Mindennapjaink tele vannak apró, de gyakran bosszantó, máskor vicces mozzanatokkal. Különböző ügyeink intézése során nem egyszer érezhetünk magunkon mesemotívumokat. Egy-egy hivatali ügy elintézése szükségelteti a három napot, s az intézmény oly’ messze van tőlünk, mintha túl lenne az Óperencián.
Sokszor kell lehetetlennek tűnő feladatokkal megbirkóznunk, néha szinte a hétfejű sárkánnyal is megküzdünk. A szolgáltatókkal kapcsolatban mindenki tapasztalhatta a „Hol volt, hol nem volt…” érzését. Visszatérő motívum a „menni, menni, csak menni”, egyik ajtótól a másikig, onnan ügyfélablaktól el, másik hivatalba be. Mese.
Szerencsére, s nem görög tragédia, bár sajnos ez azzal jár, hogy nincs deus ex machina, isteni közbeavatkozás. Mindennapjaink meséiben a szegény ember fia nem feltétlenül nyeri el a fél királyságot, a zsiványok nem mindig lepleződnek le, a lelkünket pedig észrevétlenül adjuk el az ördögnek.
Mindezek mellett, vagy épp ezeken túl mégis vannak gyönyörű pillanatok, csodás történések, csak azokat valahogy kevésbé vesszük észre.