Anyukám döbbenten áll a vallomás előtt. „Régen az emberek a családjukból merítettek erőt. A fronton és a munkatáborokban a férfiak a távol lévő családjukra gondoltak, abból vettek elég hitet és szeretetet, hogy túléljék a mindennapokat. Voltak, akik megszöktek a táborokból, hazáig gyalogoltak, és csak a szeretteik emléke adott nekik ehhez elég erőt. Ez a nyikhaj meg úgy nyilatkozik, mintha a család és a szeretet teher lenne? Jelent ma még bármit is az, hogy család? Mi történt ezzel a világgal?”

Szerencsére a kérdések csak költőiek, és nem azért tette fel őket, mert választ is vár rájuk…