Kisgyermekként persze a húsvét a nyuszikákat, csokitojásokat, cukorkákat és a nyuszifészek készítését jelentette. Az izgalmat, vajon lesz-e benne valami, mikor reggel felébredek és egy kis német hatásra még az imitt-amott a kertben eldugdosott tojásokat és kisebb ajándékokat is keresgélhettük testvéremmel. Ahogy nőttünk az ünnep hitünkhöz kapcsolódó része lett fontosabb, de azért a mai napig ott a nyuszifészek, bár már csak egy kis kosárkában és nem a fél teraszt beterítve, hogy minden beleférjen, amit az a szegény nyúl elbír.
A húsvét ünnepén kívül pedig azok közül, akik legközelebb állnak hozzám, helyesebben jó mélyre fészkelték be magukat a szívemben, sokan mást is ünnepelnek. Születésnapok és névnapok tarkítják a tavaszt, így valakinek mindig van más ünnepelnivalója is. Az ajándékoknak más szerepe lett az életemben. Meglepni azokat, akiket igazán szeretek. A legkisebb dologgal, amivel örömet lehet szerezni, amiért cserébe megkapom azt, ami számomra az igazi ajándékot jelenti.
Azt vettem észre az utóbbi években, hogy én magam már nem is kapok igazán ajándékokat, csak néhány nagyon közeli családtagtól és baráttól, akik megszámolásához elegendő általában a két kezem és néha még ők is megfeledkeznek arról, hogy valami kézzel foghatót adjanak nekem. Érdekes számomra, hogy ez már nekem nem is olyan fontos. Az igazi ajándékot általában akkor adják, amikor én ajándékozom meg őket, akár úgy, hogy semmi különös alkalom nincs, amiért bármit is adni kellene a másiknak, csak épp a kezükbe nyomom a kedvenc cukorkájuk, csokijuk, lekvárjuk. Rájöttem, hogy amit akkor érzek, ha látom a csillogó tekintetük, ahogy érzem az ölelésükben, sikerült valami olyannal meglepni őket, amire nem is számítottak és még a szavuk is elakad néhanapján (mondjuk nem az ajándék pénzben kifejezhető értéke miatt). Az ajándék mindenki számára igazán akkor válik értékké, ha nagyon személyes és csak neki szól. Másnak nem tetszene és nem is értené, hisz az csak egy bizonyos embernek szól, akár különleges indok nélkül is.
A húsvét számomra karácsonyhoz hasonlóan a hitemről és annak megéléséről szól, viszont mellette életem legfontosabb szereplői számára természetesen néhány meglepetésről is, ami tőlem származik. Várni a reggelt és várni a pillanatot, mikor láthatom tekintetükben az öröm csillogását.
Rószegh Lili