Ami miatt most írok, azt én már tavaly is kértem mindenkitől, pontosabban, hogy mivel újszülöttek vannak a házban, nem kell ilyenkor senkit sem puszilgatni, ölelgetni, főleg nem a fiúkat, és ha szabad ezt mondanom, akkor engem sem, hisz én vagyok velük a legtöbbet, így talán engem sem kellene megfertőzni. Ha pedig valaki átlépi a küszöbünket, akkor legyen szíves elvonulni kezet mosni. Ennek ellenére természetesen voltak olyanok, akiket ez a kérés teljesen hidegen hagyott, és ha arra még rá is tudtuk venni őket, hogy kézmosás után lépjenek be a gyerekekhez, na azt kivitelezni, hogy ne puszilgassák meg őket, főleg engem, mint újdonsült anyukát, az már kimaradt az emlékezetbe vésendő dolgok közül. Az ember meg szó szerint ugorjon el a kedves rokon vagy barát elől, rántsa el a gyereket? Ezzel természetesen nagy sértődést generálva, hogy még ezt sem engedem meg nekik, hisz úgysem látják őket olyan gyakran és milyen kis tündérkék, szinte ennivalóak… és van, aki ezt tényleg így is gondolja… Emiatt többször is kellett nagyokat nyelni és visszatartani magam, hogy ne ugorjak neki senkinek, hogy hányszor mondjam el és kérjem azt, hogy a köszöntés eme formáját hanyagoljuk, míg kicsit nagyobbak nem lesznek. Természetes reakció persze az is, hogy egy pici babát agyon babusgatna mindenki és puszilgatna, de gondoljunk arra, mennyit árthatunk ezzel. Hiszen lehet mondani, hogy „én sehova sem járok”, csak épp az orvoshoz a havi gyógyszerekért és órákat ül a váróban, elmegy azért az ember csak a boltba, a postára, bankba stb. De amúgy sehova nem megy… Emlékeztetnék mindenkit arra, elég, ha csak a szomszéd beteg és épp ránk tüsszent véletlenül.

Hogy miért is írtam meg ezt? Most tényleg nagyon fontos lenne, hogy ezeket a dolgokat komolyan vegyük, és ha már most így teszünk, jó lenne megfontolni ezt a jövő számára is. Nem úgy mutatjuk ki a szeretetünket, hogy agyon puszilgatunk valakit és ölelgetünk, hanem úgy, hogy vigyázunk rá és nem csak egy világjárvány idején, hanem mindig…

Rószegh Lili