisztika képe, miszerint a legtöbb válás a házasság első éveiben következik be.

De miért van ez így? Miért döntünk egyre többen már rögtön az első konfliktus után, hogy mi ezt nem tűrjük, elválunk? Biztos, hogy helyes döntés egyből a válóperes ügyvédhez szaladni?

Van egy szó, amire szinte minden ember gyomra összerándul, viccek ihletője, a kabarék királya, vagyis királynője. Az anyós. Sokunknak van. Akadnak szerencsések, akik második édesanyjukat találják meg párjuk anyukájában. Kétségtelenül ők vannak kevesebben.

Az, hogy az anyós nem feltétlenül könnyíti meg az ember életét, arra van egy észak-amerikai csippewa indián mese, amelyik A gonosz anyós címet viseli. Mindenféle hátsószándék nélkül szeretnénk ismertetni ezen érdekes történetet.

Inkább a férfiakat szoktuk ezen a honlapon pellengérre állítani, de törekvéseink vannak az önkritika gyakorlására is. Ezen írásunkban nem reprezentatív, de több férfival és nővel folytatott beszélgetéseink alapján a következő eredményeket kaptunk a biztos házasság-gyilkoláshoz.