Karácsony. Hal. Főzve, sütve, akárhogy, de tradíció. Nálunk is, ezért elindultunk halat szerezni. Favásárlás – jó hatalmas legyen, hal is kell – az nem szükséges cetméretű legyen, bár a cet nem is hal. Nos, vásárcsarnok, halas ember és vannak már elkészített halszeletek, valamint úszkáló, minket nézegető halacskák, akiknek nem tudom, mi járhat a fejükben, de lehet, hogy azért tátogatnak és néznek ránk olyan üveges szemmel, mert már sejtik, mi is vár rájuk.
Családomról annyit kell tudni, hogyha hozzánk egy állat élve eljut, az onnan élve is távozik, vagy majd élete alkonyán csendesen elszenderül. Ebből adódóan mi azokat a dolgokat kedveljük, amik vagy helyesebben mondva: akik nem néznek ránk, nem adunk nekik nevet és nem mozognak. Emiatt mi az úszkáló halacskákat elkerüljük, viszont a mostani alkalommal nem volt más választás, és egy ránk néző halacska lett a vásárlás végeredménye, amihez még az a gondolat is társult, vajon kit találunk meg arra a munkára, amit mi magunk képtelenek vagyunk elvégezni. Lakóhelyünkön vannak szerencsére olyan barátaink, akik kaphatóak az ilyen nagy volumenű feladatokra, ezért most is hazáig azon morfondíroztunk, vajon kit találunk otthon. Hazaérve, természetesen a halacskának kellő életteret biztosítva, nekiláttunk kigondolni, kit hívjunk először, kiről tudjuk, hogy otthon van, és valószínűleg van annyi ideje és kedve hozzá, hogy problémánkat megoldja. Szerencsére szomszédunk otthon volt, gyorsan felhívtuk és vázoltuk neki a karácsony előtti dilemmánkat, amit ő gyorsan meg is oldott azzal, hogy menjünk át egy óra múlva és majd elintézi. Legalább egy Toldi Miklós által elhajított malomkő gurult le vállainkról, mely már alig bírta ezt a súlyos terhet...
Eltelt a kiszabott idő és felszerelkezve vonultunk a szomszédba, halacskánkkal együtt, hogy végzetét beteljesítse, és mi nyugalomban várhassuk idén is december 24-ét, mivel mindent megtettünk a hagyományok életben tartása érdekében. Míg drága szomszédunk a halunk életével és halála utáni pillanataival volt elfoglalva, én inkább süteményes receptkönyvem alapanyagát bővítettem legújabb szerzeményeimmel, néhányat tesztelve is, mi is sülhet ki a papíron rám kacsintgató betűk segítségével.
Bevégeztetett, szegény halacskánk eljutott abba az állapotba, ami szükséges a szenteste asztalra kerülő vacsorához és ez az a hely, ahol elnézést kérek minden vegetáriánus olvasónktól, mert annak ellenére, hogy egy állatszerető családról van szó, szeretetünk nemcsak az élő, hanem a holt állatokra is kiterjed. Tartottunk egy rövid tort (evéssel és ivással) szegény halunk rövid életére emlékezve és immár megnyugodva térhettünk haza, várhatjuk idén is karácsony ünnepét.
Rószegh Lili