Elemek megjelenítése címkék szerint: lovag

Lekváros-mákos csigák

Felkérést kaptam a hétvégére, hogy a hozzánk érkező fiatalemberek számára valamit esetleg tudnék-e a leves mellé sütni, amit mondjuk reggel vagy akár napközben is lehetne eszegetni, de inkább bármikor a nap folyamán. Gondolkodóba is estem, hogy éhessé váló férfiak vajon milyen édességnek is örülnének és a megoldást, a sütemény alapját egy fernandel nevezetű süteményben találtam meg, viszont én az eredeti recepttel ellentétben nem egy sütőben feltekerve rakosgattam egymás mellé szorosan a tekercseket, hanem akkor már inkább a jól bevált csiga formátumot részesítettem előnyben. Így születtek meg a lekváros-mákos csigucik.

Az egyik februári hétvégénket Esztergomban és kicsit Párkányban töltöttük, mivel nekem a munkám miatt oda kellett utaznom és így drága egyetlen Lovagom úgy döntött, velem tart, kirándulunk egyet. Lázasan kezdtem megfelelő szállás után keresgélni és nézegetni, vajon mit is tudunk majd megnézni a városban. Nem akartunk egy rohanós, mindent megnézünk egyszerre hétvégét, csak kényelmesen sétálni akár a hidegben is és valamit azért megnézni.
Sikerült egy nagyon szép, családi panzióba botlanunk és az ott eltöltött napok után úgy döntöttünk, egyszer még biztosan visszatérünk hozzájuk. Közel voltunk a Vízivároshoz, főtérhez, bazilikához, így mindent gyalogosan körbe tudtunk járni és még az idő is nekünk kedvezett. Hideg volt ugyan, de szép napos idő, ezért nyugodtan koptathattuk a város utcáit.

Egy örök klasszikus új élete

Szeretem a filmeket, a régi filmeket kicsit jobban, de szeretem megnézni a mostaniakat is. A mozi, mindig egy élmény, de van, amit már csak a televízióban, vagy mindenféle más módon nézhetünk meg. Egy történet viszont elkísért már gyermekkorom óta úgy, hogy abban a pillanatban, amikor meghallottam, bárhol adják, már menekülőre is fogtam a dolgot, olvasni pedig egyszer voltam hajlandó egész életemben, azt is nagy kínszenvedéssel. Senki nem értette, miért reagálok így magára a történetre, hisz alapjában véve elég romantikus léleknek tart mindenki, szeretem a szép történeteket és a nagy szerelmeket (Jane Austin nem véletlenül tartozik kedvenceim közé, a Büszkeség és balítélet pedig mai napig nagy favorit). Ez a nagy klasszikus azonban lassan évtizedek óta inkább értetlenséget és nem tetszést váltott ki belőlem. Inkább olvastam bármi mást Dante Poklától kezdve a Hamleten át egészen a Faustig, de ez az egy mű, mint valami kínszenvedés lebegett a szemem előtt… Gondolom, most már mindenki elég kíváncsi, vajon mi válthatott ki belőlem ilyen fokú ellenérzést… a legklasszikusabb és úgymond örökérvényű szerelmi történet, Shakespeare Rómeó és Júliája…

Úgy gondolom, leírva ezt a nevet, szinte mindenkinek, jobban mondva a társadalom azon részének, aki tudja, pontosan miről és kiről is beszélek, ugyanaz a kép jut eszébe és ezen nincs is mit csodálkozni. Tizenöt éves leányzóként álmaim valós megjelenése volt, amikor először láttam a Büszkeség és balítélet című, azóta is klasszikusnak számító sorozatot, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.