Hogy mennyire szép és kellemes volt számomra a „karantén”, azt most, hogy elmúlt, érzem csak igazán. Persze szerencsés vagyok, hisz a bezárásra tavasszal került sor, a metszéstől az íriszek virágzásának időszakáig. Kertes házban élek, egy évtizednyi szorgos munkával az egész portát beültettem mindenféle fával, cserjével, évelő virághagymával, s az elmúlt hetekben ízelítőt kaptam abból, milyen lehet a normalitás. Amikor az ember a Nap járása és saját bioritmusa szerint kel és fekszik, étkezik, levegőn és napsütésben végzi a máskor sötét és hideg irodában megszokott feladatait, emellett mozog, a szomszédokkal és járókelőkkel idilli viszonyt ápol: átköszön a kerítés felett, de nem mászik át rajta. Sok sallang dologról leszokik, élete egyszerűbbé válik. Van ideje látni, ahogyan felébred és táncra perdül a természet. Elvégzi ezer éve halogatott kerti és házkörüli feladatait. Sőt észrevettem azt is, amit soha korábban, s e történelmi helyzetben különös iróniát hordoz magában – a Koronás porcukor hátoldalán valami ilyesmi szlogen szerepel: „Otthon az, ahol otthon érzem magam.”
Szociális kapcsolatok hiánya? Be kell vallanom, minőségibb társasági életet éltem, mint korábban. Csak olyanokkal beszélgettem, akikkel építően lehet, s minden beszélgetés egy élmény volt, felfelé húzott s kölcsönösen többé váltunk az együtt, bár viruális térben töltött idő alatt. A konkrét fizikai érintkezés szűkre volt szabva, ám a helyzet specifikuma miatt ebbe épp a legfontosabb személyek fértek bele.
Persze ehhez kell az, hogy az ember még inkább kizárja a médiát és ezáltal a félelemduzzasztást, helyette befelé figyeljen és használja a józan eszét. Néha tegye fel a kérdést a médiában elhangzottak, olvasottak kapcsán, hogy „Tessééék?” És néhány önmaga által megválaszolt kérdés után ismét nem lesz igénye a tömegtájékoztatásra, amely szó első fele a XX. század óta sok jót nem jelentett. Az újabb, vagyis a modernkori kommunikációs csatorna, a közösségi oldalak pedig olyan szinten tartalmaznak butaságot és a gyűlölködés, gyűlöletkeltés különböző megnyilvánulásait, hogy böngészésük során kihívás nem antiszociálissá válni.
Természetesen aggasztottak és máig aggasztanak megválaszolatlanul hagyott kérdések, egzisztenciális, gazdasági, egészségügyi és társadalmi téren, de ezek felett nincs befolyásom s inkább arra koncentrálok, ami felett van.
S ilyenkor a hozzám hasonló szerencsés ember kivonulnak kertjükbe és saját bőrükön, gyakorlati módon tapasztalják meg, hogy évszázadok óta miért tanácsolták a bölcsek, hogy a boldogság forrását a kertünkben találjuk meg.
De ne felejtsük el a tanács másik felét sem, ami a „karantén” feloldásával válik aktuálissá: lelkünk kertje csak addig élvezhető, amíg távol tartjuk tőle a farkast!