Január 22. A magyar kultúra hivatalos napja immár 1989 óta, bár a magyar kultúrát szerető emberek számára remélhetőleg nem ez az egyetlen nap, mikor erre gondolnak, de a nem rajongóknak legalább ilyenkor eszébe juttatjuk. Két nap késéssel, de úgy gondoltuk, erről nekünk is meg kell emlékezni valahogy. Írásaink általában, mondhatnánk nagyobb részt nőkről és nőknek, de nem csak nőknek szólnak, ezért egy Magyarországon ma annyira már nem ismert írónő, Berde Mária egyik költeményét választottuk, mint a magyar kultúra évezredes hagyományaira emlékező írást. Berde Mária Erdélyben, egy Kackó nevű településen született 1889-ben és 1949-ben halt meg Kolozsváron. A magyar irodalomtörténet jeles írónői közé tartozik, sajnos azonban ma már nem ismerik olyan sokat munkásságát.

Már 100 éve kezdődött és még mindig hatással van az emberek életére. Még mindig nem tudunk róla oly sokat, amennyit szeretnénk és nem csak a történészek vannak így. Mindenki kíváncsi. Még ha ki is jelenti, hogy márpedig őt nem érdekli a háború, végképp nem a „Nagy", akkor is hallott róla ezt-azt, esetleg látott valamilyen filmet, amiben óhatatlanul megjelent. Azt pedig most nem kezdeném ecsetelni, hogy a mi kis országunk életére milyen hatással is volt.

Tavaly kezdődött ennek a nagynak nevezett háborúnak, vagyis az első világháborúnak a centenáriuma – 100 éves évfordulója – és még néhány évig el fog tartani, hiszen annak ellenére, hogy akkoriban sokan úgy vélték, hamar véget vetnek majd a harcoknak, mégis évekig tartott. Az abból való kigyógyulási kísérlet még tovább, sőt mondhatnánk beletorkollott a másodiknak nevezett, az egész világra kiterjedő háborúba, aminek ha nagyon őszinték akarunk lenni, a mai napig nem sikerült a gyógyírját megtalálni.

Amikor csokoládéra gondolunk, eszünkbe jut a bon-bon, a táblás csoki, a különböző karamellás, mandulás vagy egyéb készitmények, sőt, csodás emlékek is, mint például amikor gyermekkorunkban egyszer-egyszer megnyalhattuk a fakanalat anyukánk szeretetteljes csokoládétortája készitésekor.