A cím elsőre talán különösnek hangzik, és valami új meditációs technikára gondolunk. Azonban nem erről van szó, hanem mindennapjaink autóvezetéséről. Sokan érzik azt, hogy a vezetés megnyugtat, ellazít, kikapcsol. Így is van, de azért fokozott óvatossággal közlekedjünk!1. Itt és most
Mindenki ismeri ezt a tanácsot, még akkor is, ha soha életében nem próbált relaxálni. Az Itt és most felfogás, avagy az, hogy a jelenben éljünk, sokak számára ismerősen cseng. A távoli múlt, vagy a megfoghatatlan jövő helyett a jelenre koncentráljunk. A vezetés közben éppen ezt csináljuk, hiszen nem szabad túl előre gondolkodnunk, hogy mi lesz egy bizonyos (veszélyesebb) szakaszon, de azon sem éri meg sokat agyalni, hogy kilométerekkel korábban milyen szituációban voltunk. A jelenben kell lennünk, az adott útszakaszra figyelve, hogy a lehetőségekhez képest a legjobban oldjuk meg a felmerülő helyzeteket.
2. Elengedés
Igen, a korábban történt helyzet elengedése. Ránk dudáltak? Anyáztak? Bemutattak? Nem jól oldottunk meg egy helyzetet, de semmi komoly gond nem lett belőle? És? Szabad ezen rágódnunk egész nap? Hát persze, hogy nem... Elengedjük... különben soha többet nem ülnénk autóba. Nem csak a nők, a férfiak is képesek igencsak rizikós viselkedésre. S ők sem járnak pszichológushoz csak azért, mert a közlekedés többi résztvevője feltehetőleg csúnya szavakat kántált maga elé. Autón kívül pedig sokszor az életben parkoló pályán vagyunk, mert görcsösen ragaszkodunk dolgokhoz, amiket mindannyiunk érdekében el kellene engednünk.
3. Társas játék
Minden mindennel kölcsönhatásban áll. A közlekedés valamennyi résztvevőjét láthatatlan szálak kapcsolják össze. Valakivel történik valami, mi pedig akár órákon át ülhetünk miatta egy dugóban. Nem minden rajtunk múlik. Ugyanakkor tetteinkért, döntéseinkért vállalni kell a felelősséget. Muszáj másokra is figyelnünk, de nem szabad hagynunk, hogy elvonják a figyelmet önmagunkról.
4. Cél
Következetesen menni a kitűzött cél felé. Még ha tudjuk, hogy lesznek is olykor vargabetűk, akkor is megyünk, céltudatosan előre. – Máskor is viselkedünk így...?
5. Adni, hogy kaphassunk
Próbálunk, ha nem is túl udvariasak, vagy szélsőségesen előzékenyek lenni, de az általunk normálisnak kijelölt határokon belül maradni. Szívünk mélyén hiszünk abban, hogy ha „jófejek" vagyunk, akkor velünk is azok lesznek, ugyanakkor tudjuk jól, hogy másoktól fogjuk ezt visszakapni. Az életben szintén éppen így van, a segítség mindig messzebbről jön, mint azt várjuk.
Gondolkodjunk el ezeken, de azért ne merengjünk nagyon magunk elé (na jó, vasúti átjárónál piros lámpa esetén picikét megengedett), felejtsük el a lótuszülésbe vetülést parkolóhely keresése közben! Az életre vonatkozóan pedig nekem is lenne még itt egy jó tanácsom búcsúzóul: „attól még, hogy a forgalommal szemben haladsz, nem biztos, hogy a többiek mennek a jó irányba".