Itt arra kell gondolnunk, mi kell ahhoz, hogy alkossunk, és nem csak arról van szó, írunk egy nyúlfarknyi verset, egy hosszabb tanulmányt, netán egy regényt. Az alkotás nem ezt jelenti. Hiszen egész életünk során létrehozunk valamit. Egy finom süteményt, amit épp most találtunk ki, mert egyik recept sem tetszett azok közül, amit találtunk és szeretnénk vele meglepetést okozni. Főzünk egy jó ebédet, mert tudjuk, hogy ő szereti és mondjuk annyit, ha még este is szeretne belőle enni, akkor tudjon belopózni érte a kamrába. Elmegyünk este valahova, legyen az mozi, színház, koncert vagy csak egyszerűen a barátainkhoz és miatta húzunk egy piros pulóvert és keressük elő azt a láncot, amit régen tőle kaptunk.
Ki is a múzsa? Az, aki inspirál és aki megadja azt az érzelmi biztonságot, hogy mellette szabadon szárnyaljunk és mindegy, milyen területen valósítjuk meg önmagunkat. Aki lelkesít minket még akkor is, amikor látja, hogy éppen nem sikerült az, amit elterveztünk, de azt mondja, legközelebb sokkal jobb lesz. Megnyugtat, hogy a te főztöd, süteményed is van olyan, mint az anyukájáé, pedig biztosan tudod, most egy kicsit füllentett, de ez arra késztet, próbáld meg újra.
De most térjünk vissza a „klasszikus" múzsára. Ihletet ad az íráshoz. Ötleteket villant fel, melyeket aztán ugyan már sokszor nem papírra vetünk, de egy újabb oldalt írunk tele a laptopunkon, ami tükrözi érzelmeinket, gondolatainkat, vágyainkat és álmainkat. Múzsa, hisz neki írunk, pedig sokszor nem is tud róla. Ő az, aki lelkesít, ha csüggedünk, hogy nem is ütögetjük feleslegesen a masinánk billentyűzetét.
Így lett az én múzsám egy férfi, aki inspirál, lelkesít és sokszor nógat is, mivel szerinte nem lehet annyira szörnyű, amit írok, hisz a sütifelhozatal is elég jól szokott sikerülni, tehát az alkotás valamelyik formája biztosan sikeres lesz, ha más nem, akkor egy jó kávé mindenen segít. Mindezek mellett pedig hitetlenkedve hallgatja, ha megemlítem neki, múzsaként éli mindennapjait.
Rószegh Lili