hétfő, 16 december 2013 20:57

A csokoládé története

Írta:

Amikor csokoládéra gondolunk, eszünkbe jut a bon-bon, a táblás csoki, a különböző karamellás, mandulás vagy egyéb készitmények, sőt, csodás emlékek is, mint például amikor gyermekkorunkban egyszer-egyszer megnyalhattuk a fakanalat anyukánk szeretetteljes csokoládétortája készitésekor.

Csokoladetortenet1

Van azonban egy érdekesség, amit nem sokan tudnak a csokoládéról. Amikor erről a kakaóval teli finomságról beszélünk, először az evésére és nem az ivására gondolunk, pedig a csokoládé először italként látott napvilágot, méghozzá már a maják kultúrájában, Közép-Amerikában. (A csokoládé történelmének 90% csakis az ital formáról szól, és csak a maradék 10%-ban beszélhetünk az általunk ismert és örömmel fogyasztott csokoládé készitményekről). A csokoládé szó, a maja "xocoatl" szóból származik, ami a kissé kesernyés, erjesztett majd kifőzött, isteneknek is felajánlott italra utal.


A jelenlegi kutatások alapján a csokoládé kétezer éve ismert az emberiség körében. Azonban Sophie és Michael Coe könyvükben (''A csokoládé igazi története'') arra a felfedezésre jutottak, hogy ez az ital akár négy millennium óta is ismert lehet.


Egy 16. századi azték írás alapján a kakaóbabot Dél-Amerika egyik fizetőeszközeként is használták.

Csokoladetortenet2
Európába a csokoládé csak Amerika felfedezése után jutott el. Úgy tartják, hogy Montezuma azték király lakomával várta Amerika felfedezőit, ugyanis azt hitte, hogy istenségei reinkarnálódását látja vendégül. E lakoma alkalmával a király a tradicionális kakaóitalt is felajánlotta vendégeinek, akiknek viszont nem igazán ízlett a kesernyés nedü, egyikük még a "disznók keserű italának" is nevezte. Ezzel ellentétben, amikor már Spanyolországban a kakaóitalt cukornád vagy méz felhasználásával megédesitették, hamar elterjedt és közkedvelt finomsággá vált.


A 1700-as évekre ez az egzotikus specialitás egész Európát meghóditotta, habár inkább a gazdagabbak italaként volt ismert.


A szilárd csokoládét egy holland kémikus találta fel 1828-ban, amikoris kivonta a kakaóvajat az italból, igy egy por állagú készitményt hozott létre. 1847-ben pedig Joseph Fry felfedezte, hogy ha az olvasztott kakaóvajat egy bizonyos mennyiségben visszakeveri a kakaóporba, akkor öntőforma segitségével táblás csokoládét készithet.

Csokoladetortenet3
1868-ban egy kis cég, a Cadbury már Anglia szerte árulta ezt a terméket. Pár évre rá pedig a közismert Nestle piacra dobta a tejcsokoládét.


Napjainkban a csokoládé ipar nagy hatással van a gazdaságra. Csak Amerikában évi 4 billió dollárnyi csokoládét gyártanak. Megnövekedett az igény a kézműves csokoládékra is, beszélhetünk itt a kézzel készült bon-bonokról vagy a piacokon árult csokoládés házi lekvárról vagy csokoládékrémről.

Flak Noémi

Csokoládé tervező, I love csokoládé