Olvastam máshol is, nálam sokkal hozzáértőbb emberek tollából, hogy Anyává válni kell és nem akkor lesz azzá az ember, amikor megszületnek a gyermekei vagy első gyermeke, hanem idővel. Ezt csak megerősíteni tudom, ugyanis nekem az Anyák napja még az Édesanyámról szólt és nem arról, hogy én is ünnepelt lennék. Tudom, anya lettem, hiszen napról napra figyelem két gyönyörű, csillogó szemű Hercegecske növekedését mind értelemben, mind testi erejükben. De igazán még csak mások szájából hallom, hogy én vagyok az Anya… Anya jön, megetet, tisztába tesz, játszik veled, hoz neked inni, kivisz a babakocsiba és még sorolhatnám…de azok, akiknek tényleg az Anyukájuk vagyok, majd talán csak jövőre mondják ki ezt a szót és én akkor fogom, úgy vélem, igazán felfogni, megérteni és ténylegesen elhinni azt, hogy Anya vagyok, amikor ők szólítanak majd így.
Persze senki ne ijedjen meg, most is tudom, hogy én vagyok az anyjuk, hiszen azért 9 hónapot együtt töltöttünk el, én voltam a műtőasztalon és utána nekem hozták oda őket, én viselem gondjukat, kelek fel éjjelente és tudom, melyik sírás mit jelent. De valahogy úgy érzem, az még nem tesz Anyává, hogy más azt mondja, az vagyok és hogy 24 órában lesem minden rezdülésüket. Igen, ezek mind anyává teszik az embert, mert aki nem az, annak nem kell ilyeneket csinálnia –legalábbis úgy vélem…
Így az Anyák napja számomra még a szokásos módon telt és már nagyon várom azt a pillanatot, amikor ők kiejtik a szájukon ezt a szót, ami nem csak egy szó, hanem annál sokkal több, ha az mondja, aki a legfontosabb számunkra a világon. Jövőre már biztosan más gondolatokat fogok a virtuális papírra vetni, de úgy éreztem, ezt is meg kell írnom, mert biztosan nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel a világon, viszont hiszem, hogy mindannyiunk számára eljön a pillanat, amikor tényleg elhiszi, hogy őt az a kicsiny teremtmény Anyának hívja és a szemében lévő huncut mosoly csak neki szól.
Rószegh Lili