Elemek megjelenítése címkék szerint: Rószegh Lili

Évekkel ezelőtt írtam erről. Milyen fontos várni. A karácsonyra, az ajándékokra, meglepetésekre, Mikulásra, Jézuskára, kinek mi tetszik. Várni valakire és valamire.

Ez a várakozás az utóbbi időszakban, mióta a Kishercegek valós létezői életemnek, megint új értelmet nyert. Először rájuk vártam, sőt vártunk, várakoztunk és az első karácsonyi, adventi időszak úgy telt, hogy arra vártam, mikor érkezik el a pillanat, amikor átölelhetem őket. Születésük után a várakozás megint mást jelentett, hisz napról napra, ahogy telt az idő, minden egyes perc elmondhatjuk, várakozással telt, mikor lépnek egy újabb szintre fejlődésük során. Emellett pedig újra eljött az advent… akkor még inkább csak nekünk jelentett igazán valamit, hiszen ők még csak a csillogó fát nézték és nem sokat értettek abból, mi is zajlik körülöttük.

Felénk járja egy mondás: „Eltűnt, mint szürke szamár a ködben”. Most saját magamra kell értelmezzem ezt a szólás-mondást, mivel szerintem akik régebben követték az oldalunk láthatták, hogy – hogyan is fogalmazzak – elég sokszor jelentkeztem… Aztán pedig kisebb-nagyobb kihagyásokkal és az utóbbi időben előkerült a „szürkeszamár-effektus”.

Erről még nem írtam. Mint ahogy olyan sok dolog marad meg csak bennem, mert mire ideülnék a géphez, őszintén szólva, sokszor inkább az ágyat választom… Elnézést kérek kedves Olvasók ezért a kis önző tettemért, de szerintem azért akadnak néhányan, akik megértenek.
Változás. Ez a szó illik leginkább az utóbbi néhány év minden egyes megélt napjára. Első változásként tudatosulnia kellett bennem, hogy anya leszek – akkor még csak így kicsi betűvel. Aztán megszülettek a kis Hercegek és akkor tudatosult igazán, hogy anya lettem és ez már így is marad. Szépen nőnek azóta is, egyre elevenebbek, egész napos játék, lótás-futás és minden, ami két hihetetlenül mozgékony kétéves kisfiúnak elérhető a karantén utóbbi egy évében egy hatalmas kertes házban.