hétfő, 25 május 2020 11:06

Antiszociális mennyország

Hogy nekem milyen volt a „karantén”, azt nem igazán kérdezi meg tőlem senki. Antiszociális jellem hírében állok, ezért feltehetően úgy vannak vele, hogy nekem biztosan jó volt. Pedig nem, mármint nem vagyok antiszociális. Vagyis… amennyiben emberek és emberi kapcsolatok alatt a zajt, a büdöset, az értelmetlen nyüzsgést, felesleges (és gyakran rosszindulatú) fecsegést (pletykát) értjük, akkor valóban antiszociális vagyok. Azonban ha az emberi társaság felfelé húzó, inspiráló, mélységekkel és pozitívumokkal rendelkezik, akkor kifejezetten élvezem és vágyakozom utána.

Antiszoc. mennyorszag


Hogy mennyire szép és kellemes volt számomra a „karantén”, azt most, hogy elmúlt, érzem csak igazán. Persze szerencsés vagyok, hisz a bezárásra tavasszal került sor, a metszéstől az íriszek virágzásának időszakáig. Kertes házban élek, egy évtizednyi szorgos munkával az egész portát beültettem mindenféle fával, cserjével, évelő virághagymával, s az elmúlt hetekben ízelítőt kaptam abból, milyen lehet a normalitás. Amikor az ember a Nap járása és saját bioritmusa szerint kel és fekszik, étkezik, levegőn és napsütésben végzi a máskor sötét és hideg irodában megszokott feladatait, emellett mozog, a szomszédokkal és járókelőkkel idilli viszonyt ápol: átköszön a kerítés felett, de nem mászik át rajta. Sok sallang dologról leszokik, élete egyszerűbbé válik. Van ideje látni, ahogyan felébred és táncra perdül a természet. Elvégzi ezer éve halogatott kerti és házkörüli feladatait. Sőt észrevettem azt is, amit soha korábban, s e történelmi helyzetben különös iróniát hordoz magában – a Koronás porcukor hátoldalán valami ilyesmi szlogen szerepel: „Otthon az, ahol otthon érzem magam.”


Szociális kapcsolatok hiánya? Be kell vallanom, minőségibb társasági életet éltem, mint korábban. Csak olyanokkal beszélgettem, akikkel építően lehet, s minden beszélgetés egy élmény volt, felfelé húzott s kölcsönösen többé váltunk az együtt, bár viruális térben töltött idő alatt. A konkrét fizikai érintkezés szűkre volt szabva, ám a helyzet specifikuma miatt ebbe épp a legfontosabb személyek fértek bele.


Persze ehhez kell az, hogy az ember még inkább kizárja a médiát és ezáltal a félelemduzzasztást, helyette befelé figyeljen és használja a józan eszét. Néha tegye fel a kérdést a médiában elhangzottak, olvasottak kapcsán, hogy „Tessééék?” És néhány önmaga által megválaszolt kérdés után ismét nem lesz igénye a tömegtájékoztatásra, amely szó első fele a XX. század óta sok jót nem jelentett. Az újabb, vagyis a modernkori kommunikációs csatorna, a közösségi oldalak pedig olyan szinten tartalmaznak butaságot és a gyűlölködés, gyűlöletkeltés különböző megnyilvánulásait, hogy böngészésük során kihívás nem antiszociálissá válni.

Természetesen aggasztottak és máig aggasztanak megválaszolatlanul hagyott kérdések, egzisztenciális, gazdasági, egészségügyi és társadalmi téren, de ezek felett nincs befolyásom s inkább arra koncentrálok, ami felett van.


S ilyenkor a hozzám hasonló szerencsés ember kivonulnak kertjükbe és saját bőrükön, gyakorlati módon tapasztalják meg, hogy évszázadok óta miért tanácsolták a bölcsek, hogy a boldogság forrását a kertünkben találjuk meg.
De ne felejtsük el a tanács másik felét sem, ami a „karantén” feloldásával válik aktuálissá: lelkünk kertje csak addig élvezhető, amíg távol tartjuk tőle a farkast!

Utoljára frissítve: hétfő, 25 május 2020 11:18