Elemek megjelenítése címkék szerint: Gyermekek

Évekkel ezelőtt írtam erről. Milyen fontos várni. A karácsonyra, az ajándékokra, meglepetésekre, Mikulásra, Jézuskára, kinek mi tetszik. Várni valakire és valamire.

Ez a várakozás az utóbbi időszakban, mióta a Kishercegek valós létezői életemnek, megint új értelmet nyert. Először rájuk vártam, sőt vártunk, várakoztunk és az első karácsonyi, adventi időszak úgy telt, hogy arra vártam, mikor érkezik el a pillanat, amikor átölelhetem őket. Születésük után a várakozás megint mást jelentett, hisz napról napra, ahogy telt az idő, minden egyes perc elmondhatjuk, várakozással telt, mikor lépnek egy újabb szintre fejlődésük során. Emellett pedig újra eljött az advent… akkor még inkább csak nekünk jelentett igazán valamit, hiszen ők még csak a csillogó fát nézték és nem sokat értettek abból, mi is zajlik körülöttük.

Sokat mesélek. Régen is, most pedig még többet. Általában sokat olvasunk a kis Hercegeknek könyvből, amit nagyon szeretnek egészen pici koruk óta. Élvezettel lapozgatják a kemény táblásokat egyedül, a többit segítséggel és úgy veszik kézbe az újságot, mintha évek óta komoly lapolvasók lennének. Ez utóbbit az Öregkirálynak köszönhetjük, hiszen ő napi szinten olvas újságot és ők ketten pedig mindent úgy akarnak csinálni, ahogyan tőle látják.

Éjjelente, mikor még gyakrabban ébredtek fel, sokat meséltem nekik fejből és így – majd lassan a kedves Olvasók is megismerik – új történetek születtek a kerekerdő lakóival. Volt már lázas és náthás a Kéknyúl, köhögött a Mókus és új házba is költöztek, de ezekről majd szép lassan mesélek majd.

Rég nem írtam. Ez biztosan feltűnt azoknak a kedves Olvasóknak, akik néhanapján esetleg az írásaimat böngésznék. A Kishercegek nőnek, immár futhatok és mindenki más is utánuk. Eleven, igazi kis energiabombák. Az utóbbi hónapokban így teljesen kitöltik a napjaim részét és természetesen azokét is, akik osztoznak életünkön.