Elemek megjelenítése címkék szerint: Kishercegek
Anyák napja – kicsit új szemmel nézve
Tegnap volt Anyák napja és természetesen, ahogy már régebben is írtam, ez nálunk különösen fontos nap, hiszen legtöbbször Édesanyám születésnapja is ekkor van vagy pár nap eltéréssel. Idén sem volt ez másként, csak azzal a különbséggel, hogy immár nekem is két kis Hercegről kell gondoskodni és valahogy majd bekerülni az Anyák napja ünneplésébe úgy, hogy már nemcsak én köszönöm meg, hanem nekem is köszönik majd azt, hogy vagyok. De ez még nem mostanában lesz.
Kishercegek a palotában
Nagyon sokáig nem olvashattak tőlem semmit kedves Olvasóink és erre elég nagy, sőt ha lehet mondani a legnagyobb indokom adódott, amit a címben is láthatnak. Ha kissé mesebelien szeretném megfogalmazni és hű lenni a Királyi és a Királylány történeteimhez, akkor már érthető a címválasztás. Az elmúlt évben jelent meg még egy-két írás arról, milyen is egy esküvő és hogy a Királylány igent mondott a számára feltett nagy kérdésre, amit a Királyfitól kapott. Ennek pedig vannak „következményei”, ez esetben rögtön kettő is.