Viola a kanyargós Tisza mentén lakott egy kis faluban, Tiszatardoson. A kislány imádott sétálni, tenyereként ismerte az ártéri erdőket, ahogyan az ott élő növényeket és állatokat is. Mindennap lesétált a sebesen hömpölygő Tiszához, nem tudott betelni a látvánnyal. A víz tavasszal zöld volt, nyáron a nádas és a sudár partmenti fák miatt kecsesebbnek tűnt, mint máskor, ősszel szürkeség és a tajtékok jellemezték, télen pedig gyakran befagyott és a ködbe, hóba burkolózva mesebeli táj képét öltötte magára.

Viola a családjával élt e gyönyörű vidéken. Az egyik téli reggelen kishúga betegen feküdt mellette. Bátyja felé fordult, de őt is láz gyötörte. A kislány felkelt az ágyából, és bement szülei szobájába, de ők szintén rosszul érezték magukat. Viola a nagyszüleitől sem tudott segítséget kérni, mert ők is betegen nyomták az ágyat. – Nincs mit tenni, nekem kell orvosságot hoznom nekik! – sóhajtotta, majd teát főzött szeretteinek, rétegesen felöltözött és kilépett a hideg téli reggelbe.

Először a közeli Tokaj felé vette az útját, de a hóvihar hóakadályokat emelt az útra, ezért kénytelen volt megfordulni. Úgy döntött, hogy komppal átmegy a Tiszán, és Tiszalökön vásárolja meg a gyógyszereket.

A Tisza partján könny szökött a szemébe, amikor meglátta, hogy jégzajlás miatt nem tud közlekedni a komp. Összeszedte minden bátorságát, és úgy döntött, hogy majd a jégtáblákon keresztül fog átmenni. Már a jég szélén állt, midőn észrevett a parton egy hatalmas halat. Gyorsan odasietett, hogy segítsen rajta. Pár méterrel arrébb meglátta az egyik parton felejtett csónak evezőjét. Az evezővel áttörte a jeget, és a halat óvatosan a vízbe engedte. El sem hinnétek, mennyire meglepődött, amikor a hal megszólalt:

- Köszönöm, kedves kislány, hogy megmentetted az életemet! És most meséld el, kérlek, hová igyekszel ebben a zord időben! – Viola udvariasan elmondta a kérteket. A hal megrázta a fejét, és így szólt: - Szó sem lehet róla, hogy rálépj a jégre! Nem elég vastag, az életedet nem szabad kockáztatnod! Inkább menj el a Tündér Kisasszonyhoz, aki a gyógyfüvek nagy ismerője, és biztosan tud segíteni neked! Mondd meg, hogy én küldtelek. Az erdőben lakik, a gátőr háza mögött, abban a szomorúfűzben, melynek egyik ága még télen is zöld. Fogd meg azt az ágat, tekerd meg háromszor jobbra, majd háromszor balra, és akkor be tudsz lépni a Tündér Kisasszonyhoz!

Viola megköszönte a segítéseget, és elindult a megjelölt irányba. A hal útmutatásai alapján könnyedén megtalálta Tündérlakot, és a faág megcsavarása után ott állt előtte a gyönyörű Tündér Kisasszony. Viola udvariasan elnézést kért a zavarásért, és elmondta jövetelének az okát. A Tündér Kisasszony szomorúan rázta a fejét.

- Drága Viola! Bárcsak segíthetnék neked! A Halak Hercege jól mondta, nálam minden gyógynövény megtalálható, és minden betegséget lehet velük orvosolni, de pár órája meglátogatott az Állatok Királynője, megkínáltam csipkebogyóteával, ő pedig véletlenül elvitte magával a gyógynövényes szekrényem kulcsát. Sajnos nem mehetek utána, mert ilyen hidegben nem repülhetek, ugyanis a tündérszárnyaim azonnal megfagynának és eltörnének. Meg kell várnod, amíg újra eljön hozzám!

De Viola tudta, hogy nem várhat. A szeretteinek a segítségére volt szüksége, ezért felajánlotta, hogy majd ő elmegy a kulcsért.

- Nagyon bátor kislány vagy! Az Állatok Királynője bármilyen alakot fel tud venni. Mikor itt járt, éppen róka képébe bújt.

- De hogyan fogom őt felismerni a többi róka között? – ijedt meg Viola.

- Cseppet se aggódj! Az én barátnőm kicsit hiú, így a rókafarka aranyszínben pompázik.

Viola megköszönte a segítséget és a szakadó hóban folytatta az útját az erdőben. Nagy zajt csapott, hogy felverje az állatokat. Mivel tél volt, a nap már korán nyugovóra készülődött, és Viola attól félt, hogy a sötétben nem fogja megtalálni az Állatok Királynőjét. Mielőtt teljesen elszomorodott volna, egy rókacsapat futott el mellette, a középső állatnak pompázatos aranyszínű farka volt. Viola nem késlekedett, rögtön megszólította a rókát, és mélyen meghajolt előtte. Az Állatok Királynője intett, hogy kövesse. Viola így is tett, és hamarosan egy kellemes rókaodúban mesélte el, ki ő, és miért zavarta meg a királynőt.

Az Állatok Királynője türelmesen végighallgatta, majd mosolyogva megszólat: - Nagyon szívesen odaadom neked a kulcsot, hisz én mostanában úgysem megyek Tündérlakba, és Tündér Kisasszonynak biztosan máskor is szüksége lehet a gyógynövényeire, és igen, ő tavaszig nem repülhet ki… - ezzel megrázta a farkát, amiből kiesett egy formás kis ezüstkulcs.

- Köszönöm szépen a segítségedet, kedves Királynő! Mondd, tehetek valamit érted?

A róka elmosolyodott, és így felelt: - Igazán nincs mit köszönni! De ha már felajánlottad a segítségedet, megtennéd, hogy segítesz megtisztítani a bundámat? Tiszta víz, és mindenféle aljnövényzet ragadt bele.

Viola szívesen szárazra törölte a rókabundát, kiszedte belőle az aljnövényzetet, ágacskákat és alaposan megfésülte. Csakhogy mire végzett, már majdnem beesteledett. Ezért Állatok Királynője nem engedte gyalog útjára. Megrázta a nyakában lévő kis csengőt, és őzek húzta csinos kis szán állt meg Viola előtt. – Ők majd végigvisznek utadon. Szerencse kísérjen!

Viola mindent megköszönt és a felült a szánra, amely sebesen siklott a havon. Pár perc után megálltak Tündérlak előtt. Viola megcsavarta az ágat, és belépett a fába. A Tündér Kisasszony nem győzött hálálkodni a kulcsért, majd Viola kezébe nyomta a gyógyfüveket.

- Köszönöm szépen a segítségedet, kedves Tündér Kisasszony! Mondd, tehetek valamit érted?

A tündér elmosolyodott, és így felelt: - Igazán nincs mit köszönni! De ha már felajánlottad a segítségedet, megtennéd, hogy segítesz kitakarítani Tündérlakot? Tudod, ilyenkor télen nem érzek elég erőt magamban, hogy egyedül rendbe tegyem.

Viola szívesen segített, mire a hold fényesen ragyogott az égen, Tündérlak is csillogott-villogott. Viola mindent megköszönt, és felült a szánra. Hazafelé gyönyörködött a téli tájban, majd a házuk előtt leszállt a szánról, egyenként megsimogatta az őzeket, és megköszönte segítségüket.

Gyorsan beszaladt a házba, és a Tündér Kisasszony útmutatásai alapján elkészítette a füveket. Családtagjai mind megitták a teát, elrágcsálták a gyökereket, és pár nap múlva már teljesen egészségesek voltak. Szerettei faggatták Violát, hogyan mentette meg az életüket. A kislány mindent elmondott, de ők csak mosolyogtak, nem tudták elhinni a meseszerű történetet.

Hónapok múlva, amikor a fák újra zöldbe öltöztek, és a tavasz messzire kergette a hideg telet, Viola családja sétálni indult a Tisza mentén és az erdőben. Violán kívül az egész család meglepődött, amikor hirtelen egy nagy hal ugrott ki a Tiszából, és kedvesen odaköszönt:

- Örülök, hogy látlak, Viola! – majd nagy erővel ismét a folyóba csapódott.

A testvérek, szülők, nagyszülők alig jutottak szóhoz a döbbenettől. Még akkor sem hittek a szemüknek, amikor egy aranyfarkú róka odafutott hozzájuk.

- Kedves Viola! Örülök, hogy látlak, és hogy családod is meggyógyult!

Viola váltott még pár szót a rókával, és tovább indultak. Édesapja kérdésre nyitotta ajkait, de hang nem jött ki belőle, mert ebben a pillanatban egy csodálatos szépségű tündér szállt le a kislány vállára.

- Viola kedvesem, örülök, hogy újra látlak! S örülök, hogy sikerült megmentened a családod életét!

- Én is szívből örülök neked, Tündér Kisasszony! Látom, újra jól működnek a szárnyaid!

- Igen! És képzeld, végre a takarításhoz egyedül is kedvet érzek! – nevetett a tündér. Majd a család felé fordult, és komoly hangon így szólt.

- Viola bátorsága, szeretete, kitartása és kedvessége mentette meg mindannyiuk életét. Maguk pedig nem hittek neki! Pedig a folyóban és az erdőben élnek olyan lények, amelyeket csak a tisztaszívű gyermekek láthatnak!

Viola családja elszégyellte magát, bocsánatot kértek tőle, és megölelték. Ezentúl mindenki hitt a lánynak, és boldogságban, szeretetben éltek egész életükben.