Idén is eljött a nap, nekiálltam az idei mézeskalácsoknak, amik általában fenségesek, puhák és illatosak szoktak lenni, viszont minden ötödik év táján történik valami és vagy olyan kemények lesznek, hogy már fegyvernek minősülnek vagy alig lehet belőlük formákat alkotni. Nos, ez az ötödik év úgy néz ki, idén következett be. Szépen mindent előkészítettem még este, fantasztikusan illatozó tészta lett belőle, amit egy éjszakán át szokás szerint a kamrába tettem, hogy a hidegben pihengessen egész reggelig.

Eljött a reggel és nagy örömmel álltam a konyhában, kikészítve a mindenféle kiszúró formával – csillagok, holdak és szívecskék hadával –, hogy idén is egy hatalmas adagnyi készüljön belőle mindenki örömére. Igen ám, de idén a tészta megmakacsolta magát és szinte porlani kezdett a kezem között, sehogy sem akart szép, lapos táblává változni, hogy a kis formákat is bevethessem. Jobb ötletem nem támadt, ott volt a hatalmas adag mézeskalács tészta, viszont azt vettem észre, hogy golyókká nagyon jól formálható, így elkezdtem azokat gyártani. A golyókat pedig egy pohár aljával a tepsihez nyomkodtam és miután megkenegettem tojással, diókat nyomtam a közepére.