Nekem a 40. születésnapomat tudatos felkészülés előzte meg. Ráhangolódtam, amit segített, hogy drága barátnőim hónapokkal, hetekkel korábban átestek e nagy napon, így a szülinapi rendezvényeken mindent elborító 40-es számok látványát is lassan, de biztosan sikerült megszoknom, feldolgoznom, mert már akkor is éreztem, hogy valami bizony megváltozik.
Kezdődik a B oldal.

A depresszió elkerült, pedig vártam ám a beköszöntét, de mivel nem érkezett meg, kénytelen voltam elütni a várakozás idejét valamivel… például azzal, hogy kezdtem odafigyelni magamra.
S valahogy kirajzolódott, hogy a B oldalra más élményeket kívánok rögzíteni, mint amilyenek az A-n voltak. Így például azon kaptam magam, hogy:

- már nem tudom megerőszakolni magam azzal a munkával, amit akkoriban csináltam, amire annyira vágytam fiatalon, de ekkorra már sem értelmét, sem értékét nem láttam;

- nem kívánok olyan emberekkel egy levegőt szívni, akik konkrétan sajnálják tőlem azt;

- nem számít, hogyan nézek ki, 40 felett már nem igazán ez a lényeg. Ami segíti, hogy jobban nézzek ki, azt nem azért teszem, hogy másoknak tetszek, hanem mert tisztelem annyira a testem, hogy megmozgassam és szeretem annyira, hogy bizonyos anyagokat nem etetek és itatok meg vele;

- szemrebbenés nélkül kidobok hátsó szándékból nekem ajándékozott tárgyakat (haladó szinten bizonyára majd a rossz emlékeket is);

- elfogadtam események megtörténtét és meg nem történtét, mert arra a következtetésre jutottam, hogy a Káosz az Univerzum Rendje, csak épp még én nem látom az összefüggéseit.

Valahogy így kezdődött a kaland, ami azóta is tart. Itt, a B oldalon.

Kíváncsian kérdezem, Kedves Olvasóinknak hányadik szülinapja okozott katarzist?

Bodor Marika