A fiú huszonkét éves volt. Gyűlölte már azt is, hogy fiúnak nevezik. Régebbi korokban életkora férfivá tette volna, a sikeres érettségi vizsgával a felnőttek világának egyenrangú tagjaként létezhetett volna. Most, hamarosan diploma előtt sem sokan mondták még rá, hogy férfi. Igaz, azt igen, hogy érett. Rengeteg időt töltött nagyapjával, aki háborús kalandjait osztotta meg vele mese gyanánt. Örökké azt hajtogatta, hogy ez a világ elkorcsosult. A fiú azon nőtt fel, hogy minden létező, élő és élettelen elsatnyult, az emberiség megérdemelné a büntetést a természeten elkövetett vétkeiért. A túlnépesedés, s az ebből fakadó éhínségek, járványok látomása a fiúcskában először félelmet keltett, majd felébresztettek benne valami hősiességét, s úgy döntött, hogy maga kezébe veszi az irányítást. Nem fogja passzívan végignézni az emberiség lassú haldoklását, hanem inkább a tettek mezejére lép. A „régi szép idők" elmúltak, ám a méltatlannak is pusztulnia kell. Megbünteti mindazt, aki megérdemli, ugyanakkor könnyű halált biztosít azoknak, akik mindenben vétlenek.
A lány mindig azt érezte, hogy rossz országba, rossz kontinensre született. Más nép, más kultúra, eltérő szokások, sőt bőrszín rabja volt. Képtelen volt beilleszkedni a környező világba. Nagyon fiatalon nyelvet tanult, hogy kijuthasson imádott országába. A távoli állam felsőoktatásába nem sikerült bekerülnie, így interneten keresett társat a „kinti" pasik között. Nagyon hamar talált is, és a nehézségeket ügyesen áthidalva kiutazott kedveséhez. Csodás heteket töltöttek együtt, de sajnos a fiút elszólította tőle a hadsereg, ahol szolgált. A lány bánatosan utazott – nem haza, hanem csak vissza. A távkapcsolat idegőrlő volt, de mégis szárnyakat kapott a ritka beszélgetésektől és a gyakoribb e-mailektől. Egyszer nem jött több üzenet, s eredménytelenül hívta. Belebetegedett a híréhségbe. Sokára kapott csak levelet a fiú szüleitől. Hazáját védve vesztette el az életét. A lány összeroppant. Szőke tincsei pillanatok alatt váltak ősszé. S megfogadta, hogy bosszút áll a kegyetlen világon, ami örökre elvette tőle a szerelmét. A lány sosem tudta meg, hogy a srác e-mailben készült vele szakítani, de mielőtt rányomhatott volna az „Elküld" gombra, becsapódott a terrorista bombája. Sosem szerette a lányt, egész életében azt bánta, hogy hagyta tönkremenni házasságát. Volt feleségét akarta visszakapni, megunta már az egzotikus kalandot a távoli kislánnyal. – Ki gondolná, min múlik a világ sorsa.
A neten ismerkedtek össze. Először álnevek mögé bújva kommenteltek, majd gyakori levélváltások következtek. Rokonléleknek érezték egymást. Az írott szavak után jöttek a kimondottak, s hosszú beszélgetések alatt tisztára kristályosodott bennük, hogy mindketten ugyanazt akarják. – Büntetni.
A lány nem lepődött meg, amikor kiderült, hogy igazából közel élnek egymáshoz. Ugyanannak az egyetemnek különböző kihelyezett karaira jártak. Az általa eddig sem túl nagyra tartott hazája tovább zsugorodott. Kéthetente találkoztak a megyeszékhely egyik parkjában. A fák alatt ülve tovább értetlenkedtek a degenerált világon.
A lány nyelvtudása széles kapukat tárt ki. Kiderült, hogy nem csak ők ketten érzik és tapasztalják ezt. Külföldi titkos portálokhoz csatlakoztak, s örömmel vették tudomásul, hogy ott már kész tervek vannak a problémák megoldására. Vagyis az emberiség kiirtására.
Otthon a szülők azt hitték, hogy egyfajta világméretű vetélkedőre készülnek, azért ülnek folyamatosan a számítógép előtt. Örültek, hogy csemetéik idegen nyelven olvasnak, de soha nem nézték meg, hogy milyen szavakat.
De végül is tényleg vetélkedő volt, melyben egy feladatot kellett megoldani. A résztvevőkhöz postán eljuttatott csomagokat kellett a világ megannyi pontján egyszerre az ivóvízrendszerbe juttatni. A Föld egyetlen postása sem gyanakodott, hogy a távoli helyekről érkező egyszerűen, de gondosan csomagolt küldemények kivételesen nem az internetes aukciók tárgyait tartalmazták. Egy szappan nagyságú szivacs volt benne, átitatva egy gyorsan terjedő és pusztító biológiai fegyverrel.
A fiú és a lány egymásra néztek. Soha nem láttak többet a másikban, mint cinkosságot és eszközt. Az utolsó pillanatokban sem, amikor a tér közepén a meleg őszre való tekintettel még működő szökőkút csobogott. A tér mögötti templom harangja erőtől duzzadóan csendült fel. Nem tudhatta, hogy a végítélet kezdetét zengi. A szappanszerűség észrevétlenül csusszant bele a vízbe. A szer gyors volt. Csak annyi időre volt szükség, hogy átsétáljanak a park végén álló ivókúthoz. Séta közben a fiú nagyapjára, a lány pedig tragikusan elhunyt szerelmére gondolt.
A kút mellett a fiú levette hátizsákját és két kristálypoharat vett elő belőle. Teleengedte vízzel és az egyiket a lánynak nyújtotta. Egymásra néztek és somolyogva koccintottak. Fenékig hajtották a poharat. Csak pár pillanat telt el, és a bosszú angyalai üveges szemmel koppanva pihentek meg a gesztenyefák avarján.