A harmincas éveim végét taposom, de még emlékszem rá, hogy gyermekkoromban milyen gyakran mondták a felnőttek azt egy–egy gyerekre, hogy „kedves”. Aztán ez a megfoghatatlan, de pozitív töltetű jelző kamaszkortól fiatal felnőtt koromig jelentős változásokon ment át. Hölgy olvasóimnak is ismerős, hogy a kiszemelt fiú/srác azzal a „Kedves vagy, de…” kezdetű mondattal érzékeltette, hogy barátnak, ismerősnek kiválóak vagyunk, de párkapcsolatot nem szeretne velünk? Aztán a „kedves” szó számomra legalábbis további csapást szenvedett, amikor egy barátnőm mindig felemlegette nagyapja szavait, aki szerint a szerelmünket nem hívhatjuk „Kedvesnek”, mert Kedves az istállóban áll.

Aztán teltek–múltak az évek és ez a jelző valahogy elmaradt az életemből, talán csak a levelek megszólításában használtam, másokkal ellentétben, akik hivatalosabb vagy napszaknak megfelelő formulát alkalmaznak.

Az elmúlt hónapokban azonban újra találkoztunk, s nem is gondolt örömet okozott, amikor újra kedves jelzővel illettek. Meg kell mondanom, főként idősebb férfiak, akikre leginkább az úriember jelző illik, s úgy tűnik, számukra a kedvesség egy nagyon fontos, bár egyre ritkább értéket jelent. Az ő szavukból a szó lágyan hangzik, minden negatív, vagy becsmérlő töltettől mentesen, amely rehabilitálta bennem a kedvesség fogalmát.

Fellapoztam a Magyar nyelv értelmező szótárát, ahol nyelvünk e szóhoz kapcsolódó többrétegű értelmeit gyűjtötték össze a szerkesztők. Mint melléknév utal arra a személyre, aki iránt rokonszenvet vagy szeretetet érzünk; használhatjuk a másokkal szemben előzékeny, szolgálatkész, figyelmes személyekre; vagy azokra, akik külső vagy belső tulajdonságaikkal kellemest érzést keltenek bennünk; vonatkoztathatjuk szerelmünk tárgyára; lehet meghitt baráti megszólítás vagy összejöveteleken udvarias köszöntési forma; használhatjuk a szívünkhöz nőtt tárgyakra vonatkoztatva. Gúnyos értelemben a bosszúságunkat fejezhetjük ki vele a „Nagyon kedves tőled!” ironikus felkiáltással. Utóbbihoz tartozik édesanyám mondása is, aki az egészségügyben tett kalandozásairól szóló beszámolóit gyakran zárja a „Kedves nővér. Egy lókórházban.” formulával.

A kedves szó sok jelentést hordoz magában, és utólag be kell látnom, fiatal koromban sem magával a kedvessel volt gondom, hanem az utána következő „de”-vel. Most már örömmel vállalom, hogy kedves vagyok, és arra biztatok minden Olvasónkat, hogy vállalják fel bátran ezt a tulajdonságukat!

Egyszer azt hallottam, hogy „Aki kedves, az nem lesz bölcs.” Most viszont azt gondolom, ebben a világban csak a bölcs mer kedves lenni.

Kiss Gabriella