csütörtök, 16 május 2019 16:16

Meggyes finomság – egy egyszerű torta

Múlt hétvégén vendégek jöttek, ami mostanság elég gyakori, hiszen a családban máshol nincsenek ikrek, így mindenki látni akarja őket, és ahogy nőnek, természetesen nem is tiltunk el senkit sem tőlük. Szokják az embereket, hiszen nem csak mi létezünk és a nagyszüleik. Ebből adódóan azonban most már próbálok magam valamilyen finomságot az asztalra teremteni, mert bevallom, az első három hónapban ennek esélye a nullával egyenlő volt. Ez az időszak viszont magával hozta azt, hogy a kézműves és termelői piacokon árult sütikkel kezdtünk barátkozni, amiknek nagy rajongói lettünk, hiszen általában tényleg házi készítésűek és nagyon finomak. Ezt a verziót is tudom ajánlani mindenkinek, aki megteheti, de a legjobb mégis, ha maga tud a konyhában tüsténkedni.


Így történt ez nálam is és született meg egy olyan meggyes piskóta torta, ami szempillantás alatt tűnt el a tálcájáról.

A recept pedig a következő: egy sima piskótatészta, amit bármilyen formában megsüthetünk.

Én a nagymamámtól tanultam, hogyan kell csinálni, így ez az ő receptje:

Amennyi tojás, annyi evőkanál cukor és ugyanannyi liszt – ha kakaósat szeretnénk, annyival kevesebb kanál liszt, ahány kanál kakaót vagy esetleg diót vagy bármi más száraz összetevőt rakunk bele.

 

Meggyes torta

Jelen esetben a tésztához:

6 tojás,

6 kanál cukor,

6 kanál liszt és

egy csomag sütőpor.

A tojásokat szétválasztjuk, és a sárgájába rakunk mindig egy kanállal kevesebb cukrot, mint amennyi kell és habosra keverjük.

A fehérjét a maradék cukorral együtt verjük habbá – nem kell kemény hab legyen, de szép fehér, gyönyörű habos állagú.

A sárgájához hozzákeverjük óvatosan a fehérjét, először csak keveset, aztán a többit, majd ehhez adjuk az átszitált lisztet és sütőport. Lazán összekeverjük, betesszük a formába – ennek az aljára szoktam tenni sütőpapírt – és megsütjük. Kb. fél óra alatt 175-180 fokon. Nekem úgy tanította a nagymamám, hogyha már nem remeg a tészta a formában és beleszúrunk egy tűt vagy valami vékonyat, ha nem ragad rá semmi, akkor jó.


Amíg hűlt elkészítettem a meggyes krémet:

Ehhez találtam a fagyasztóban kb. 25 dkg meggyet, amit még előző este kivettem, így kiolvadt. A levével együtt, ami kb. 2 dl volt, de ha az nincs, akkor meggylével vagy vízzel is jó lesz, feltesszük főni, hogy forrjon, aztán 1 dl hideg vízben kikeverni egy csomag vaníliás pudingot és hozzáadni. Cukrot ízlés szerint és én még a meggyet megszórtam egy kis fahéjjal is.

Ha kész a puding állagú krém, rögtön melegen kell a tortára tenni, úgy szilárduljon meg. Amikor az egész kihűlt fogtam és még egy kis csokimázat is tettem rá, de anélkül is tökéletes lehet, sőt egy kis tejszínhabot is el tudnék hozzá képzelni. Ráadásként szerintem ez bármilyen más gyümölccsel is működik, én biztosan próbálkozom majd mással is.


Nem tartott sokáig, hiszen annyi idő alatt elkészült, hogy az ikrek aludtak egy jót a babakocsiban, míg apukájuk tologatta őket. Sok sikert mindenkinek, aki kipróbálja és utána valószínűleg még máskor is csinál hasonlót.


Rószegh Lili

Utoljára frissítve: vasárnap, 19 május 2019 13:50