Gyűjtünk - Csokoládé, személyre szabottan

Kategória: Gyűjtünk 2013. december 20., péntek 20:39

John G. Tullius a következőképpen foglalta össze az emberek csokoládé iránti affinitását: „Tíz emberből kilenc szereti a csokoládét. A tizedik hazudik." Sokan egyetértenek azzal, hogy a csoki tökéletes ajándék szinte bárkinek, bármilyen alkalomra. Tökéletes ajándék a csoki. Legtökéletesebb pedig a személyre szóló csoki. – Flak Noémi csokoládé tervező ismertet meg minket a hazánkban még eléggé ritka csokoládé díszítés fortélyaival, és ehhez kapcsolódó tapasztalataival.

Csokolade1

A táblás csokoládé még nagyszüleink idejében is egy eléggé személyes ajándék volt, és az ma is. Az emberek legtöbbje szeretettel fogyasztja.
Az ötlet, hogy táblás csokoládét díszítsek akkor jött, amikor azon tűnődtem, kinek mit is vegyek karácsonyra. Természetesen, mint mindig, valami olcsó, de mégis személyes dolog kellett, ami némi kézügyességet igényel. Ekkor jutott eszembe a csokoládé díszités ötlete.
Arra gondoltam, hogy ez egy olyan jó megoldás a karácsonyi ajándék ötletére, amit másokkal is meg kell osztanom, ezért úgy döntöttem, hogy forgalomba hozom ezt a terméket, aminek a folyamatában vagyok jelenleg.

 

Csokolade2
A gyártási folyamat úgy kezdődött, hogy leültem és megcsináltam az első csokoládét, amihez egy amerikai Hershey's csokoládé táblát vettem. Remek íze van, hasonlit a Bocira.
Bármennyire is jó ötletnek tűnt a csokoládéval való diszités, elsőre nem ment. Legalább húsz táblát diszitettem fel, mire rájöttem a technikájára... azaz csak azt hittem, hogy rájöttem. Később találtam egy hatékonyabb megoldást, amit jelenleg is használok.
A táblás csoki fajtája egyébként nagyon fontos. Észrevettem, hogy például a Milka olajosabb és már érintésre olvad, ezzel szemben a Boci „jól bírja a strapát". Véleményem szerint a nagyobb kakaótartalmú csokoládék jobbak, mint az olcsóbb, alacsonyabb tartalmúak. Gyorsabban dermednek meg, így hamarabb elkészül a műremekem is.
A csokoládéval való munkát soha nem tanultam. Magamtól jöttem rá a technikájára és folyamatosan tanulom még most is. A legnehezebb talán a csokoládé szinezése volt. Szerettem volna a fehér csokiból sárgát, zöldet esetleg kéket kreálni. Sokáig próbálkoztam folyékony ételfestékkel, de a csoki mindig darabossá vált. Rájöttem viszont, hogy a por alapú szinező beválik.
Szerettem volna különlegessé tenni ezeket a csokikat, ezért minden alapanyagot Amerikából szereztem be első kézből. Van például ehető fém hatású csillagom is, ami remekül mutat a karácsonyi vagy szülinapi táblás csokikon.
Természetesen szeretném fejleszteni a tudásom, így amikor lehetőségem van, elmegyek bon-bon készítő vagy egyéb csokoládé témájú képzésekre, és mindig új technikákat tanulok.

 

Csokolade3
Az ötletem nem sokakkal osztottam meg eddig, de akik tudnak róla, egy sikeres és egyedi terméknek tekintik, és én is így látom.
A célom, hogy saját csokoládé üzemet nyithassak és elterjesszem a termékem egész Magyarországon, és talán még messzebb is. Mivel egy kézzel készitett, azaz kézműves, közkedvelt termékről van szó, megalapozott a cél. A kézműves és retró termékek egyébként is virágkorukat élik napjainkban. Ezt a trendet elhivatottak követni az én készítményeim is.

Flak Noémi
Csokoládé tervező, I love csokoládé
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Utoljára frissítve: 2015. január 23., péntek 13:21
2018. január 21. Vasárnap
Ágnes

Aktuális kérdés

Hogyan tetszik az oldalunk?
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
  • Szavazatok: (0%)
Összes szavazat:
Első szavazat:
Utolsó szavazat:
 
Powered by Sexy Polling
 

Életmód